Frazer-Imregh Monika (született Imregh Monika, Székesfehérvár, 1966. április 19. —) reneszánsz-kutató, italianista, klasszika-filológus, műfordító, filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a Filozófiai Tudományos Bizottság tagja.
A reneszánsz filozófia újplatonikus, keresztény kabbalista, asztrológiai, mágikus és hermetikus vonulatának kiemelkedő fordítója, aki ógörögből, latinból és korabeli olaszból készített fordításaival az említett irányzat számos alkotását elsőként tette hozzáférhetővé magyarul. Ezzel és a rájuk vonatkozó tanulmányaival és monográfiáival a kutatásnak egy Magyarországon eddig viszonylag elhanyagolt területére irányította a tudományos gondolkodás fókuszát. Emellett a reformáció meghatározó szerzőitől is fordított latinból, szintén még elérhetetlen műveket.
Élete Édesanyja Stefán Monika Regina, nyugalmazott tanító, némettanár. Adonyban nőtt fel, tíz éves korától édesanyja nevelőapjával, Majer Ferenccel együtt nevelte fel. Férje a brit származású Dominic Frazer-Imregh. Egy leánygyermek anyja és egy leányunokája van.
Tanulmányai Középiskolai tanulmányait az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium olasz tagozatos osztályában végezte. 1984-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–olasz szakán. 1986-ban felvette a latin és a görög szakot, és olasz–latin–ógörög szakosként folytatta stúdiumait. 1986 nyarán egy hónapos ösztöndíjjal a Perugiai Külföldiek Egyetemén tanult. 1991-ben szerezte első diplomáját latin–görög szakon. 2000-ben kitűnő minősítéssel diplomázott olasz nyelv és irodalomból.
1999-ben három hónapos kutatói ösztöndíjat nyert a Római Magyar Akadémián – a Vatikáni Könyvtárban kutatta Giovanni Pico della Mirandola munkásságát. 1997-ben felvételt nyert az ELTE Nyelvtudományi Doktori iskolájába. Doktori disszertációjának címe: Plótinos hatása a XV. századi reneszánsz filozófusok: Marsilio Ficino és Giovanni Pico della Mirandola műveiben, melyet 2005-ben védett meg. 2024 tavaszán habilitált a Szegedi Tudományos Egyetemen.
Munkahelyei
1991 és 1996 között a Katedra Nyelviskolában tanított olasz nyelvet. 1996–1997-ben a Xántus János Kéttannyelvű Gimnázium olasz tanára volt. 1998 és 2004 között magántanárként tanított olaszt, latint és ógörögöt. 2005 februárjától a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Történeti Intézet Ókortörténeti és Segédtudományi Tanszékén tanít latin nyelvet, antik vallástörténetet és reneszánsz eszmetörténetet. Utóbbit az Erasmus-képzésben angol nyelven is oktatja. Pályája kezdetén paleográfiát, kodikológiát és bevezetést a művészettörténetbe is tanított. 2005-től tanársegéd, 2008-tól adjunktus, 2017-től docens. 2009 októberétől alapítóként vett részt a KRE BTK új folyóiratának, az Orpheus Noster című eszme-, vallás- és kultúrtörténeti lap arculatának kialakításában és szerkesztésében. E tevékenységéért 2010-ben rektori dicséretben részesült. 2013-tól főszerkesztőként vezeti a folyóirat munkáját. A folyóirat besorolása a Magyar Tudományos Művek Tárában a következő:
Orientalisztikai Tudományos Bizottság I.NYIO Orient Biz [1901-] A Történettudományi Bizottság II. FTO TTB [1901-] A Ókortörténeti Tudományos Bizottság II. FTO ÓTB [1901-] A Szociológiai Tudományos Bizottság IXGJO SZTB [1901-] D hazai
Munkássága Pályafutása alatt Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Angelo Poliziano, H. C. Agrippa von Nettesheim, Plótinosz, Plutarkhosz, Ál-Areopagita Dénes, Bod Péter, Pápai Páriz Ferenc, Luther Márton és mások műveit fordította és kutatja. Több, mint negyven konferencián, köztük tizenhat nemzetközi konferencián adott elő a SCIENTIAE, a CEENASWE, az EASR, az International Federation of Philosophical Societies, az Università Ca’ Foscari in Venezia (Italia), az HSS Caltech (CA, USA), a CEU és a University of Toronto (Canada, Ontario) konferenciáin Prágában, Vilniusban, Brüsszelben, Krakkóban, Rómában, Isztambulban, Szegeden, Bécsben, Budapesten és online.
2010 és 2015 között az OTKA által támogatott forráskiadási program (OTKA K 77915 és az OTKA K-104716) kutatójaként két pályázat egyenként hároméves ciklusában részt vett Laskai Osvát sermóinak digitalizálásában.
2012-ben elnyerte az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés témakörű alkotói ösztöndíját (3802/04552), melynek keretein belül elvégezte Marsilio Ficino De vita libri tres (Három könyv az életről) című művének fordítását, amely 2023-ban jelent meg a Helikon–Szenzár kiadónál, a Bibliotheca Hermetica sorozatban. A róla írt monográfiáját 2022-ben Életmód, mágia és asztrológia a reneszánszban címmel a L’Harmattan kiadónál publikálta.
A KRE kutatói pályázatát 2020-ban, 2022-ben és 2025-ben nyerte el. Tanulmányai és forrásközlései a következő folyóiratokban jelentek meg: Pompei, Kalligram, Antik Tanulmányok, Ókor, Antikvitás és Reneszánsz, Orpheus Noster, Studia Caroliensia, Verbum – Analecta Neolatina, Vallástudományi Szemle, Magyar Filozófiai Szemle,Világosság, Új Forrás, Vigilia, Hadtörténelmi Közlemények.
Együttműködések Munkássága során a következő közös projektekben vett részt:
2009-ben a Boros Gábor szerkesztette Reneszánsz filozófia című kötetben jelent meg fordítása tanulmánnyal kísérve Giovanni Pico della Mirandola Kommentár Girolamo Benivieni Dal a szerelemről című újplatonikus verséhez című könyvéből, amely később, 2012-ben a L’Harmattan kiadónál önálló kötetben is kijött. 2011-ben Gudor Kund Botond, a gyulafehérvári történész, református lelkész, esperes felkérésére elvégezte Bod Péter Brevis Valachorum Transilvaniam incolentium Historia (Az erdélyi románok egyháztörténete) című művének fordítását, mely Bod korábbi rövidebb, hasonló témájú magyar nyelvű munkájával együtt jelent meg a szerzők tanulmányaival és jegyzeteivel. Bod korábbi, magyar nyelvű írásához jegyzeteket írt, a latin szöveget gondozta. A kiadást Kovászna Megye Tanácsa és a Bod Péter Alapítvány támogatta. 2012-ben Rácz Emese, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kutatójának felkérésére elvégezte Pápai Páriz Ferenc: Illustris Collegii Betleniani Albano-Enyediensis Origo et progressus (A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története) című művének fordítását, gondozta a latin szöveget, görög szómagyarázatot, jegyzeteket és tanulmányt írt hozzá. A kritikai kiadást az NKA Könyvkiadási pályázata támogatta. 2016–2017-ben egy Az indológus indián című tanulmánykötetről írt recenziója nyomán került munkakapcsolatba a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum tibetológusával, Kelényi Bélával és indológusával, Válóczi Róberttel. Majd az ELTE és a KRE végzős MA-s indológus és történész hallgatóiból műhelyt alakított, és az említett kutatókkal és az OSZK kutatójával, Pap Ágnessel együtt az 1927 és 1931 között a korabeli napilapokban megjelent újságcikkek alapján sajtó alá rendezte Baktay Ervin Keleti levelek c. művét, két kötetben. A kötetek kiadását az NKA Könyvkiadási pályázata támogatta. 2020 és 2022 között a Helikon kiadó felkérésére a Corpus Hermeticum fordítójával és kutatójával, Hamvas Endre Ádámmal közösen ültette át latinból a rendkívüli nyelvi és fordítási nehézségeket mutató középkori talizmánmágia-kompendiumot, a Picatrixot. A sokágú kutatást igénylő, komplex munka tanulmányokkal, kisszótárral, jegyzetekkel és bibliográfiával jelent meg 2023-ban, a Bibliotheca Hermetica sorozatban. A két szerző együttműködését a közös könyvbemutatókon és konferenciaszerepléseken túl a reneszánsz mágia egy további alapművének fordításával folytatta: 2022 decemberében elnyerték az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumának A2031/N2884 számú alkotói pályázatát H. Cornelius Agrippa von Nettesheim: De occulta philosophia című művének fordítására. Ennek eredményeként a reneszánsz filozófia e monumentális műve (800 oldal) a Szenzár kiadónál jelenik meg két kötetben 2026 áprilisában, tanulmányokkal, jegyzetekkel és bibliográfiával. Ezen együttműködésük során, Szőnyi György Endre közvetítésével kerültek kapcsolatba Noel Putnik szerb és Dario Gurashi olasz kutatókkal, akikkel Budapesten workshopon 2023-ban, illetve Bécsben a CEU-n a REFORC-konferencián 2025-ben közös panelban adtak elő. 2023-tól a Magyar Patrisztikai Társaság tagjaként annak konferenciáin és köteteiben (Studia Patrum) az egyházatyák reneszánsz kori befogadásáról adott elő és írt tanulmányokat, aminek során együttműködött többek között Kendeffy Gáborral, a MPT vezetőségi tagjával és Tóth Anna Judittal, a Vallástudományi Szemle főszerkesztőjével.
Nyelvismerete: felső fokon beszél olaszul és angolul, olvas és fordít latinból és görögből, felsőfokon olvas franciául, középfokon németül.
Tagsága tudományos társaságokban
Magyar Vallástudományi Társaság Ókortudományi Társaság Magyar Filozófiai Társaság Magyar Patrisztikai Társaság ESSWE (European Society for the Study of Western Esotericism)
Monográfiái
ISBN: 9789634149101
Műfordítások
Marsilio Ficino: A szerelemről. Kommentár Platón A lakoma című művéhez. Ford., jegyzetek, utószó Imregh Monika. Budapest: Arcticus Kiadó, 2001, 143 p. ISBN: 9630060180 Giovanni Pico della Mirandola: Heptaplus: A teremtés hat napjának hétszeres magyarázata. Ford., jegyzetek, utószó Imregh Monika. Budapest: Arcticus Kiadó, 2002, 119 p. ISBN: 9638631600 Giovanni Pico della Mirandola: Benivieni neoplatonista versének kommentárja. Ford., bevezető tanulmány, jegyzetek Imregh Monika. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2012, 125 p. ISBN: 9789632366272 Marsilio Ficino: Három könyv az életről. Ford., bevezető tanulmány, jegyzetek, bibliográfia: Frazer-Imregh Monika. Bibliotheca Hermetica. Budapest: Helikon–Szenzár, 2023, 363 p. ISBN: 9789636200879 Angelo Poliziano: Levelek I–IV. könyv. Ford., tanulmány, jegyzetek, bibliográfia: Frazer-Imregh Monika. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, 2024, 317, ISBN: 9789636460242 Marsilio Ficino: A szerelemről. Kommentár Platón A lakoma című művéhez. Ford., jegyzetek, bevezető tanulmány: Frazer-Imregh Monika. 2., átdolgozott kiadás. Budapest: Polaris, 2024, 228 p. ISBN: 9786158100595 Giovanni Pico della Mirandola: A végső boldogság hét lépcsőfoka. Bevezetés a keresztény kabbalába. Ford., tanulmány, jegyzetek, bibliográfia: Frazer-Imregh Monika. Budapest: Hitel–Szenzár, 2025, 204 p. ISBN: 9786156702579 Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim: Titkos bölcselet. II. kötet (II. könyv 31. fejezettől a III. könyv végéig). Ford., záró tanulmány, jegyzetek, bibliográfia: Frazer-Imregh Monika. Budapest: Szenzár, 2026, 420 p. (Kiadás előtt) ISBN: 978
Közös munkák
Sizuteru Ueda: Isten lélekben való születése: Eckhart Mester tanítása és a Zen-buddhizmus. Ford. Vásárhelyi Szabó László – Imregh Monika. Budapest: Arcticus Kiadó, 2004, 212 p. ISBN: 9638631635 Laskai Osvát: Sermones de Sanctis. (2005 óta bővülő online forráskiadás.) Forráskiadás készítői: F. Romhányi Beatrix – Imregh Monika – Kertész Balázs – Rajhona Flóra – Szücsiné Laczkó Eszter – Bárczi, Ildikó. Budapest: ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, 2014. https://real.mtak.hu/12524/ Bod Péter: Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve, 1745, 1764: Az erdélyi oláhok uniáltatásokról való rövid história, 1745. – Az Erdélyben lakó románok rövid története, 1764. Forráskiadás készítői: Gudor Botond – Imregh Monika, ford. Imregh Monika. Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy (Románia): Státus Könyvkiadó, 2012, 388 p. ISBN: 9786069329016 Pápai Páriz Ferenc: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története. Forráskiadás készítője: Rácz Emese, ford., s. a. r. Frazer-Imregh Monika, Kolozsvár (Románia): Erdélyi Múzeum Egyesület (EME), 2016, 204 p. ISBN: 9786067390681 Picatrix. Ghayat al-Hakím. A bölcs célja. Ford., jegyzetek, tanulmányok: Frazer-Imregh Monika – Hamvas Endre Ádám. Kisszótár, tanulmány, szerk.: Kárpáti Gábor Csaba. Bibliotheca Hermetica. Budapest: Helikon–Szenzár Kiadó, 2022, 629 p. ISBN: 9789634796657