Zalužje () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Bratunac községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 34, közúton 50 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban és közúton 6 km-re délkeletre, a Drina bal partján, 177-381 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-1
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb02Bosnyák621221Horvát00Jugoszláv20Egyéb10Összesen624223
Története A Zalužje szó két részre bontható: a za- előtagra és a -je képzőre, e két előtag-toldalék rész között pedig ott marad a „laz” szó, amelynek jelentése megtisztított föld, tisztás, átkelő, folyón való átkelés stb.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Srebrenicai járáshoz és Voljevica községhez tartozó településnek 23 háztartása és 126 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 96. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 30 háztartást és 169 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 118. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború alatt a környező Bratunac környéki falvak a tengelyhatalmak megszállása alatt álltak, ahol a régió lakosai 1941-től csatlakoztak a kommunista vezette partizánerőkhöz, hozzájárulva a korai felkelésekhez és szabotázsakciókhoz az usztasák és a német csapatok ellen a Drina folyó mentén. Csetnik royalista csoportok is működtek a régióban, kezdetben együttműködve a partizánokkal, mielőtt szövetségeket bontottak volna, ami belső konfliktusokhoz vezetett, amelyek jelentős nehézségeket okoztak, és mélyen gyökerező történelmi traumákat idéztek elő a bosnyák közösségben az etnikai erőszak és a faluégetések közepette. A terület többször gazdát cserélt az 1945-ös végső partizán felszabadításig, a harcokban ezrek haltak meg. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. Ahogy az etnikai feszültségek az 1980-as évek végén Jugoszláviában fokozódtak, a régió közvetett nyomást érzett a politikai széttöredezettség miatt.
A boszniai háború idején 1992 július 12-én a szerb erők kiűzték a faluból a muszlim lakosságot, házaikat pedig kifosztották és lerombolták. A támadás során a teljes falu elpusztult. A falu lakóit arra kényszerítették, hogy az erdőkön keresztül a közeli, ENSZ által kijelölt Srebrenicai biztonsági övezetbe meneküljenek. Ez a kitelepítés is hozzájárult Srebrenica enklávéjának túlzsúfoltságához, ahol Voljavica és a környező területekről származó ezrek élték át a hároméves ostromot, amelyet éhezés, bombázás és korlátozott humanitárius segélyek érkezése jellemezett. A falu történelme elválaszthatatlanul összefonódik az 1995 júliusi srebrenicai népirtással, amikor a boszniai szerb erők lerohanták az enklávét, és szisztematikusan több mint 8000 bosnyák férfit és fiút választottak el családjaiktól és végeztek ki.
Zalužje településen összesen 125 bosnyák halt meg az agresszió során. Közülük 96-an a népirtásban, 22-en 1992-ben, míg a többiek 1993-ban és 1994-ben haltak meg. A bűncselekményekben 20 gyermek halt meg, a legfiatalabb áldozat Rasim Hasanović volt, aki 1990-ben született. A legidősebb áldozat Tima Jahić volt, aki 1908-ban született. Egész családok haltak meg ezen a helyen. Senkit sem vontak még felelősségre ezekért a brutális bűncselekményekért.
A környékbeli ortodox szerbek július 12-ét, Szent Pál és Péter ünnepét ünnepelték, amikor Naser Orić parancsnoksága alatt a boszniai muszlim erők több szerb falut razziáztak Srebrenica és Bratunac környékén, mindenkit megölve, mindent kifosztva és felégetve, ami a látóterükben volt. Azon a napon 69 szerbet öltek meg, 22-et fogságba ejtettek vagy eltűntként tartanak nyilván, és számtalant megsebesítettek. Minden foglyot megkínoztak, majd végül meggyilkoltak a srebrenicai táborokban. Tíz áldozat holttestét véletlenül fedezte fel 2011. június 10-én Zalužjében a tuzlai Azonosító Központ csapata, akik muszlim áldozatok maradványait keresték.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a falu a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Bratunac községhez került. A daytoni megállapodást követően a település, a Szerb Köztársaság Bratunac községének részeként a menekültek visszatérésére és vagyonvisszaszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá került, bár a végrehajtás jelentős akadályokba ütközött, mivel a Srebrenica közelében, háború sújtotta keleti régióban fekszik. A megállapodás területi lehatárolása értelmében a faluban folyamatos viták folytak a tulajdonjog és a helyi közigazgatás körül, amelyeket súlyosbított a keményvonalas szerb politikai struktúrák dominanciája, amelyek kezdetben akadályozták a kisebbségek visszatérését.
A bosnyák menekültek Voljavicába és a környező területekre történő hazatelepítése szerény mértékben kezdődött 1996-ban, de a 2000-es évek elejéig korlátozott maradt, 2000-re szinte egyetlen bosnyák sem tért vissza Bratunacba a háborús etnikai feszültségek miatti átható biztonsági fenyegetések miatt. Az erőfeszítéseket tovább korlátozták a vidéki területeken található kiterjedt aknamezők, amelyek akadályozták az elhagyott ingatlanokhoz való hozzáférést, valamint az 1992-1995-ös konfliktus során otthonok széles körű pusztulása, ami arra kényszerítette a visszatérőket, hogy először elhagyják a helyszíneket, mielőtt jogosultak lettek volna a segélyre. Az UNHCR nemzetközi újjáépítési kezdeményezéseket vezetett, menedékhelyreállítási segítséget, aknamentesítési támogatást nyújtott olyan partnereken keresztül, mint az UNDP, valamint alapvető humanitárius segélyt, például szerszámokat és vetőmagokat az elkötelezett visszatérőknek, akik visszavették az ingatlanjaikat; hozzájárulva ahhoz az országos tendenciához, hogy Bosznia becsült 500 000 megrongálódott otthonának körülbelül felét a 2000-es évek közepére újjáépítették.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései