A magyarországi vasúti balesetek olyan események, amelyek során személy- vagy anyagi károk keletkeznek a vasúti közlekedés során Magyarország területén. Bár a vasúti közlekedés általában biztonságos, az elmúlt évtizedekben számos jelentős baleset történt, amelyek rámutattak a vasúti infrastruktúra és a közlekedésbiztonság fejlesztésének szükségességére.

Történeti áttekintés 19–20. század fordulója: korai vasúti balesetek

A magyarországi vasúthálózat megjelenésével már az 1800‑as évek közepén is előfordultak balesetek, amikor az ipari forradalom technológiája és a gyakorlat még nem állt készen a nagy sebességű vasúti forgalom kezelésére. Az első súlyosabb dokumentált vasúti szerencsétlenség a Sopron és Bécsújhely közötti vonalon, Ágfalvánál történt 1847-ben, ahol két lokomotív ütközött össze, három ember életét vesztette és többen megsérültek, ami rámutatott a vasúti közlekedés kezdeti kockázataira.https://ng.24.hu/kultura/2007/12/19/igy_tortent_az_elso_sulyos_magyarorszagi_vasuti_baleset 1907-ben négy halálos áldozattal járt a Dorozsmai vasúti baleset, amely egy éjszaka történt vonatkisiklás volt.https://www.origo.hu/itthon/2021/08/jajkialtas-sikoltozas-hallatszott-a-roncsok-kozul-dorozsmai-vasuti-baleset-1907

A herceghalmi vasúti baleset 1916. december 1‑én a magyar vasút történetének egyik legsúlyosabb korai tragédiája volt, amikor a Budapest–Hegyeshalom vonalon egy expresszvonat beleütközött egy tolató személyvonatba, 76 ember meghalt és 180 megsérült.https://www.origo.hu/itthon/2025/12/vonatbaleset-herceghalom-tragedia-vonat-holttest (A baleset egyik híresebb áldozata volt Thallóczy Lajos történész.)

Nem baleset, hanem szándékos bűnelkövetés állt a hátterében, de vasúti jellege miatt megemlítésre kerül az 1931-es Biatorbágyi merénylet is, ahol 22 ember vesztette életét.https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1931-szeptember-13-matuska-szilveszter-felrobbantja-a-biatorbagyi-viaduktot

20. század közepétől a 21. századig: nagyobb balesetek thumb|A szajoli vasúti baleset áldozatainak emlékműve

A közlekedés fejlődése (pl. korábbi halálsorompók megszüntetése stb.) ellenére a 20. század második felében is történtek súlyos események:

1962 – Terézvárosi vasúti szerencsétlenség: egy irányíthatatlanná vált tolatómozdony áttörte a vasútállomás frontját és a váróterem ablakán keresztül kirepült a város felé, komoly anyagi károkat okozva.https://www.hungarianconservative.com/articles/culture_society/train-accident-in-downtown-budapest 1973 – Kecskeméti autóbusz-baleset: egy vonat frontálisan ütközött egy busszal, amely a félpályás sorompón áthajtva átsodródott a síneken, legalább 37 halálos áldozatot követelve.https://www.origo.hu/itthon/2021/09/langvagokkal-szedtek-szet-a-busz-roncsait-es-emeltek-ki-a-halottakat-kecskemeti-buszbaleset 1982 – Szárazréti autóbusz-baleset: a magyar közlekedéstörténet egyik legismertebb balesete 1982. szeptember 9-én történt Székesfehérvár Szárazrét városrészében, a MÁV 5-ös számú Székesfehérvár–Komárom vonal Farkasvermi úti átjárójában. Egy nemzetközi gyorsvonat ütközött egy csuklós Ikarus 280 típusú autóbusszal, amely egy általános iskolából hazafelé tartó gyermekeket szállított. Az ütközés következtében a mintegy 25 utas közül 16-an életüket vesztették, és 6-an súlyos vagy könnyebb sérüléseket szenvedtek.https://www.szekesfehervar.hu/negyven-eve-tortent-a-tragidia-a-szarazreti-baleset-aldozataira-emlekeztek 1993 – Pörbölyi autóbusz-baleset: Alsónyék határában, a nyékipusztai vasúti átjárónál egy Pörbölyből Bátaszékre tartó iskolabusz a nem működő fénysorompó mellett a sínekre hajtott, ahol egy gyorsvonat ütközött vele. A balesetben 12 ember – 11 gyermek és a buszvezető – életét vesztette, további 18 gyermek megsérült.https://sugopart.hu/kekfeny/30-eve-tortent-a-porbolyi-tragedia 1994 – Szajoli vasúti baleset: az egyik legsúlyosabb modern kori vasúti baleset volt Magyarországon: egy gyorsvonat kisiklása és ütközése következtében 31 ember vesztette életét és 52-en megsérültekhttps://jasz.katasztrofavedelem.hu/35403/a-szajoli-vonatszerencsetlenseg

21. század

A 21. században is történtek súlyos ütközések:

2003 – Siófoki autóbusz-baleset: egy személyvonat összeütközött egy autóbusszal egy szintbeni átjáróban, ami 33 halálesetet okozott.https://tenyek.hu/azt-beszelik/2025/07/22-ev-utan-megtorte-a-csendet-a-siofoki-horrorbaleset-mozdonyvezetoje-ahol-33-ember-vesztette-eletet 2008 – Monorierdői vasúti baleset: két vonat ütközött a Pest megyei település közelében, négy halálos áldozattal és 26 sérülttel.https://index.hu/bulvar/mne081006/ 2015 – Galgagutai vasúti baleset: két vonat frontálisan ütközött, halálos áldozat nem volt.https://nogradhont.hu/aktualis/2016/09/megkezdodott-a-galgamacsa-es-acsa-kozotti-tavaly-augusztusban-tortent-vasuti-baleset-ugyenek-targyalasa

A 2010‑es évek végétől napjainkig a legtöbb baleset Magyarországon nem klasszikus vonat‑vonat ütközés, hanem vasúti átjárós baleset, gázolás vagy emberi tévedés következménye, gyakran a közúti járművek vagy gyalogosok szabályszegése miatt. A MÁV adatai szerint az utóbbi években évente több tucat vasúti átjárós baleset történik, amelyek közül többségük halálos vagy súlyos sérülésekkel jár, különösen amikor a közlekedők nem tartják be a KRESZ‑szabályokat.https://www.budapesttimes.hu/hungary/misleading-advertising-penalised-2 Néhány újabb baleset:

2021: Újfehértó közelében egy személyvonat kisiklott, miután előbb egy traktornak ütközött, amelyet a Debrecenből Záhonyba tartó vonat a másik vágányra lökött. A Záhonyból Püspökladányba tartó vonat a traktorroncsba 100 km/órás sebességgel csapódott, de a fékek megfelelően működtek, így a szerelvény teljesen befékezve ütközött. A baleset következtében a mozdony és a kocsik súlyosan megsérültek, a helyszíni helyreállítási munkálatok során a V43-as mozdony felépítményét elválasztották a forgóvázaktól, és a sérült kocsikat visszaemelték a sínekre a mentéshez és elszállításhoz.https://iho.hu/hirek/ujfehertoi-baleset-levettek-a-364-es-szilit-a-forgovazairol-igy-tudjak-csak-kiasni 2022: Mindszentnél tragikus vasúti baleset történt: a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre tartó személyvonat egy kisteherautóval ütközött, aminek következtében a motorvonat kisiklott és felborult. Az ütközés öt halálos áldozatot követelt, több ember megsérült, és a vonatot selejtezni kell, az anyagi kár meghaladja a 100 millió forintot. A baleset oka, hogy a kisteherautó váratlanul hajtott a vasúti átjáróba, a vonatnak pedig már nem maradt ideje a fékezésre, így a Bz-motorvonat a sínekről kisodródva oldalára borult.https://telex.hu/belfold/2022/04/06/mindszent-vonat-baleset-mi-tortent 2023: Téglásnál kisiklott egy tehervonat, amely vasércet szállított. A balesetben senki sem sérült meg, de a kilenc kisiklott vagon miatt a kétvágányú pálya és a felsővezeték súlyosan megrongálódott, a helyreállítás pedig mintegy másfél milliárd forintba került. Június 13-án a MÁV visszaadta a vonatforgalomnak a teljes pályaszakaszt, így a vonatok ismét zavartalanul közlekedhetnek.https://index.hu/kulfold/2023/06/14/mav-tehervonat-kisiklas-hajduhadhaz-ujfeherto-hasznalhato-egy-honap-masfel-milliard/ 2025‑ös év eleje: egy januári esetben egy autó ráhajtott egy vonat elé Sátoraljaújhely közelében, és legalább négy ember életét vesztette.https://conven.org/hungary/news/four-killed-after-car-drives-into-train-at-rail-crossing-in-hungary 2025 novemberében a szentmártonkátai vonatgázolásnál 5 ember vesztette életét. Bár az ütközésekről általában utólag felvételeket szoktak mutatni a médiádban, ebben az esetben a rendőrség nyilvánosságra hozta a vonatgázolásról készült eredeti felvételt, amelyen látszik, hogy az autót vezető férfi a tilos jelzés ellenére kikerüli a sorompót és a sínekre hajt, ahol összeütközik a vonattal. A baleset következtében az autóban öten életüket vesztették; egyetlen túlélője, egy 19 éves nő volt.https://tenyek.hu/video/videon-a-sokkolo-halalos-vonatgazolas-2

A statisztikák szerint a gázolások száma is jelentős, mivel olyan esetek történnek, amikor gyalogosok, kerékpárosok vagy más közlekedők a sínek közelében tartózkodnak tilos területen.https://www.okoshir.hu/2025/02/15/vasuti-balesetek-magyarorszagon-statisztikak-es-trendek-2023-2025

A legfrissebb trendek azt mutatják, hogy bár a vasúti hálózat hibájából eredő halálos balesetek ritkábbak, az átjárós és emberi tényezők által okozott tragédiák továbbra is komoly közlekedésbiztonsági problémát jelentenek Magyarországon. „A MÁV hálózatán vasúti átjáróban az elmúlt 17 évben (2025) nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset. Magyarországon a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel a hatóságilag előírt biztonsági szintnek.”https://www.vezess.hu/hirek/2026/01/04/vasuti-atjaro-baleset-statisztika-2025-mav

A 2010-es délegyházai baleset óta a balesetekben elhunyt mozdonyvezetők előtt minden nap külön emléknappal (okt. 20.) tiszteleg a Mozdonyvezető Országos Szövetsége. A magyar vasút történetében több mint hatvan dolgozó vesztette életét munkája során.https://mosz.co.hu/928-szolgalatteljesites-kozben-elhunytak-emleknapja.htmlhttps://index.hu/belfold/2020/10/20/mozdonyvezetok_gyasznap_magyarorszag/

Okok és következmények

A magyarországi vasúti balesetek okai több tényezőre vezethetők vissza, gyakran kombináltan. A főbb kategóriák a következők:

Műszaki hibák A vasúti balesetek műszaki okai a járművek és az infrastruktúra meghibásodásából fakadnak. Ide tartozik például a fékrendszer hibája, amely súlyos ütközésekhez vezethet, különösen meredek lejtőkön vagy állomási megállóknál, valamint a jelzőrendszer meghibásodása, amikor hibás jelzők vagy biztosítóberendezések miatt a vonatok összeütközhetnek, vagy veszélyes szakaszon haladhatnak át. Emellett a karbantartási hiányosságok – például elöregedett pályák, kerekek, sínek vagy mozdonyok – tovább növelik a kisiklás kockázatát.

Emberi tényezők Az emberi hibák a vasúti balesetek leggyakoribb okai közé tartoznak. Gyakran előfordul, hogy vonatvezetők, vasúti dolgozók, de nem ritkán a közúti járművek vezetői is figyelmetlenség vagy szabályszegés miatt okoznak veszélyhelyzetet a vasúti átjáróknál. Emellett téves döntések – például túl korai gyorsítás, nem megfelelő fékezés vagy a jelzőrendszer hibás értelmezése – szintén gyakran vezetnek ütközésekhez és kisiklásokhoz.

Van rá példa, hogy a rendőrök azonnali közbeavatkozása életet ment. 2026. február 7-én hajnalban Pécel és Isaszeg között egy autó akadt el a vasúti átjáróban a sofőr figyelmetlensége miatt. Az autó utasai életét a szolgálatban lévő rendőrök gyors, közvetlen beavatkozása mentette meg, amikor felszólították őket, hogy hagyják el a járművet, és megpróbálták azt eltolni az átjáróból. Röviddel ezután egy 60 km/órás sebességgel érkező vonat elsodorta az autót, amely a másik vágányra került, ahol egy másik vonat is közeledett.https://www.origo.hu/kek-hirek/2026/02/baleset-vasuti-atjaro-eletmentes-vonat

Természeti okok A természeti okok közé tartoznak az áradások és árvizek, amelyek a pályák alámosódásához, valamint hidak vagy földcsuszamlások veszélyéhez vezethetnek. Hasonlóképpen a hótorlaszok vagy jeges sínek is jelentős kockázatot jelentenek, mivel a vonat vezetője ilyenkor nem mindig tud időben megállni, ami kisiklást vagy ütközést okozhat.

Jogszabályi és biztonsági reformok A súlyos balesetek után Magyarországon rendszeresen szigorították a szabályozást és fejlesztették a vasúti biztonsági rendszereket. Ennek részeként kötelezővé tették a vasúti átjárók biztonsági berendezéseinek korszerűsítését és fokozott ellenőrzést vezettek be, bevezették az automata fékrendszereket, a korszerű jelzőberendezéseket és az intelligens vonatvezérlő rendszereket, valamint közlekedésbiztonsági kampányokkal hívták fel a figyelmet az átjárók biztonságos használatára.