Amiri Baraka (született Everett Leroy Jones; Newark, 1934. október 7. – Newark, 2014. január 9.), korábbi nevén LeRoi Jones és Imamu Amear Baraka, amerikai költő, drámaíró, szépirodalmi író, esszéíró és zenekritikus. Számos verseskötet szerzője volt, és több egyetemen tanított, köztük a Buffaloi Egyetemen és a Stony Brook Egyetemen. 2008-ban PEN/Beyond Margins díjat kapott a Tales of the Out and the Gone című műveért. Baraka darabjait, verseit és esszéit a tudósok az afroamerikai kultúra meghatározó szövegeiként írták le.
Karrierje közel 52 évig tartott, témái pedig a fekete felszabadítástól a fehér rasszizmusig terjednek. Nevezetes kritikai és verses művei közé tartozik a "The Music: Reflection on Jazz and Blues", a "The Book of Monk" és a "New Music, New Poetry", melyek a társadalom, a zene és az irodalom világából merítenek témákat.
Költészete és írásai nagy elismerést és elítélést egyaránt kiváltottak. Az afroamerikai közösségben egyesek James Baldwinhoz hasonlítják Barakát, és generációjának egyik legelismertebb és legtöbbet publikált fekete írójaként tartják számon,. bár egyesek szerint munkássága az erőszak, a nőgyűlölet és a homofóbia kifejeződése. Baraka rövid New Jersey-i költői tisztsége (2002-ben és 2003-ban) vitákat váltott ki "Somebody Blew Up America?" (Valaki felrobbantotta Amerikát?) című versének nyilvános felolvasása miatt, ami antiszemitizmus vádjaihoz és kritikusok és politikusok negatív figyeleméhez vezetett amiatt, hogy azt állította, hogy az amerikai és az izraeli kormány előzetesen tudott a szeptember 11-i támadásokról.
Életrajza Newarkban, New Jersey államban született, ahol a Barringer Középiskolába járt. Apja, Coyt Leroy Jones postai felügyelőként és liftkezelőként dolgozott. Anyja, Anna Lois (született Russ) szociális munkás volt. Barakát már gyerekkorában érdekelte a dzsessz. Miles Davist akarta utánozni: „Én is így akartam kinézni – az a zöld ing és a feltűrt ujjak a Milestones-on... mindig is így akartam kinézni. És hogy el tudd játszani az "On Green Dolphin Street"-et vagy az "Autumn Leaves"-et... Azt a gyönyörű, hátborzongató, édes hangzást. Ez az a zene, amit játszani akartál, amikor bejöttél egy helyre, vagy csak felnéztél az égre a babáddal az oldaladon, Amerika és azok a változások keveréke, azok a kék afrikai varázsénekek.” A jazz hatása későbbi életében is tetten érhető munkásságában.
1951-ben ösztöndíjat nyert a Rutgers Egyetemre, de 1952-ben átiratkozott a Howard Egyetemre. Filozófia és vallástudományi órái megalapozták későbbi írásait. A Howard Egyetemen terepfutóként is tevékenykedett. Ezt követően a Columbia Egyetemen és a The New Schoolban tanult diplomát nem szerezve.
1954-ben lövészként csatlakozott az Egyesült Államok Légierejéhez, ahol őrmesteri rangot ért el. Ezt a döntést később megbánta. Egyszer így nyilatkozott: „Megtapasztaltam, milyen olyan emberek közvetlen irányítása alatt állni, akik gyűlölik a feketéket. Ezt korábban soha nem tapasztaltam közvetlenül.” Ez a tapasztalat is befolyásolta Baraka későbbi munkásságát. Parancsnoka egy névtelen levelet kapott, amelyben Barakát kommunistának vádolták. Ez vezetett Baraka birtokában lévő szovjet írások felfedezéséhez, kertészeti szolgálatra való áthelyezéséhez, majd ezt követően dicstelen leszereléséhez esküje megszegése miatt. Később katonai tapasztalatait „rasszistának, megalázónak és intellektuálisan bénítónak” nevezte. Míg Puerto Ricóban állomásozott, a bázis könyvtárában dolgozott, ami bőséges időt biztosított számára az olvasásra, és itt kezdett verseket írni, az amerikai szárazföldön élő beat költők ihletésére.
Ugyanebben az évben Greenwich Village-be költözött, kezdetben egy hanglemezraktárban dolgozott. Ebben az időszakban bontakozott ki a jazz iránti érdeklődése is. Ekkoriban került kapcsolatba az avantgárd Black Mountain költőkkelA Black Mountain költők a 20. század közepének amerikai avantgárd vagy posztmodern költőinek egy csoportja volt, akik az észak-karolinai Black Mountain College-ban éltek. és a New York School költőivel. 1958-ban feleségül vette Hettie Cohent, akivel két lánya született, Kellie Jones (sz. 1959) és Lisa Jones (sz. 1961). Hettie-vel megalapították a Totem Press kiadót, amely olyan beat költők műveit adta ki, mint Jack Kerouac és Allen Ginsberg.Baraka himself said he was inspired by Allen Ginsberg's Howl, stating, "I had been moved by [Howl] so much because it talked about a world I could identify with and relate to. His language and his rhythms and the poem's contents were real to me." A Corinth-tal együttműködve a Totem kiadó LeRoi Jones és Diane di Prima, Ron Loewinsohn, Michael McClure, Charles Olson, Paul Blackburn, Frank O'Hara, Gary Snyder, Philip Whalen, Ed Dorn, Joel Oppenheimer és Gilbert Sorrentino könyveit, valamint négy fiatal női költő, Carol Bergé, Barbara Moraff, Rochelle Owens, és Diane Wakoski antológiáját adta ki. Közösen alapították a negyedévente megjelenő irodalmi folyóiratot, a Yugen-t, amely nyolc számot ért meg (1958–62).Birmingham, Jed. "Yugen", RealityStudio, April 30, 2006. Accessed January 18, 2010. Egy Baraka által szervezett partin Ginsberget bemutatták Langston Hughes-nak, míg Ornette Coleman szaxofonon játszott.
Baraka szerkesztőként és kritikusként is dolgozott a Kulchur irodalmi és művészeti folyóiratnál (1960–65). Diane di Primával közösen szerkesztette kis magazinjuk, a The Floating Bear első huszonöt számát (1961–63). 1961 októberében az Egyesült Államok Postája lefoglalta a The Floating Bear #9. számát; az FBI obszcenitás vádjával emelt vádat ellenük William Burroughs Roosevelt after the Inauguration (Roosevelt a beiktatás után) című darabja miatt. 1961 őszén di Primával, Fred Herko és James Waring koreográfusokkal, valamint Alan S. Marlowe színésszel közösen megalapította a New York Poets Theatre-t. Több évig házasságon kívüli viszonya volt di Primával; lányuk, Dominique di Prima, 1962 júniusában született.
Baraka 1960 júliusában Kubába látogatott a Fair Play for Cuba Committee küldöttségével, és benyomásairól "Cuba Libre" című esszéjében számolt be.The Fair Play for Cuba Committee was brought to nationwide attention through an April 1960 advertisement in The New York Times funded by Castro. FPCC's founder and first leader was CBS newsman Robert Taber. The FPCC fast had 7,000 members in 25 "adult chapters" and 40 "student councils". The July trip included the writers Julian Mayfield and Harold Cruse, the historian John Henrik Clarke and the militant NAACP leader Robert F. Williams. In December 1960, a delegation of 326 members of the FPCC visited the island. "Cuba Libre" was first published in the Evergreen Review, Vol. 4, No. 15, November–December 1960. Ott nyíltan lázadó művészekkel találkozott, akik „gyáva polgári individualistának” nevezték, aki inkább a hírnevének építésére összpontosít, mintsem az elnyomás alatt állók megsegítésére. Ez a találkozás drámai változást hozott írásaiban és céljaiban, aminek következtében hangsúlyosabban támogatta a fekete nacionalizmust.
1961-ben Baraka társszerzője volt egy „Lelkiismereti nyilatkozatnak” Fidel Castro rezsimjének támogatására.The "Declaration of Conscience" was written and signed by Margaret Randall, Marc Schleifer (now Abdallah Schleifer after converting to Islam from Judaism), Elaine de Kooning, LeRoi Jones, Diane di Prima, Lawrence Ferlinghetti, and Norman Mailer and published in the Monthly Review. Tagja volt az Umbra Poets Workshopnak is, amely feltörekvő fekete nacionalista írókból (többek között Ishmael Reedből és Lorenzo Thomasból) állt a Lower East Side-on (1962–65).
Első verseskötete, a Preface to a Twenty Volume Suicide Note (Előszó egy húszkötetes öngyilkos levélhez), 1961-ben jelent meg. Baraka "A 'néger irodalom mítosza'" (1962) című cikke kijelentette, hogy „egy néger irodalomnak, hogy az amerikai néger tapasztalatok legitim terméke legyen, pontosan úgy kell megközelítenie ezt a tapasztalatot, ahogyan Amerika a legkegyetlenebb identitásában javasolta”. Ugyanebben a művében azt is kijelentette, hogy az amerikai kultúra elemeként a négert az amerikaiak teljesen félreértették. Ennek a félreértésnek és az érdemi fekete irodalom hiányának az oka Jones szerint a következő volt: A legtöbb esetben azok a négerek, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy valamilyen művészettel, különösen az irodalommal foglalkozhassanak, a néger középosztály tagjai voltak, egy olyan csoporté, amely mindig is mindent megtett a középszerűség ápolásáért, feltéve, hogy ez a középszerűség garantáltan bebizonyította Amerikának, és újabban a világnak, hogy valójában nem azok, akik, azaz négerek.
Baraka szerint amíg a fekete írók megszállottan törekednek arra, hogy elfogadott középosztálybeliek legyenek, soha nem lesznek képesek kimondani a véleményüket, és ez mindig kudarchoz vezet. Baraka úgy érezte, hogy Amerika csak a fehér homályosítóknak ad teret, a feketéknek nem.Martin, Reginald (1995). "Historical Overviews of The Black Arts Movement", in The Oxford Companion to Women's Writing in the United States. New York: Oxford University Press.Nelson, Cary (ed.) (2002).Modern American Poetry: An Online Journal and Multimedia Companion to Anthology of Modern American Poetry. University of Illinois at Urbana-Champaign.
1963-ban Baraka (LeRoi Jones néven) kiadta a Blues People: Negro Music in White America című könyvét, amelyben a fekete zene rabszolgaságtól a kortárs dzsesszig való fejlődéséről számol be. Amikor a művet 1999-ben újra kiadták, Baraka a bevezetőben azt írta, hogy be kívánja mutatni, hogy „a zene maga a kotta, a ténylegesen kifejezett kreatív hangszerelés, az afroamerikai élet tükröződése... Hogy a zene a történelmet magyarázza, ahogy a történelem a zenét. És hogy mindkettő az emberek kifejeződése és tükröződése.”Jones, LeRoi (2002). Blues People: Negro Music in White America. Harper Perennial. pp. ix–x. Azt állította, hogy bár a rabszolgák Afrikából hozták zenei hagyományaikat, a blues annak a kifejeződése, amivé a fekete emberek váltak Amerikában: „Ahogy én gondolkodom róla, a blues nem létezhetne, ha az afrikai foglyok nem válnának amerikai foglyokká.”Jones, LeRoi (2002). Blues People, p. 17.
Baraka (LeRoi Jones néven) írt egy elismert, de ellentmondásos darabot Dutchman címmel, amelyben egy fehér nő megszólít egy fekete férfit a New York-i metrón. A darab premierje 1964-ben volt, és ugyanebben az évben megkapta az Obie-díjat a legjobb amerikai színdarab kategóriában. A darabból 1967-ben filmet mutatták be Anthony Harvey rendezésében. A darabot többször is felújították, többek között egy 2013-as East Village-i produkciót is bemutattak.
Malcolm X 1965-ös meggyilkolása után Baraka LeRoi Jones-ról Amiri Barakára változtatta a nevét. Ekkor elhagyta feleségét és két gyermeküket, és Harlembe költözött, ahol megalapította a Black Arts Repertory/Theater Schoolt (BARTS), mivel a Black Arts Movement a művészet új vizuális ábrázolását teremtette meg. A Black Arts Repertory Theater School azonban kevesebb mint egy évig maradt nyitva. Rövid ideje alatt a BARTS számos ismert művészt vonzott, köztük Sonia Sanchezt, Sun Ra-t és Albert Aylert. A Black Arts Repertory Theater School bezárása beszélgetéseket indított el számos más fekete művésszel, akik hasonló intézményeket szerettek volna létrehozni. Ennek következtében az Egyesült Államok számos pontján megnőtt az ilyen intézmények alapítása. 1965 decemberében Baraka visszaköltözött Newarkba, miután felmerült a vád, hogy szövetségi szegénységellenes jóléti alapokat használ fel színházára.