Az 1866-os romániai fejedelemválasztás Alexandru Ioan Cuza fejedelem lemondatása után, 1866. február 23. és április 20. között zajlott, és Károly hohenzollern–sigmaringeni herceg uralkodóvá választásával zárult.
A folyamat érintette az európai nagyhatalmak politikai egyensúlyát és gazdasági érdekeit is, valamint az Oszmán Birodalmat, amelynek a fennhatósága alá tartozott az Egyesült Román Fejedelemség. Az első jelölt, Fülöp belga királyi herceg, akit megkérdezése nélkül választottak meg február 23-án, elutasította a trónt. A március 10-én kezdődött párizsi konferencián – amelyre a fenyegető porosz–osztrák háború árnyékában került sor – a nagyhatalmak megosztottak voltak a fejedelemségek ügyében. A nagyhatalmak, elutasítva az oroszokhoz kötődő Miklós leuchtenbergi herceg jelöltségét, több más jelöltet javasoltak, de nem tudtak megállapodni. Közben a román kormány titkos tárgyalásokat folytatott Franciaországgal és Poroszországgal, és április 20-án népszavazással Károly hohenzollern–sigmaringeni herceget választották fejedelemmé.
A porosz herceg elfogadta a felkérést, és kész tények elé állítva az Oszmán Birodalmat, május 22-én bevonult Bukarestbe. I. Károly néven uralkodott, az új alkotmány értelmében örökletes dinasztiát alapított, amely az 1878-ban függetlenné, 1881-ben királysággá vált országban 1947-ig, a köztársaság kikiáltásáig maradt hatalomban.
Háttere Az évszázadok alatt az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álló dunai fejedelemségeket az 1829-ben kötött drinápolyi béke Oroszország védnöksége alá helyezte az oszmán fennhatóság megtartása mellett. A krími háborút lezáró 1856-os párizsi béke biztosította a fejedelemségek belső autonómiáját a védnökhatalmak által megszabott kereteken belül. Az 1858-as párizsi egyezmény a továbbra is oszmán fennhatóság alatt álló fejedelemségek névleges egyesülését és belső autonómiáját írta elő. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuza ezredest választották fejedelemmé, aki uralkodása során arra törekedett, hogy a perszonáluniót tényleges egyesüléssé alakítsa át. Az európai nagyhatalmak és az Oszmán Birodalom elfogadták a perszonáluniót, de csak Cuza uralkodásának időtartamára.
Cuza uralkodását végigkísérte az ellenzéki többségű országgyűléssel való szembenállás, amin végül úgy lett úrrá, hogy 1864-ben népszavazással elfogadtatott egy új statútumot és választási törvényt, ami az uralkodó hatalmát bővítette a törvényhozás rovására. 1866. február 22-én a reformjaival elégedetlen konzervatív és az uralkodási módszereivel elégedetlen liberális bojárok által alakított „szörnyűséges koalíció” lemondásra kényszerítette a fejedelmet. A lemondatás következtében az Egyesült Román Fejedelemségek, illetve az egyesülés nemzetközi elismerése kétségessé vált.
Története Első választás (1866. február) bélyegkép|200px|Fülöp belga királyi herceg (1863. április) Cuza lemondatása után a „szörnyűséges koalíció” vezetői már másnap ideiglenes kormányt alakítottak Ion Ghica vezetésével (külügyminiszter is), további tagjai Dimitrie Ghica (belügyminiszter), I. A. Cantacuzino (igazságügyminiszter), Constantin Alexandru Rosetti (kultusz- és közoktatásügy), Petre Mavrogheni (pénzügy), Dimitrie Sturdza (közmunkaügy) és Dimitrie Lecca (hadügy) voltak. Az új kormány legsürgősebb feladata az új uralkodó megválasztása és egy új alkotmány elfogadása volt. A párizsi egyezmény 13. szakasza szerint olyan személyt lehetett megválasztani, aki legalább harmincöt éves volt, apja moldvai vagy havasalföldi születésű, és aki legalább tíz évig töltött be közhivatalt vagy volt tagja az országgyűlésnek. Ennek ellenére az ideiglenes kormány úgy vélte, hogy egy külföldi fejedelem választása lenne a legelőnyösebb, ezáltal azonban kiszolgáltatták az országot a védnökhatalmaknak, és kockára tették az előző évtizedben elért eredményeket.
Még ugyanazon a napon egy régenstanács (helytartóság) alakult, melynek tagjai Nicolae Golescu, Lascăr Catargiu és Nicolae Haralambie voltak. Ion Ghica Fülöp belga királyi herceget, II. Lipót belga király testvérét javasolta fejedelemnek, akit az országgyűlés egyhangúlag meg is választott. A jelölést feltehetőleg az a presztízs magyarázza, amelynek a herceg apja, a két hónappal korábban elhunyt I. Lipót Európában örvendett.
Mihelyt a választás híre eljutott külföldre, a Journal de Saint-Pétersbourg, az orosz külügyminisztérium nem hivatalos lapja, vezércikket közölt, amelyben azt tanácsolta a belga királyi hercegnek, hogy döntésével várja meg a következő nemzetközi konferencia eredményét. Az orosz újságok azt írták, hogy a fejedelemségek egyesülése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a két fejedelemségben külön választást kell tartani. Az Egyesült Királyság már a közelgő porosz–osztrák–olasz konfliktussal volt elfoglalva, mellékesnek tekintette a fejedelemségek ügyét, és a status quo fenntartása mellett volt. Ausztriát lekötötte ellen a várható Poroszország elleni háború, amelyben szüksége volt Franciaország semlegességére, és nem volt képes álláspontját érvényesíteni. A török kormány azonnal tiltakozott a választás ellen, és a párizsi békét aláíró hatalmak konferenciájának összehívását követelte.
Február 24-én Fülöp, aki soha nem kérte ezt a tisztséget, röviden elutasította a felkérést. A következő napon a belga kormányfő, Charles Rogier értesítette a bukaresti belga konzult a várható elutasításról. Maga Fülöp, útban Róma felé (ahol szabadságát kívánta tölteni), megállt Párizsban, és tájékoztatta III. Napóleont döntéséről, aki egyetértett ezzel. Február 27-én Rogier fogadta Brüsszelben a román küldöttséget, amely hírül hozta a választás eredményét; két nap múlva a küldöttséget tájékoztatták, hogy II. Lipót nem engedélyezte fivérének a romániai letelepedést, és hogy Fülöp nem is ambicionálta ezt. (Még ha Fülöp hajlott is volna a felkérés elfogadására, a belga király tudta, hogy I. Lajos Fülöp unokájának külföldi trónra juttatásával kihívja maga ellen III. Napóleont, Belgium hatalmas szomszédját.) Az elutasítást hivatalosan április 11-én közölték Románia párizsi képviselőjével.
Jelöltkeresés thumb|200px|Miklós leuchtenbergi herceg Fülöp herceg visszalépése után a román trónutódlás nyitott kérdés maradt, amelyet a nagyhatalmak márciusi párizsi találkozóján tűztek napirendre. III. Napóleon már uralkodása kezdete óta a román nemzeti érdekek védelmezőjeként lépett fel, Neagu Djuvara szerint a születő Románia amolyan „keresztapja volt.” Uralkodása második évtizedében azonban a helyzet bonyolultabbá vált, mivel a francia uralkodónak figyelembe kellett vennie a német kérdést is.
Európai gazdasági szempontból a növekvő romániai bizonytalanság a londoni tőzsdei árak csökkenéséhez vezetett, mivel Nagy-Britannia jelentős anyagi támogatást nyújtott a fejedelemségeknek azzal, hogy tőkét fektetett be utak és hidak építésére, illetve az olcsó vízi szállítás biztosítására. Katonai szempontból a helyzet feszültté vált: a szultán beavatkozásra kérte a párizsi szerződést aláíró hatalmakat, közben meg a moldvai határon állomásozó orosz megfigyelő hadtestet hat kozák ezreddel erősítették meg. A fejedelemségeken belül is csapatmozgásokra került sor: Bukarestből erősítést küldtek Jászvásárra, és a Prut folyó jobb partján katonai kordont állítottak fel.
1866. március elején új külföldi jelölt került szóba, éspedig Miklós leuchtenbergi herceg, II. Sándor orosz cár unokaöccse, akinek a román trónra lépése Oroszország javára oldotta volna meg a keleti kérdést. A cár közeli rokonaként a leuchtenbergi herceg elkerülhetetlenül orosz kormányzónak tűnhetett a román politikusok és a védnökhatalmak számára. Ezen kívül az orosz cár kijelentette, hogy nem fogadja el, hogy egy családtagja a szultán vazallusává váljon. Nagy-Britanniában William Gladstone március 7-én bejelentette az alsóházban, hogy országa, a Porta és a védnökhatalmak konferenciát tartanak a román helyzettel kapcsolatban, és hogy már figyelmeztette partnereit arra, hogy be kell tartaniuk az 1856-os párizsi békeszerződést.
A párizsi konferencia március 10-én kezdődött, és április 5-éig ötször üléseztek Édouard Drouyn de Lhuys francia külügyminiszter elnökletével. Először a dunai hajózás kérdését tárgyalták meg. A tárgyalásokat mindazonáltal kezdettől beárnyékolta a porosz kérdés, illetve a mexikói helyzet, ahol III. Napóleon fokozatosan visszavonta csapatait az általa alapított császárságból. Franciaország hivatalosan fenntartotta azt az álláspontját, hogy a dunai fejedelemségek maradjanak egyesülve egy külföldi fejedelem uralkodásával. Oroszország makacsul követelte a fejedelemségek szétválasztását; ez irritálta Nagy-Britanniát, amely úgy vélte, hogy az ideiglenes román kormány végül érvényesíteni fogja saját álláspontját Franciaország, Poroszország és Olaszország támogatásával. A konferencia ideje alatt a sajtóban több új jelölt neve jelent meg: Lucien Murat, IV. Ferdinánd toszkánai nagyherceg, Amadé aostai herceg, Ágost svéd királyi herceg, sőt még Sándor hessen–darmstadti herceg, a cárné fivére is.
A konferencia tétlensége és határozatlansága felbátorította az ideiglenes román kormányt, hogy március 30-án feloszlassa a még Cuza idejében megválasztott országgyűlést, és így szabad kezet biztosítson magának. A párizsi konferencia erről április 5-én értesült, de nem tettek semmilyen lépést ellene. Április 9-én angol-osztrák javaslatra a konferencia munkálatait felfüggesztették.
A jászvásári oroszbarát szeparatisták elleni küzdelemben a román kormány meglepetésszerűen támadott, és ahelyett, hogy türelmesen várt volna egy uralkodó kijelölésére, maga választott ki egyet.Ion Constantin Brătianu, a Cuzát lemondató koalíció egyik liberális vezetője titokban kapcsolatba lépett III. Napóleonnal, ami aztán Károly hohenzollern–sigmaringeni herceg jelöléséhez vezetett. Az új jelölt Károly Antal hohenzollern–sigmaringeni herceg, korábbi porosz miniszterelnök második fia volt, anyai ágon III. Napóleon unokaöccse, de a porosz királynak is távoli rokona. Brătianu március 30-án látogatást tett a Hohenzollern család düsseldorfi kastélyában. Az uralkodójelölt először habozott, egyrészt mert a szultán fennhatósága alatt kellett volna uralkodnia, másrészt mert valószínűleg ortodox hitre volna kellett térnie, továbbá nem is kötelezhette el magát a Hohenzollern-ház fejének, I. Vilmos porosz királynak a beleegyezése nélkül. Második választás (1866. április) bélyegkép|200px|Károly hohenzollern–sigmaringeni herceg 1866 körül 1866. április 13-án, még mielőtt a jelölt elfogadta volna a felkérést a régenstanács tagjai és a miniszterek aláírtak egy kiáltványt, ami azt javasolta, hogy Károly hohenzollern–sigmaringeni herceg legyen Románia fejedelme I. Károly néven. A következő napra népszavazást írtak ki, amelynek az eredményét április 20-án tették közzé: mellette, 224 ellene. Ugyanazon a napon Bukarestben az országgyűlés szavazata (109 képviselő támogatta, hatan tartózkodtak) érvényesítette a népszavazás eredményét és kiállt a kormány választása mellett. Az akkori porosz külügyminiszter, Otto von Bismarck, miután értesült a választás eredményéről, illetve a porosz királytól április 16-án megkapott pozitív válaszról, azt javasolta, hogy Károly herceg kérjen eltávozást ezredétől, és utazzon egyenesen a dunai fejedelemségekbe, hogy megkezdje az uralkodást.