Alexich Bogolyub (Bogoljub Aleksic) (Révújfalu, 1873. november 24. – Nagybecskerek, 1944. július 3.) jogász, levéltáros, etnográfus, régész.
Életpályája A budapesti tudományegyetemen jogot végzett. A XIX. század végén Nagybecskerekre került, ahol vármegyei szolgálatba állt. Levéltárosi szakvizsgát tett. 1911-től al-, majd főlevéltáros volt. 1918-ig a Nagybecskereken működő Torontál vármegyei Múzeum és Könyvtár gyűjteményeinek őre, könyvtárosa és az állomány gyarapítója volt. 1918. előtt több alkalommal tanulmányutat is tett, amelyek során a temesvári, szegedi, soproni múzeum, valamint a budapesti Néprajzi Múzeum munkájával ismerkedett meg. Az első világháború után (1918) rövid ideig gimnáziumi és felsőkereskedelmi iskolai tanár volt Nagybecskereken, ahol földrajzot, történelmet és német nyelvet tanított.
1921–1928 között Nagybecskerek polgármestere volt. 1928-ban nyugdíjba vonult. 1928. után tiszteletdíjasként a nagybecskereki levéltárban dolgozott; egyidejűleg a városi múzeum őre is volt.
Munkássága Szakterülete Dél-Bánát néprajzának tanulmányozása és a régészet volt. Az első világháború előtt és a két világháború közötti időszakban is több régészeti ásatást végzett Nagybecskereken és környékén, mint például Alsóaradin és Omlódon is. Bánáti viszonylatban komoly szaktekintéllyel rendelkezett. A megyei múzeum állományának gyarapításán, szakszerű feldolgozásán munkálkodott. A párizsi békekonferencia részére megírta a Bánát történetét, amelyet Milenko Vesnić, a konferencia egyik résztvevője továbbított. Történelmi és régészeti munkái a nagybecskereki Torontál című lapban, valamint szakértesítőkben jelentek meg. Több írása kéziratban maradt. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja, valamint az újvidéki székhelyű szerb Történelmi Társaság tagja volt.
Művei Kéziratban A német-bánsági határőrezred erdei Novak Petrovich kapitány családtörténete A Torontáli Múzeum gyűjteményei A tiszahegyesi neolit-telep Az omlódi bronzkori telep Könyvei Torontál vármegye története 1779-1867 (in: Borovszky Samu: Torontál vármegye; Budapest, 1912, 430–476.) Az aradáci Orolya neolit-telep, valamint a neolit-kori népek vándorlásai (Torontál, 1913) A Bega és Nagybecskerek nevének eredete (in: Aleksandar Stanojlovich: Petrovgrad. Petrovgrad, 1938, 17-22.)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002
További információk
Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Nagybecskerekiek Kategória:Szerb jogászok Kategória:Polgármesterek