Donje Ledenice () falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gradačac községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 47, közúton 65 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 6 km-re északra, a Korničica-patak mentén fekvő síkságon, 97–102 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár általában meleg, az átlaghőmérséklet 25–30 °C körül alakul, de néha meghaladhatja a 30 °C-ot. A telek hidegek, az átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb35428Bosnyák257397Horvát1011164Jugoszláv50Egyéb1115Összesen1938604
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint Ledenice területe és tágabb környezete az őskor óta lakott volt. A környező területeken több paleolitikumi lelőhelyet találtak, míg a neolitikus időszakot számos lelőhelyen megerősítették Posavinában és Északkelet-Boszniában. A lelőhelyek közül kiemelkedik a szomszédos Gornje Ledenice határában található Cigla na Ražljevima lelőhely őskori erődítményének maradványa, amely egy a síkság felé lejtő helyen fekszik, északi oldalát pedig egy tumulus védi. Az erőd a késő bronzkorban és a vaskorban volt használatban. Ezek a leletek azt bizonyítják, hogy a későbbi Gradačac területe a Trebava és a Száva lejtői közötti széles övezetben fejlődött ki.
A középkor és az oszmán uralom A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a régió, beleértve a Gradačac környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte. A mai Gradačac község területén terült el nenavištei plébánia (magában foglalta a mai Gradačac város nagy részét, valamint Modriča és Šamac községeket), és először 1326–1329-ben jelenik meg a történelmi forrásokban. A Boszniai Királyság 1463-as bukása után Gradačac stratégiai jelentőséggel bírt Magyarország déli határának oszmánok elleni védelmében. A 16. század eleji források szerint a gradačaci vár a Jeruzsálemi Szent János lovagrend igazgatása alatt állt, ami megerősíti katonai és határőrizeti szerepét a késő középkorban és a kora újkorban.
Az 1519-es oszmán hódítás után ez a terület fokozatosan bekerült a Boszniai vijalet közigazgatási és katonai rendszerébe. A Gračaci náhije egy 1533-as forrásban szerepel először, míg 1634-ben azt írják, hogy Gradačac a Gračanicai kádilukhoz tartozott. A karlócai béke (1699) után Gradačac, amelynek akkoriban a Száva folyón lévő oszmán határok védelmét kellett volna ellátnia, stratégiai jelentősége jelentősen megnőtt, 1710-től pedig kapitányság székhelyévé vált. A várkapitányság magában foglalta a Gračanica melletti a sokoi és a srebreniki erődöt is. A kapitányság mindhárom vára jól felszerelt volt ágyúkkal, akárcsak a hadsereg összes fegyvernemével.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Gradaֳčaci járásban fekvő Ledenica Pravoslavna községnek 69 háztartása, 220 ortodox keresztény, 125 római katolikus és 8 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó településen 133 háztartást, 615 római katolikus, 206 ortodox keresztény és 1 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 86. o. Az osztrák-magyar uralom egy új közigazgatási és városi korszak kezdetét jelentette. Ledenice ekkor lett az újonnan alakult Gračanicai járás része.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A Gradačac környékén zajló háborús események a posavinai csaták tágabb keretében zajlottak, a város és környéke ki volt téve a frontnak, és hosszú távú katonai és humanitárius következményekkel járt a lakosság számára. Már 1992 nyarán is számos kisebb csatát vívtak ezért a községért. A háború nehéz nyara egész őszön és télen át folytatódott. Bosanski Brod és Jajca októberi elesésével tovább fokozódott a Gradačacra nehezedő nyomás, mivel a fent említett városok eleste jelentős erőket szabadított fel a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregéből, amelyeket a csatatérnek erre a részére irányíthattak volna. Donje Lednice elfoglalása után (1992. július/augusztus) a szerb erők megöltek és lemészároltak hét horvát civilt, a falu helyi lakosait.
Gradačac elfoglalása a VRS egyik prioritása volt, mivel eleste a szerb ellenőrzés alatt álló Bosznia-Hercegovina területét és a szomszédos Szerbiát összekötő, sürgősen szükséges folyosó kibővítéséhez vezetett volna. Az ARBiH 107. gradačaci dandárja azonban sikeresen verte vissza a szerb támadásokat.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település kis része a Szerb Köztársaság és Pelagićevo község területének része lett, nagyobbik része pedig a Föderációhoz tartozó Gradačac község területénél maradt. A háborút követően a településen nagyarányú demográfiai változások történtek. A korábban horvát többségű lakosság legnagyobb része elmenekült. Számuk a háború előtti 1011-ről 2013-ra 164-re csökkent. A szerb lakosság legnagyobb része sem tért vissza, számuk 354-ről 28-ra csökkent, így a település a háború után bosnyák többségű lett, akiknek száma 257-ről 397-re nőtt.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései