albisi Bakcsy/Bakcsi Gergely (Kézdialbis, 1859./1860. május 9. – Szatmárnémeti, 1945.) tanár, iskolaigazgató.
Életpályája 1880–1884 között a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem hallgatója volt. 1885-től a kolozsvári református főgimnázium, 1890-től a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanára volt.
1907–1928 között a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója volt.
1937-től a szatmárnémeti református egyház főgondnoka volt.Magyar Lapok, 1937. október 27-i száma
Munkássága Latin és görög nyelvet oktatott. Méltóan nagy elődjéhez – Kiss Gedeonhoz – arra törekedett, hogy új, értékes tárgyakkal gyarapítsa a meglévő múzeumi gyűjteményt. Érdeme, hogy erre évenként meghatározott összeget fordítottak. A meglévő tárgyakat szakszerűen elrendezte. Irányítása alatt jelent meg A Szatmári Kölcsey-Kör múzeumi tárgyainak és könyvtárának névjegyzéke (két füzetben; 1906). Az első részben a Kölcsey Kör könyvtárát, majd a XX. század eleji gyűjteményt mutatta be, feltüntetve az adományozó nevét és az adományozás évét, a régészeti leleteknél a helység nevét, ahol a tárgyat találták. Az adatok birtokában a mai kutató szeme elé tárul a még gyerekcipőben járó Szatmári Múzeum, s a jegyzék segítségével a történelem során eltűnt tárgyak is megismerhetőek. A második rész a Kölcsey Kör könyvtárának kibővített jegyzékét tartalmazta, valamint a régiségtár és a numizmatikai részleg anyagát. E névjegyzékekben a múzeum működési szabályzata is olvasható volt.
Művei A szatmári református főgimnázium története 1530-1890 (Szatmár, 1896) A Szatmári Kölcsey-Kör múzeumi tágyainak és könyvtárának névjegyzéke (1906)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 Szatmári Magyar Hírlap
További információk
Erdélyi monográfia. Szerkesztette: Várady Aladár és Berey Géza. Satu-Mare, Gloria, 1934.
Kapcsolódó szócikkek Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési élete
Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek