Georgeanna Tillman amerikai énekesnő, a The Marvelettes tagja.
Pályafutása Tillman Detroit külvárosában, Inksterben, Michigan államban született és nőtt fel. Három nővére volt, Sharon, Anna Marie és Thea. 1960-ban Tillman középiskolai társaival bekerült egy lánycsapatba Gladys Hortonnal, Katherine Andersonnal és Juanita Cowarttal. Georgia Dobbins később csatlakozott hozzájuk.
A csapat The Casinyets néven emlegette magát. Egy tehetségkutató után meghallgatásra jelentkeztek a Motownba. Felkérték őket egy dal megírására. Miután Dobbins megírta a „Please Mr. Postman” című dalt, Dobbins elhagyta az együttest, mert apja nem engedte, hogy fellépjen.
Röviddel azután, hogy a Motown leszerződtette őket, The Marvelettes-re változtatták a nevüket. Dobbins helyét Wanda Young vette át. 1961-ben kiadták a „Please Mr. Postman" című dalt. A kislemez vezette a slágerlistákat, a Billboard Hot 100 első helyéig jutottak. Így a Please Mr. Postman a Motown első No. 1. popslágere lett.
1965-ben Tillman kilépett az együttesből, miután lupustNem gyógyítható, de kezelhető autoimmun betegség diagnosztizáltak nála, és sarlósejtes vérszegénységben is szenvedett. Orvosa azt tanácsolta neki, hogy végleg hagyja ott a show-bizniszt, mivel a betegsége súlyosbodott. Titkárnőként dolgozott a Motownnál, aztán Los Angelesbe költözött.
Halála előtt a Wayne Megyei Közösségi Főiskola hallgatója és titkárnő volt a Plymouth Állami Kórházban. 1980. január 6-án halt meg sarlósejtes vérszegénység szövődményei miatt.
Dalok
1961: Please Mr. Postman Playboy Beechwood 4-5789 Someday, Someway Strange I Know Locking Up My Heart Too Many Fish in the Sea
1970: The Return of the Marvelettes 1975: The Marvelettes Anthology 1975: Best of The Marvelettes
Jegyzetek
Források https://wbssmedia.com/artists/detail/3728 https://www.newspapers.com/article/detroit-free-press-georgeanna-gordon-of/11460535/
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1943-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Michiganiek