Barbara Matić, (Split, 1994. december 3. –) olimpiai, világ- és Európa-bajnok horvát cselgáncsozó. A 2024-es párizsi olimpián középsúlyban győzött. Ez volt Horvátország első aranyérme a sportágban.

Pályafutása Részt vett a 2010-es ifjúsági olimpián, ahol a 63 kg-os kategóriában bronzérmet nyert egyéniben, illetve a több nemzet cselgáncsozóiból összeállított csapatok versenyében is a bronzérmes csapat tagja volt. 2011 óta már a 70 kg-osok között versenyzett, ebben a súlycsoportban nyert junior világbajnokságot 2013-ban és 2014-ben. 2013-ban a junior Európa-bajnokságot is megnyerte, 2014-ben pedig ezüstérmes lett.

Közben felnőtt világversenyeken is indult, Európa-bajnokságon először 2013-ban vett részt és ötödik lett. 2014-ben vett részt először felnőtt világbajnokságon, amelyen szintén ötöddikként végzett. 2016-ban kijutott a rioi olimpiára, amelyen az első fordulóban kiesett. 2021-ben megnyerte a budapesten rendezett világbajnokságot júniusban. Ezután a július végi tokiói olimpián a negyeddöntőben vereséget szenvedett, majd a vigaszágon eljutott a bronzmérkőzésig, ahol az orosz Magyina Tajmazova ellen kikapott és az ötödik helyen végzett.

2022-ben sikeresen megvédte világbajnoki címét, 2023-ban bronzérmes lett. 2024-ben megnyerte az Európa-bajnokságot. A 2024-es párizsi olimpián Matić volt Horvátország egyik zászlóvivője a megnyitóünnepségen. Ezen az olimpián megszerezte Horvátország első aranyérmét cselgáncs sportágban, miután a döntőben legyőzte a német Miriam Butkereitet.

Jegyzetek

Források

Adatlapja a judoinside.com-on

Kategória:Élő személyek Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Splitiek Kategória:Cselgáncsozók Kategória:Horvát nők Kategória:Horvát olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (cselgáncs) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024)