Neszlényi Pfeiffer Judith (Budapest, 1934. április 23. −) zongoraművész, tanár, zeneszerző, költő.
Pályafutása Anyja Judith Vanyiska-Pfeiffer, apja Pfeiffer Ede Sándor hegedűművész, zenepedagógus, az első gyulai városi zeneiskola létrehozója.
Faragó Györgytől tanult a Zeneakadémia zongora tanszakán és a Bartók Konzervatóriumban pedig Kodály Zoltántól és Viski Jánostól zeneszerzést.
1956 októberében a Pfeiffer család otthonát szétlőtték a szovjet tankok, ezért a család Bécsbe menekült, majd 1957-ben Kaliforniában telepedett le.
1974 és 1986 között Kaliforniai Állami Egyetem Los Angeles-i karának rezidens művésztanára. Ezzel egy időben több egyetemen tartott mesterkurzusokat és a Zenetanárok Egyesületének pasadenai részlegének elnöke.
1986-ban – Ronald Reagan jelenlétében − Neszlényi Pfeiffer Judith a Fehér Házban játszott az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen.
Küldetéseként tekintett Liszt Ferenc zenéjének népszerűsítésére, ezért 1990-ben létrehozta a Los Angeles-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- és Énekversenyt, amelynek társalapítója, majd társelnöke volt 28 éven át.
2001-ben Czene Ferenccel megalapították a Gyulai Zenei Napokat, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak a honi, fiatal zenei tehetségeknek.
A Magyar Requiem című nagyszabású kompozícióját – amelynek alcíme Requiem egy nemzetért - 1994. november 4-én mutatták be a Zeneakadémián. Önálló tételt kaptak Nándorfehérvár, 1456. (Sanctus), a Világháború áldozatai (Dies irae), az In memóriam 1956. (Lacrimosa), az In memoriam dr. Harza Lajos atya, dr. Mindszenty József hercegprímás egykori rabtársa (Libera), Szeretteink emlékére (Requiem) és a Zsarnokság elleni fohász (Kyrie). Külön tételt szentelt a szerző Liszt Ferencnek (Credo), valamint a Magyar Anyáknak (Agnus Dei).
A Cantata in memoriam 1956 című művét 2006-ban mutatták be Gyulán, a belvárosi Nádi Boldogasszony-templomban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, az Erkel Ferenc Vegyes Kar előadásban, Perlaki Attila vezényletével.
Zongoraművészként az USA-ban és Magyarországon is több koncertet adott, többek között a Magyar Zene Házában.
2018-ban a Debreceni Médiaműhely „Attól kezdve beszéltünk...” c. portréfilmet készített Neszlényi Pfeiffer Judithról.
2021-ben jelent meg Híven és bátran című kötete, versekbe foglalva életének történéseit. A könyv címe, Híven és bátran édesapja, Pfeiffer Ede Sándor jelmondata volt, s végigkísérte a család életét.
2022-ben Mozaikok címmel válogatott írásai jelentek meg a Magyar Miniatűr, Bibliophil Könyvészek Társasága és a Püski Kiadónál.
Fia korai halálát követően, Neszlényi Andor emlékére a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés tanszakán a tanulók részére alapítványt hozott létre.
Testvére, Pfeiffer Ede János A kommunizmus gyermekehttps://mvsz.info/?p=7592#:~:text=Pfeiffer%20Ede%20J%C3%A1nos%209%20%C3%A9ves%20volt%2C%20mikor%20a,%C5%91szinte%20t%C3%B6rt%C3%A9nete%20a%202.%20vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA%20ut%C3%A1ni%2011%20%C3%A9vnek című könyvéből 2025-ben dramatizált dokumentumfilmhttps://24.hu/kultura/2025/04/02/boban-markovic-dokumentumfilm-allami-tamogatas-260-millio-mohacs-500/ készült Neszlényi Pfeiffer Judith narrációjával.
Számos elismerésben részesült a Pasadena és Los Angeles városában kifejtett zenei tevékenységért. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjének ápolásáért és őrzéséért, továbbá a magyar zeneművészet terén kifejtett tevékenységéért 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.
Jelenleg (2026) az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában, Pasadena városában él.
Jegyzetek
Források https://www.parlando.hu/2024/2024-3/Pfeiffer-Neszlenyi_Judith.pdf
Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Élő személyek Kategória:1934-ben született személyek