A Brabham BT45 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Brabham csapat tervezett és versenyeztetett az 1976-os, 1977-es és 1978-as Formula–1 világbajnokság során. Állandó pilótái 1976-ban Carlos Pace és Carlos Reutemann, 1977-ben John Watson és Hans-Joachim Stuck, 1978-ban Niki Lauda és John Watson voltak.
Áttekintés Ez volt a Brabham első autója, amelyet az Alfa Romeo különleges, flat-12 elrendezésű motorjával szereltek. Megtartották az előd BT44 különleges kialakítású, az első szárnyra épített légbeömlőit, de a szabályok előírásai miatt már az oldaldobozokba épített elemek biztosították a motor hűtését. A hűtőrácsok kialakításán a későbbiek során is változtattak még.
Először az 1976-os idényben mutatkozott be az autó, és sajnos nem volt híján a megbízhatósági gondoknak, különösen ami a motorból fakadt. Ezért a legjobb eredmény három negyedik helyezés volt. 1977-ben aztán Pace rögtön a második helyen végzett az idény első versenyén Argentínában. Dél-Afrikában is jól ment, sokáig vezette is a versenyt. Pace nem sokkal később halálos repülőgépbalesetet szenvedett, a helyére a csapat Hans-Joachim Stuckot ültette. Monacóban Watson a pole-ból indult, és bár ezt a rajtnál elvesztette, sokáig második helyen haladt, majd kiesett. Még a francia nagydíjon is második tudott lenni, Stuck pedig abban az évben kétszer harmadik.
1978 első két versenyén, amíg az új autó el nem készült, a C-variánst használta a Brabham. Ezzel Niki Lauda kétszer is dobogóra állhatott.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés1976Martini RacingAlfa Romeo 115-12BRARSAUSWESPBELMONSWEFRAGBRGERAUTNEDITACANUSEJPN99.Carlos Pace10KI96KI98484KIKIKI7KIKICarlos Reutemann12KIKI4KIKIKI11KIKIKIKIRolf Stommelen6KILarry Perkins17KIKI1977Martini RacingARGBRARSAUSWESPMONBELSWEFRAGBRGERAUTNEDITAUSECANJPN275.John WatsonKIKI6KIZKIKIKI52KIKI8KIKI12KIKICarlos Pace2KI13Hans-Joachim StuckKI6KI610KI5337KIKIKI7Giorgio FranciaNK1978Parmalat Racing TeamARGBRARSAUSWMONBELESPSWEFRAGBRGERAUTNEDITAUSECAN53*3.*Niki Lauda23John WatsonKI8
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:1976-os Formula–1-es autók Kategória:1977-es Formula–1-es autók Kategória:1978-as Formula–1-es autók Kategória:Brabham Kategória:Alfa Romeo F1