IV. Gergely Sándor, románosan Grigorie Alexandru Ghica a Ghica fejedelmi család tagja volt, Moldva fejedelme 1849–1853 között, majd ismét 1854–1856 között.
Élete Édesapja Alexandru Ghica (1768–1850) moldvai nagykancellár (Mare Logofăt és Mare Cancelar), édesanyja Elena Sturdza volt. A Ghica család egy korábbi tagjától, Matei Ghicától származott, aki Grigore Ghica testvére volt, akit 1777-ben kivégeztek. Anyai ágon Mihail Sturdza moldvai fejedelem unokaöccse, apai ágon pedig Ioan Sturdza veje volt. A moldvai fejedelmi elit tagjaként Nyugat-Európában (Németországban és Franciaországban) tanult, és részt vett az úgynevezett „Nemzeti Párt” mozgalmában, amely hozzájárult Mihail Sturdza hatalmának meggyengítéséhez.
Az 1848-as román forradalom Mihail Sturdza bukásához és orosz–török megszálláshoz vezetett. Az 1849. május 1-jén kötött Balta Liman-i egyezmény alapján új fejedelmeket neveztek ki hét évre, és megszüntették a választott gyűlést, amelyet egy fejedelem által kinevezett Diván váltott fel. Ebben a helyzetben Gergely 1849 májusában Moldva fejedelme lett. Havasalföldi uralkodótársával, Barbu Știrbeivel együtt Konstantinápolyba kellett utaznia a beiktatásért, és mindketten támogatták a két román fejedelemség egyesítését.
Hatalomra kerülése után azonnal reformokba kezdett, és több területen is modernizációs intézkedéseket hozott. Létrehozta a közmunkaügyi minisztériumot, valamint intézkedéseket vezetett be a járványok és az állatbetegségek visszaszorítására. Adóreformot is végrehajtott: a behozatali vámokat 3%-ról 5%-ra emelte, míg az exportvámokat 12%-ról 5%-ra csökkentette. 1851-ben szabályozta a parasztok és a földbirtokosok viszonyát, és visszaállította a román nyelvű oktatást. Emellett megszüntette a vallási kisebbségeket érintő korlátozásokat, amelyek a muszlimokra, zsidókra, katolikusokra és protestánsokra vonatkoztak. Uralkodása alatt jótékonysági intézményeket is alapított, köztük gyermekkórházat és rokkantak számára fenntartott otthont.
A krími háború (Oroszország és a nyugati hatalmak konfliktusa az Oszmán Birodalom jövőjéről) következményei Moldvát is érintették. 1853-tól orosz katonai igazgatás alá került, majd 1854-től osztrák megszállás következett, amely 1857-ig tartott. Az 1856-os párizsi kongresszus lezárta a háborút, de a fejedelemségek továbbra is oszmán fennhatóság alatt maradtak, egy európai bizottság felügyeletével. Gergely 1856. július 16-án lejáró mandátuma után kénytelen volt lemondani. Helyét egyetlen kormányzó (kaimakám), Teodor Balș vette át, aki az osztrákok és törökök embere volt, és ellenezte a fejedelemségek egyesítését. A volt fejedelem Franciaországba költözött, de bár gazdag és franciabarát volt, III. Napóleon francia császár rossz szemmel nézte, hogy a krími háború alatt nem foglalt egyértelmű állást.
1857. augusztus 24-én, 50 éves korában öngyilkosságot követett el a Párizs melletti mée-i birtokán. A helyi temetőben temették el. 1858. november 7-én holttestét exhumálták, majd a francia csendőrség meluni akadémiáján tartott ceremónia után Romániába szállították, ahol Jászvásáron temették újra.
Családja Gergely háromszor házasodott:
Elena Sturdza (Ioan Sturdza leánya) – 4 gyermek Ana Catargi (1835-ben) – 2 gyermek Euphrosine Leroy (1856-ban Párizsban) – 2 gyermek
Ő volt Vladimir Ghica nagyapja.
Fordítás
Források Alexandru Dimitrie Xenopol Histoire des Roumains de la Dacie trajane : Depuis les origines jusqu'à l'union des principautés. E Leroux Paris (1896) Nicolas Iorga Histoire des Roumains et de la romanité orientale (1920) Dicționar enciclopedic român, vol. IV, Editura politică, Bucarest (1966) Istoria lumii în date, Editura Enciclopedică Română, Bucarest (1972) Constantin C. Giurescu & Dinu C. Giurescu, Istoria Românilor Volume III (depuis 1606), Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti, 1977. Mihail Dimitri Sturdza, Dictionnaire historique et généalogique des grandes familles de Grèce, d'Albanie et de Constantinople, M.-D. Sturdza, Paris, chez l'auteur, 1983. Georges Castellan, Histoire des Balkans, XIVe – XXe siècle, Fayard, Paris, 1991 (). Jean-Michel Cantacuzène, Mille ans dans les Balkans, Éditions Christian, Paris, 1992. (). Benoît Pellistrandi, Les relations internationales de 1800 à 1871, Armand Colin, coll. « Cursus », Paris, 2000 (). Joëlle Dalegre Grecs et Ottomans 1453-1923. De la chute de Constantinople à la fin de l’Empire Ottoman, L’Harmattan Paris (2002) (). Jean Nouzille La Moldavie, Histoire tragique d'une région européenne, Ed. Bieler (2004), (). Traian Sandu, Histoire de la Roumanie, Perrin (2008), ().
Kapcsolódó szócikkek Moldvai fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája
Kategória:Moldvai fejedelmek Kategória:1857-ben elhunyt személyek