Bereczki Imre (Dévaványa, 1912. február 11. – Dévaványa, 1997. december 31.) magyar etnográfus.
Életpályája Elemi iskolái elvégzése után 11 évesen (1923–1931) a Kisújszállási Református Gimnáziumban tanult 8 éven keresztül.
A Debreceni Tudományegyetem földrajz-történelem szakán tanult. 1931-ben – egyetemi hallgatóként – bekapcsolódott az akkor induló debreceni Déri Múzeum munkájába. 1939-ben részt vett a Györffy István (1884–1939) irányította Táj- és Népkutató Intézet erdélyi gyűjtőútjain, szemináriumain. Györffy István (1884–1939) halála után (1939) Viski Károly (1883–1945) mellett dolgozott könyvtárosként.
A második világháború után (1945) a soproni állami Széchenyi Gimnázium tanáraként készítette el doktori értekezését. 1946-ban Soproni középiskolai tanárként diákjaival közreműködött Széchenyi István irattárának megmentésében. 1947-ben visszatért Dévaványára.
1952-ben magángyűjteményét védetté nyilvánították.
1987-ben a közel 20.000 tételes gyűjteménye Dévaványa tulajdonába került.
Munkássága A Sőregi Jánossal (1892–1982) folytatott régészeti, valamint az Ecsedi Istvánnal (1885–1936) végzett néprajzi terepbejárások meghatározták későbbi életútját. Megismerkedett Vargha László (1904–1984) tanársegéddel, a két Kovács testvérrel: Kovács Lászlóval és Kovács Péterrel, Gunda Bélával (1911–1994), Ortutay Gyulával (1910–1978), Majlát Jolánnal, Molnár Balázzsal, Vargyas Lajossal (1914–2007), Kovács Mártonnal és Fehér Gyulával. Intenzíven kutatta Dévaványa és környéke néprajzi, régészeti, történeti, nyelvi emlékeit; mintegy 150 régészeti lelőhelyről mentett leletet. Néprajzi munkásságának dokumentumait a Magyar Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára, a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének Adattára, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Néprajzi Adattára és a debreceni Déri Múzeum Néprajzi Adattára őrzi.
Családja Szülei: Bereczki Imre és Hollósi Mária voltak.Születése bejegyezve a dévaványai állami születési akv. 72/1912. folyószám alatt. Két testvére volt: Bereczki István (1904–1958) és Bereczki Mária (1907–1940).
Művei Adatok Ecseg társadalomrajzához (Ethnographia, LVIII. 1947. 3-4. 258-263.) A dévaványai juhbehajt ás és költője (Irodalomtörténeti Közlemények, 1962/5. 633-638.) A jobbágyvilág és 1848-49 emléke a szeghalmi hagyományban (in: Szeghalom. Szerkesztette: Miklya Jenő, Szabó Ferenc. Szeghalom, 1979. 225-265.) Adatok az Óberettyó-mente pásztorainak szellemi életéhez (in: Néprajzi tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Szerkesztette: Balassa Iván, Ujváry Zoltán, Módy György. Debrecen, 1982. 641-651.) Hagyományos helynevek Dévaványa belterületén (Dévaványa, 1993)
Díjai Sebestyén Gyula-díj (1996) A Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz, 2013)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 Bereczki Imre helytörténeti gyűjtemény Bereczki Múzeum Dévaványai Általános Művelődési Központ és Bölcsöde A 85 esztendős Bereczki Imre köszöntése
További információk Hajdú József: „Én mindig múzeumot akartam itt csinálni" (Békési Élet, 1989. 1., 68-72.) Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Budapest, Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942.
Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Dévaványaiak