A Feszty InterCity egy Budapest-Szeged között közlekedő InterCity-járat volt.

A járat története A járat először a 2006/2007-es menetrendben közlekedett, mint "Hibrid-InterCity" (InterCity és gyorsvonat összevonva), a járat csak Budapest-Zugló, Kőbánya-Kispest, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kistelek és Szatymaz állomásokon állt meg.

2007-ben a megállási pontok listája bővült az újonnan épített Ferihegy megállóhellyel.

A gyorsvonati stokk színes palettával rendelkezett, 2019-ig ugyanis egyaránt előfordult benne Bautzeni, Poznani, Győri és Halberstadti kocsi is.

2019-től kezdve a Rába 20-37-es "Bd" kocsik lettek az egységes gyorsvonati kocsik, de erősítő kocsiként megfordult a vonatban felújított "Bhv", mozgássérült utas számára kialakított hellyel rendelkező "Bhrv", poggyászteres "BDbh/BDd" valamint nemzetközi forgalomra alkalmas "Bd" kocsi is.

2015. június 22. és július 5. közöttHíradó.hu, valamint 2021. június 19. és július 17. között Budapest-Nyugati pályaudvaron végzett pályakarbantartási munkálatok miatt a járat végállomása Budapest-Kelenföld volt, valamint a járat megállt Ferencváros állomáson is.

1.osztályú kocsiként a 2.generációs kocsik mellett úgynevezett "Komfortkocsi" valamint DWA kocsi is közlekedett rajta.

A járatot főleg V43-as villanymozdonyok továbbították, de később 480-as Bombardier TRAXX-ok és elvétve V63-as villanymozdonyok is besegítettek.

2022. október 1-től a Budapest-Szeged között közlekedő InterCity-vonatok egységesen "Napfény" néven közlekednek.

A járat utolsó megállási pontjai és összeállítása +Feszty InterCityÁllomásKmMenetidő (perc)Budapest-Nyugati00Zugló55Kőbánya-Kispest1112Ferihegy1818Cegléd7354Nagykőrös9166Kecskemét10677Kiskunfélegyháza13194 indulásnál 97Kistelek160116Szatymaz175126Szeged191142 +Feszty InterCityKocsiszámJárműKocsiosztályMegjegyzés -MÁV V43 MÁV V63

MÁV 480 - - -START Bhrv START BDbh2. (gyorsvonat)Közlekedik szükség esetén -START Bd 20372. (gyorsvonat)Közlekedik péntek-szombat34START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező33START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező32START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező31START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező22START Bpee 20442. (InterCity)IC pót és helyjegy váltása kötelező Közlekedik péntek-vasárnap21START Bpee 20442. (InterCity)IC pót és helyjegy váltása kötelező18START Apee 1044 START Apee 17371. (InterCity)IC pót és helyjegy váltása kötelezőSzeged-Budapest között fordított sorrendben közlekedik!

Jegyzetek

Kategória:Nevet viselő magyarországi vonatok Kategória:Pest megye vasúti közlekedése Kategória:Bács-Kiskun megye vasúti közlekedése Kategória:Csongrád-Csanád megye vasúti közlekedése Kategória:Magyarországi InterCity vonatok