A dharmakája (szanszkrit: धर्मकाय, dharmakāya; páli: dhammakāya; kínai: 法身, fǎshēn; japán: hosshin; tibeti: ཆོས་སྐུ, wylie: chos sku; magyarul: „igazságtest” vagy „valóságtest”) a mahájána buddhizmusban a buddha végső, feltétel nélküli aspektusa. A trikája tanban a dharmakája nem fizikai testet jelöl, hanem a buddhaság végső dimenzióját: a valóság igaz természetét, az ürességet és az attól elválaszthatatlan, teljesen felébredett bölcsességet.

Elnevezése és jelentése

A dharmakāya összetett szanszkrit kifejezés: a dharma ebben az összefüggésben „igazságot”, „valóságot”, illetve „a dolgok igaz természetét”, a kāya pedig „testet” jelent. A kifejezést magyarul „dharma-testnek”, „igazságtestnek” vagy „valóságtestnek” fordítják.

A „test” szó itt nem fizikai testre utal, hanem a buddhaság egyik aspektusára. A dharmakája a buddha végső, feltétel nélküli dimenziója, amelyet a mahájána hagyomány az önálló, inherens létmód hiányával, az ürességgel és a felébredett bölcsességgel kapcsol össze.

Korai előzményei

A későbbi mahájána dharmakája-tan egyik korai előzménye a páli dhammakāya kifejezés. A páli kánonban ez még nem a későbbi trikája-tan kidolgozott tanbeli fogalmaként jelenik meg, hanem elsősorban a Buddha és a Dhamma szoros kapcsolatát fejezi ki: a Buddhát nem pusztán testi jelenléte, hanem az általa megvalósított és tanított Dhamma felől lehet megérteni.

Az Aggañña-szuttában (DN 27) a Buddha Vászetthának és Bháradvádzsnak azt mondja, hogy aki mélyen megalapozott hittel rendelkezik a Tathágatában, jogosan nevezheti magát a Magasztos igaz fiának, „a Dhammából születettnek” és „a Dhamma örökösének”. A szöveg ezt azzal indokolja, hogy a Tathágata egyik megnevezése a „Dhamma teste” (páli: dhammakāya); a rész ugyanitt további párhuzamos megnevezéseket is használ, például a „Brahmá teste” fordulatot. Bhikkhu Sujato angol fordítása ezt a részt úgy adja vissza, hogy a Tathágata a tanítás, illetve az alapelv megtestesüléseként és megnyilvánulásaként jelenik meg.

Hasonló gondolat jelenik meg a Vakkali-szuttában (SN 22.87), ahol a súlyosan beteg Vakkali a Buddha testi látására vágyik. A Buddha erre azt mondja: „Aki látja a Dhammát, engem lát; aki engem lát, a Dhammát látja.” A szakasz értelme nem az, hogy a Buddha fizikai teste önmagában azonos volna a Dhammával, hanem hogy a Buddha valódi „látása” a Dhamma belátásán keresztül történik.

Ezek a páli előzmények fontosak a dharmakája későbbi fejlődése szempontjából, de nem azonosak a mahájána buddhizmusban kialakult háromtest-tannal. A korai szövegekben a dhammakāya főként azt jelzi, hogy a Buddha a Dhammát teljesen megvalósította és annak megtestesítőjeként érthető meg. A későbbi mahájána hagyományban ezzel szemben a dharmakája a buddhaság végső, feltétel nélküli aspektusává válik, amely a szambhogakája és a nirmánakája mellett a trikája tan egyik alapfogalma.

A trikája tanban

A trikája tanban a dharmakája a buddha végső vagy valóságos aspektusa, míg a szambhogakája és a nirmánakája a buddhaság megjelenési formáit jelölik. A szambhogakáját és a nirmánakáját gyakran együtt rúpákájának, vagyis „formatestnek” nevezik, mivel ezek a dharmakája megnyilvánulásaiként értelmezhetők.

A Trikāyasūtra a dharmakáját a Tathágata „tiszta természeteként” írja le, a szambhogakáját a tiszta meditatív elmélyedéssel, a nirmánakáját pedig a tiszta cselekvéssel kapcsolja össze. A szútra hasonlata szerint a dharmakája olyan, mint az ég vagy a tér, a szambhogakája olyan, mint a felhő, a nirmánakája pedig olyan, mint az eső, amely mindent átnedvesít.

A három test ebben az értelmezésben nem három egymástól független létezőt jelent, hanem a buddhaság egymással összefüggő aspektusait. A dharmakája a végső alap vagy természet, amelyből a buddha megjelenési formái értelmezhetők; a szambhogakája a magas szintű bódhiszattvák és gyakorlók számára tapasztalható megjelenési forma, míg a nirmánakája a közönséges lények számára is érzékelhető megnyilvánulás.

Mahájána fejlődése

A dharmakája fogalma a korai buddhista dhammakāya-használatból kiindulva a mahájána irodalomban fokozatosan új jelentésrétegeket kapott. A pradzsnyápáramitá szövegekben a dharmakája nem csupán a Buddha tanításainak „teste”, hanem a Buddha által megvalósított tiszta dharmák, illetve az ürességként értett végső igazság jelölésére is szolgál.

Paul Williamsen buddhizmuskutató szerint a pradzsnyápáramitá irodalomban a dharmakája legalább három összefüggő értelemben jelenik meg: először a tanítások, különösen maga a pradzsnyápáramitá tanítás gyűjteményeként; másodszor a Buddha tiszta dharmáinak vagy felébredett tulajdonságainak összességeként; harmadszor pedig magaként az ürességként, vagyis a dolgok igaz természeteként. Ebben az értelemben a dharmakája szembeállítható a Buddha történeti, fizikai testével, amely megszületik, elmúlik és relikviákban marad fenn.

A későbbi mahájána rendszerezésekben, különösen a jógácsára hagyományban, a dharmakája a háromtest-tan egyik alapfogalmává vált. Ez a tan gyakran a jógácsára buddhista gondolkodáshoz kapcsolódik, bár a dharmakája és a rúpákája fogalmai már korábbi szútrákban, például az Aṣṭasāhasrikā prajñāpāramitā hagyományában is megtalálhatók.

Kapcsolódó szócikkek

Trikája Szambhogakája Nirmánakája Súnjatá Buddhaság Tathágatagarbha Vairócsana Mahájána Dzogcsen Mahámudrá

Jegyzetek

Kategória:Buddhista fogalmak Kategória:Buddhista filozófia Kategória:Buddhizmus