Szolnok autóbusz-állomás egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei autóbusz-állomás, Szolnok településen, amit MÁV Személyszállítási Zrt. tart fent.
Története Az 1960-as években az autósforgalom jelentősen megnövekedett Szolnok területén, akkoriban az autóbuszok még a Megyeháza előtt parkoltak. Ahhoz, hogy a forgalmat ne tartsák fel a buszok, át kellett helyezni őket. Az egységes autóbusz-állomás építésének ötlete már 1962-ben felvetődött, de a tervezése és a megvalósítása csak az 1970-es években történt meg. Olyan helyet kerestek az állomásnak, hogy központi helyen legyen, de a városi forgalmat ne akardályozza. Végül az állomást a Kolozsvári út mellett építették meg.
Az építés 1975-ben kezdődött meg, 1 évig épült. Az autóbusz-pályaudvar építését az UVATERV (Út-Vasúttervező Vállalat) tervei alapján a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat és a Beruházási Vállalat végezte. A műszaki átadást 1976. július 27.-én, az ünnepélyes felavatást pedig 1976. augusztus 17.-én tartották.
A 2000-es években a Jászkun Volán Zrt. egy új állomás építését tervezte. A teljesen újragondolt állomást a Taba és Társai Mérnöki Iroda tervezte, fővállalkozója a szolnoki N+N Kft. volt. Az új állomás mellett létrehoztak egy új bevásárlóközpontot is. Az átadás 2008 októberében történt meg.
Forgalma Az állomást helyi, helyközi és távolsági járatok egyaránt érintik. Autóbusz indul Besenyszög, Újszász, Törökszentmiklós, Tiszasüly, Jászberény, Tiszakécske, Jászkarajenő, Abony, Tiszajenő, Kecskemét, Budapest, Miskolc, Nagykőrös, Eger, Gyöngyös, Parádfürdő, Csongrád és Szeged felé.
Állomást érintő járatok
Képgaléria
Jegyzetek
Kategória:Szolnok közlekedése Kategória:Magyarország autóbusz-állomásai Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye autóbusz-közlekedése