Džakule település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 34, közúton 50 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 9, közúton 15 km-re északkeletre, a Trebava-hegység lejtőin és a Džakulska-patak völgyében, 200–370 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-2-4 A patak mentén van egy szelíd völgy, amely a közelmúltban egyre sűrűbben lakott, és ahol a település központja az idő múlásával kialakult.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20–25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800–1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb100Bosnyák22491928Horvát00Jugoszláv80Egyéb391Összesen23061929
Története Középkor Džakule faluban a helyi úton végzett munkálatok során egy mesterségesen megformált követ, egy monolitot találtak, amely látszólag egy középkori stećak volt. A síremléket a Samovine nevű lelőhelyen találták meg, amely régészeti lelőhelyként ismert és korábban is nyilvántartott volt, ami megerősíti, hogy Džakule területe a középkorban lakott volt.
A samovinei lelőhely egyébként régi leleteiről ismert. Ahogy Milica Kosorić feljegyezte, a „helyiektől felderítés során gyűjtött” információkra hivatkozva, azon a helyen „egyszer habarcs nélküli falmaradványokat találtak, és a közvetlen közelben egy szénnel teli edényt is felfedeztek”. Nem messze samovinei helytől található a jól ismert Crkvine lelőhely, ahol a múltban egy épület maradványait észlelték – a népi legenda szerint egy oszmán előtti korból származó templomot; állítólag ugyanezen hagyomány szerint az erről a helyről származó követ használták a džakulei régi mecset építéséhez is. Džakule számos más régiséget is tartalmaz. A köznyelvi hagyomány szerint a faluban található eredeti mecset az egyik legrégebbi a tágabb értelemben vett Gračanica régióban.
Néhány más helynév is a település magas korára utal. Džakula és Trnovaci (ma önálló falu és helyi közösség, egykor pedig tanyaként Džakula része volt) felett egy nagyobb, Vinogradine nevű birtokegyüttes található, melynek neve a szőlőtermesztés rég elfeledett hagyományára emlékeztet. Vinogradine alatt található Dubrava erdőegyüttese, a közelben pedig a 428 méteres magasságú Dovište nevű lelőhely, egy régi kultuszhely, ahol egykor a természetben imádkoztak. Hasonló kultuszhely létezett egykor a Monj-dombon, Džakula és Doborovci között.
A közvetlen közelben számos más, stećak sírkövet tartalmazó lelőhelyet is azonosítottak. A Džakulska-patak forrásvidékén, Ćetovilján (ahogy a patakot a felső folyásnál nevezik) két hasonló lelőhely is található – Raminac és Kamen. Az elhagyott Ahmulje településen, és a helyiek szerint még néhány helyen (állítólag néhányuk még ma is megvan) voltak ilyen sírkövek. A szomszédos Gornja Međiđában, Greblje településen, az Imširoviće és Prokop falvakat összekötő régi út mellett (ebből ágazik el a Trnovce felé vezető út), ugyancsak van egy elszigetelt stećak – egyben a mai napig az egyetlen felirattal ellátott stećak Trebave tágabb területén. Egy másik, a földbe süllyedt, még teljesen feltáratlan stećak (bár egyes jelek szerint felirattal is rendelkezik) található kevesebb mint egy kilométerre nyugatra, a Međiđka folyó mentén lévő mezőn – az Osinjak-mezőn, Durakovići és Kožare falvak között.
Az oszmán uralom Bár mindezek a nyomok arra utalnak, hogy ez a terület a középkorban sűrűn lakott volt, a legkorábbi oszmán forrásokban – a 16. és 17. század eleji népszámlálási nyilvántartásokban – egyetlen település sem szerepel a Džakulska-patak völgyében. A legközelebbi felsorolt települések Sokol (azaz az azonos nevű erőd, a mai Soko településen) és Medvedina falu (a mai Međiđa) voltak. Mindkettő a Sokoli náhijéhez tartozott. Bár Džakule neve nem szerepel, azonban néhány más település neve említésre kerül, mint elhagyott falvak (helynevekként, az egyes tanyák és birtokok elhelyezkedése alapján), valamint mezrékként (egykori falvak és pusztaságok), amelyek közül néhány a Četovilje, azaz a Džakula völgyében helyezkedhetett el.
Érdekesség, hogy a Džakule név, mint nemzetség neve a Montenegrótól, Hercegovinát át Likáig terjedő térségében eléggé elterjedt. Mindez a nemzetség egykori vándorlásának útvonalát jelöli ki, mely eszerint egészen Gračanica vidékéig húzódott. Ezek a vándorlások az oszmán uralom első évtizedeiben (a 16. század első fele) mentek végbe.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 130 háztartása és 722 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 152 háztartást és 889 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 78. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához. Az ellenséges erők rendszeresen alkalmaztak tüzérségi támadásokat, amelyek súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában és a lakóházakban. 1993 során a front stabilizálódott, de folyamatos kisebb összecsapások, rajtaütések és mesterlövész-tevékenység jellemezte a térséget. 1994–1995-ben a katonai helyzet fokozatosan a védők javára változott, és csökkent az intenzív támadások száma. A háború végéig a falu megőrizte védelmi pozícióit, bár ezt jelentős emberi veszteségek és folyamatos harci terhelés árán sikerült elérni.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, fellendítve a helyi megélhetést.
Gazdaság A település lakosságának fő foglalkozása mindig is a mezőgazdaság volt. Néhányan kézművességgel is foglalkoztak.
Oktatás Az első négyosztályos iskola 1955-ben épült Džakulában, a jelenlegi iskolaépület pedig 1967-ben készült el.
Nevezetességei