Piskavica település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 34, közúton 48 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 3, közúton 4 km-re északkeletre, a Trebava-hegység lejtőin, 300-500 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20-25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb320Bosnyák729707Horvát10Jugoszláv381Egyéb912Összesen808720
Története Őskor A falu térségében már az őskorban is éltek emberek. Ennek bizonyítéka a szomszédos Vranovićin talált kőrézkori tárgylelet, mely 12 db legyező alakú és 4 darab ívelt pengéjű, cilinderes fokú réz szekercéből áll. A szekercék vélhetően egy korabeli szerszámokat őrző raktár egy kisebb részéből kerültek elő. A baltát zárt öntőformában öntéssel készítették. Tipológia szerint ez a szekerce a jól ismert dalmát vagy adriai típusba tartozik, és a Krím-félszigettől Szlovéniáig, például a Vučedoli kultúra területén is megtalálható (kora bronzkor, i. e. 2400 és 1900 között).
Középkor A középkori élet jellegzetes bizonyítékai a térségben sokfelé megtalálható stećaknak nevezett sírkövek, melyek az eretnekként üldözött bogumilok kőemlékei. A falu felett a Brezje nevű fennsíkon, Sokol irányában egy magas és masszív, oszlop alakú stećak állt, 80 × 60 cm-es téglalap alakú alappal és körülbelül 2 méter magasan. A sírkő homokkőből készült. Eredeti helyéről régen (még a második világháború előtt) vitték el, amikor egy helyi piskavicai lakos a faluba hurcolta és háza alapjába építette be. A szájhagyomány szerint idővel észrevette, hogy szarvasmarhái pusztulnak, amit a régi sírkő jelenlétéhez kötött, és elcserélte a házat egyik rokonával. Az új tulajdonos azonnal lebontotta a házat, a stećakot kivette az alapjából, és az udvarra helyezte, megtiltva, hogy bárki hozzáérjen. Sok évvel később fiai egy kőteknőt vájták a sírkőbe, és a Meškovača-forrásra helyezték, amely a Jagodnjak nevű mezőn, Piskavica és Vranovići között, vagyis Hadžikadija Hanja alatt található. Bár később egy új, betonteknőt helyeztek a forrásra, a régi kőteknőt még mindig használják.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1520 körül foglalta el végleg ezt a területet, Piskavica nem azonban szerepel az első oszmán defterekben, de ezt a területet meglehetősen magabiztosan összekapcsolhatnánk az egyik mezrivel (pusztával), amely a defterek szerint „Soko várának közelében” volt található.
A település „piskavica” nevű növényről kapta a nevét, melyet magyarul görögszénának, vagy görög lepkeszegnek (latinul: Trigonella foenum-graecum) neveznek. A görögszéna legrégibb korok óta ismert gyógynövény és fűszernövény, melyet már az ókori Egyipomban is fűszernövényként, valamint füstöléshez és balzsamozásnál használtak.
Mivel ezeken a területeken a lakosság száma jelentősen megcsappant a 17. század végén és a 18. század elején zajló osztrák-török háborúk során, az északról (Magyarországról, Szlavóniából) menekült bosnyák-muszlim lakosság letelepedett ezen a területen, és ők adták a nevüket több környékbeli településnek.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 36 háztartása és 161 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 43 háztartást, 260 muszlim és 4 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 80. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. A helyi védők kezdetben gyengén felfegyverzett, de jól szervezett csoportokban állították meg az első, kisebb támadásokat. 1992 nyarán több összehangolt támadás érte a falut és környékét, amelyek célja az áttörés és a magaslatok elfoglalása volt. A védők különösen a dombvidéki állásokban vívtak kemény harcokat, mivel ezek kulcsfontosságúak voltak a térség megtartásához. Az ellenséges erők rendszeresen alkalmaztak tüzérségi támadásokat, amelyek súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában és a lakóházakban. 1993 során a front stabilizálódott, de folyamatos kisebb összecsapások, rajtaütések és mesterlövész-tevékenység jellemezte a térséget. 1994–1995-ben a katonai helyzet fokozatosan a védők javára változott, és csökkent az intenzív támadások száma. A háború végéig a falu megőrizte védelmi pozícióit, bár ezt jelentős emberi veszteségek és folyamatos harci terhelés árán sikerült elérni.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, fellendítve a helyi megélhetést.
Nevezetességei A Meškovača-forrás kőteknőjét egy Piskavicán állt középkori stećakból faragták ki.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései