Orahovica Gornja település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 27, közúton 38 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 15 km-re délkeletre, a Trebava-hegység lejtőin, 250–380 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-2
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20–25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0–5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800–1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb43Bosnyák19941740Horvát10Jugoszláv200Egyéb1066Összesen20351771
Története Őskor és ókor A térség régészeti leletei azt bizonyítják, hogy Orahovica környéke már az őskorban is lakott volt. Gornja Orahovica határában két őskori régészeti lelőhely is található. A „Barice” lelőhelyen 1955-ben A. Benac és B. Čović végzett próbaásatásokat, majd 1956-ban B. Čović vezetésével szisztematikus régészeti ásatás indult el. Ennek során a bronzkorból származó települést és az őskőkorszakból származó hamvasztásos temetőt tártak fel. A temető szabálytalan félkör alakú, kis kiterjedésű volt. Mintegy 50 sírból állt, melyből 38-at tártak fel. A sírok többsége melléklet nélküli volt. Néhány sírban kerámiákat és fémtárgyakat találtak, melyek a temetőt a késő bronzkor korai szakaszához kötik. Az alatta elhelyezkedő rétegben őskőkori település nyomaira bukkantak. Orahovica másik őskori lelőhelye a „Bilanovo brdo” nevű dombon található. Itt szántóföld művelés közben atipikus kerámiatöredékek kerültek elő. A kerámiák nagyobb része az őskorból, egy része a római korból származott.
Középkor és az oszmán uralom Orahovica története szorosan kapcsolódik a Gračanica és Tuzla közötti régi karavánúthoz. Gračanica bányászfaluként a középkor végén jött létre, majd az oszmánok érkezése után fejlődött ki egy fejlett kézműves, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységekkel rendelkező városi településsé. A 17. század elejéig Gračanica Észak-Bosznia egyik legnagyobb városi települése, jelentős gazdasági és közigazgatási-adminisztratív stratégiai központ volt, amely lakosságszámát tekintve elérte Donja Tuzlát. Már ekkor Gračanica a karavánutak kiindulópontja volt, amelyek több irányba vezettek: Doboj és Tešnje felé, Maglajon keresztül, és tovább Közép-Boszniába, Posavina, Gradačac és Brčko, valamint a szomszédos Srebrenik, végül pedig Doboj felé Tuzla felé. Ez az utóbbi út különösen fontos volt, mivel Tuzlán keresztül el lehetett jutni Zvornikba, a szandzsák központjába, valamint az Isztambulba, a birodalom fővárosába vezető útvonalak kijáratához is. Így szállították a hivatalnokokat, a hadsereget, a kereskedőket, a zarándokokat stb. Az egyik ilyen út a folyóvölgyekben, a másik viszont a hegyvidéken vezetett keresztül, a Spreča és a Tinja folyók vízgyűjtő területeit követve – Gračanicától Gornja Orahovicán és Moranjakon keresztül, majd a Ratiš-hegy gerincén Gornja Tinján és Obodnicán át haladt, ahonnan a hegy lejtőin egészen Tuzláig folytatódott. Eredeti útvonala a helyi szekérutakon és ösvényeken máig fennmaradt. Ennek az útnak a mentén alakult ki Orahovica település, amely már a középkor végén létezett.
Orahovica keletkezését pontosan nem lehet meghatározni, mivel hiányoznak az erre vonatkozó források. Területén nem találhatók középkori stećakok sem, ami nem jelenti azt, hogy a múltban itt semmi sem történt. A Grablje nevű helyen állítólag volt egy középkori nekropolisz, ahol egy hét dulum nagyságú területen több nyugat-keleti tájolású sír volt kőlapokkal körülvéve, mely helyet a helyiek tiszteltek. Ezeket azonban a föld tulajdonosa 1935-ben eltávolította és összetörte a sírok körüli lapokat és köveket, és egy helyi utat kövezett ki velük. Számos, a mai napig fennmaradt helynév származik a középkorból Gornja Orahovica környékén – földek, dombok, erdők, források és patakok nevei. Az egyik ilyen, a „Kapenjak” régi temető neve, melynek gyökerei a kora középkorra, vagy inkább a kereszténység előtti pogány, valószínűleg avar kultuszhagyományra mennek vissza. Nem ismert, hogy kik birtokolták Orahovicát a középkorban. Az Ozorai bánság területén a legnagyobb birtokokat a Kotromanić-dinasztia boszniai uralkodói, Srebrenik és Sokol középkori városainak urai birtokolták. Számos helynév emlékeztet rájuk Gračanica környékén is. Ozorai nemes volt Tvrtko Čekanović, akit a 14. század első feléből származó királyi oklevelek tanúként említenek, és akinek a vezetékneve Gornja Orahovica falu „Čekanića” nevéhez kapcsolódik. Ebben az esetben maga Orahovica is ehhez a nemesi családhoz tartozhatott.
Az oszmánok 1520 körül foglalták el ezt a térséget. Elfoglalták a közeli Srebrenik várát, míg a megerősített Sokol vár kis helyőrsége felgyújtotta az erődöt és északra vonult vissza. Orahovicát a Sokoli náhijéhez csatolták, amelynek központja az azonos nevű erődített vár volt. Orahovica egyben a náhije legkeletibb települése is volt. 1528-ból származik az első oszmán összeírás, amelyben az újonnan bevándorolt vlachokat sorolták fel. Abban az időben 45 vlach házat írtak össze Orahovicában, amelyek közül 20 muszlim volt. Köztük volt egy akindzsi (Mubarek) is. Orahovica egyben a Sokoli náhije összes vlachjának a székhelye lett. Az 1533-as defter szerint Orahovicában ekkor 49 háztartás volt, melyek közül 27 muszlim volt. 1548-ban 58 háztartást tartottak nyilván, ezek közül már 50 muszlim volt, ami jól jelzi az iszlám terjedését a környéken. 1604-ben, amely évből az utolsó fennmaradt adókönyv származik, Orahovicában 72 háztartás volt, amelyek közül csak egy volt nem muszlim. Orahovicán a mai Gornja Orahovicát kell érteni, mert a szomszédos Donja Orahovica csak sokkal később jött létre.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori Orahovica településnek 207 háztartása és 1163 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború után, az 1945 és 1992 közötti szocialista Jugoszlávia alatt Orehovica is a kollektivizálás szélesebb körű nemzeti politikájának előnyeit élvezte, amely a helyi mezőgazdaságot szövetkezetekbe szervezte a termelékenység növelése és a vidéki területek tervgazdaságba való integrálása érdekében. Az alapvető infrastrukturális fejlesztések, mint például a falvakat Gračanicával és Tuzlával összekötő utak, megkönnyítették a piacokhoz való hozzáférést, és támogatták a vidékfejlesztést ösztönző belső migrációs politikák által vezérelt szerény népességbeáramlást. Gračanicában a háború utáni kihívásokat, mint például a folyószabályozás és az ipar fejlesztése. Az áramot az 1960-as években vezették be a Gračanica környéki vidéki területeken Jugoszlávia villamosítási törekvéseinek részeként, javítva az életszínvonalat és lehetővé téve a kisüzemi gépesített gazdálkodást az olyan falvakban, mint Orehovica. Ez az időszak elősegítette az etnikai együttélést.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek nemcsak a szomszédos bosnyák települések lakóira, hanem magára Gračanicára is. Május 19-én a szerbek Ozrenből tüzérséggel lőtték a környező muszlim falvakat, ahol számos házban keletkeztek károk.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, lehetővé téve a helyi megélhetést. A gazdasági fejlődés felgyorsult, a helyi kezdeményezések előmozdították a mezőgazdaságot és a kisvállalkozásokat, amelyeket a kantoni beruházások is erősítettek, bár a fiatalok körében továbbra is fennállt a városi központokba, például Tuzlába irányuló elvándorlás.
Jegyzetek
Irodalom Edin Šaković, Omer Hamzić: Gornja Orahovica nekada i sada. Tešanj: Planjax, 2012.
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései