Valter Ilona (Sárospatak, 1938. december 15. – Budapest, 2026. május 14. vagy előtte) magyar történész, régész, a történelemtudomány kandidátusa.

Pályafutása Kubinyi András régész, történész házastársa volt.

Tudományos kutatásai, régészeti feltárásai román kori templomok, kolostorok köré összpontosult. Nevéhez kötődik többek között a bélapátfalvai ciszterci kolostor 1964-1966 közötti, a zsámbéki premontrei templom 1986-1992 közötti feltárása. Jelentős kutatásokat végzett P. Hajmási Erikával közösen a jáki Szent György bencés apátsági templom körül. 2000-ben vonult nyugalomba.

2003 és 2016 között a Műemlékvédelem című folyóirat főszerkesztője. Számos műemlék-, ill. templomismertető füzete jelent meg a Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára sorozat keretében.

Főbb művei Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon; METEM, Bp., 2004 (METEM-könyvek) Rómer Flóris Ferenc, 1815–1889; ÉTK, Bp., 2006 (A magyar műemlékvédelem nagyjai) A cikádori, más néven (báta)széki ciszterci apátság története; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp., 2015 Szóval, tettel. Rómer Flóris Ferenc élete és munkássága, 1815–1889; Duna-Mix Kft., Bp.–Vác, 2015 (angolul is) Pásztó a középkorban; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp.–Szeged, 2018 "Tekintsd e művet, Isten". A zsámbéki premontrei templom és kolostor története; Gödöllői Premontrei Apátság–Martin Opitz, Gödöllő–Bp., 2023

Elismerései 1979 Kuzsinszky Bálint-emlékérem 1987 Madách-díj 2001 Forster Gyula-díj 2001 Rómer Flóris-emlékérem 2009 A Magyar Érdemrend lovagkeresztje 2014 Möller István-emlékérem 2014 A Magyar Érdemrend tisztikeresztje 2018 Stephanus-díj

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Sárospatakiak Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar történészek Kategória:Stephanus-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei