bélyegkép|Rautek-féle műfogás alkalmazása A Rautek-féle műfogás egy elsősegélynyújtási módszer fekvő- vagy ülőhelyzetben lévő személyek emelése és mozgatása esetében.

Története Franz Rautek osztrák harcművészeti oktató a pályafutása kezdetén szerzett dzsúdzsucu technikák szakértelmére támaszkodva dolgozta ki a manővert, miután 1943-ban egy tanítványa kérdésére válaszolva kísérletezni kezdett azzal, hogyan lehetne emelőszer elveit felhasználva felemelni egy eszméletlen személyt a földről. Különféle fogástechnikákkal próbálkozott felesége, Hilda Rautek (született Potgorschegg) együttműködésével, aki sportoktatóként és úszóként tevékenykedett, és végig támogatta férje munkáját. Mindössze néhány napos kísérletezés során a házaspárnak sikerült kidolgozni egy olyan módszert, amely a test súlypontjának kihasználásával lehetővé teszi, hogy egyetlen segélynyújtó biztonságosan felemelje és szállítsa az eszméletlen vagy ülő személyeket.

Alkalmazása A Rautek-fogás egy biztonságos és hatékony manőver, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen elsősegélynyújtó is felemelje, kiemelje vagy rövid távolságra szállítsa a sérültet, még akkor is, ha a bajbajutott személy lényegesen nehezebbnek bizonyul a segítővel szemben. Különösen hasznos járműből történő mentésnél, a földön fekvő beteg felemelésénél, valamint ágyból, székből vagy szűk helyről való gyors kihozatalnál. Vízből való mentéskor is végezhető, amikor a segítő személynek már leér a víz aljára a lába, Rautek-féle fogással kihúzható a bajbajutott személy a szárazföldre. bélyegkép|A Rautek-fogás emlékműve Hollandiában Kivitelezhető akkor is, ha az újraélesztést igénylő személy puha, rugalmas felületen (pl. matrac, ágy) fekszik. Ebben az esetben a fogás segítségével át lehet húzni a beteget keményebb alapra, ahol stabilabban végezhető a mellkaskompresszió. A módszer jól alkalmazható hordszékbe vagy hordágyra történő áthelyezéskor, valamint szűk, nehezen megközelíthető helyszíneken (pl. roncs belseje), ahol nincs idő vagy lehetőség segédeszközök alkalmazására. Ilyen esetekben indokolt lehet a gyors, eszköz nélküli mozgatás, például tűzveszély, súlyos vérzés vagy azonnali újraélesztés miatt.

A mentésre szoruló személy kiemelése előtt mindig győződjünk meg róla, hogy ez a legmegfelelőbb megoldás, és nem rontja a sérült állapotát. Különösen fontos ellenőrizni a feltételezhető gerincsérülést más sérülések mellett, mivel a Rautek-fogás ilyen esetben való alkalmazása súlyos, akár végzetes károsodást okozhat. Ügyeljünk arra is, hogy az emelés során ne ütközzünk fizikai akadályba (pl. beakadt végtagok). A művelet megkezdése előtt tájékoztassuk a sérültet a tervezett mozdulatokról és az esetleges kellemetlenségekről.

Ha a sérültnek nincs épségben maradt alkarja, amelyre rá lehetne fogni, keressünk alkalmas segédeszközt (pl. összehajtott takarót, lepedőt, stb.), amelyet a két hónalja alatt áthúzva stabilan meg tudunk fogni. Könnyebb súlyú sérülteknél, ha átérjük, saját karunkat is átfoghatjuk a hónaljak alatt, így zárt, biztonságos fogást kialakítva a törzs körül.

Gépkocsiból való kiemelés, ülőhelyzetből való mozgatás Közúti balesetek során gyakran előfordul, hogy a sérült állapota (pl. eszméletvesztés) miatt nem képes önállóan elhagyni a járművet. Amennyiben az alapvető ellátás a gépkocsiban is elvégezhető és nincs közvetlen életveszély, lehetőség szerint ne emeljük ki a sérültet. Ha azonban feltétlenül szükséges a kiemelés – például elégtelen légzés miatt azonnali újraélesztés válik indokolttá –, akkor a Rautek-fogás jelenti a legkíméletesebb megoldást.

A művelet megkezdése előtt mindig alaposan ellenőrizzük, hogy a sérült lábai nem szorultak-e be (pl. a pedálok közé), majd oldjuk ki a biztonsági övet (sötét környezetben vagy sötét ruházat esetén különösen figyelmesen kell eljárni, mert az öv könnyen rejtve maradhat). Ezt követően helyezzük keresztbe a sérült lábait. Ha a légzsák kinyílt, de még nem eresztett le teljesen, azt is iktassuk ki. Az életmentő intézkedéseket (légút biztosítása, erős vérzés csillapítása, stb.) lehetőleg már a járműben végezzük el, még a kiemelés előtt. bélyegkép|Rautek-fogás kivitelezése gépkocsiból való kiemeléskor|balra

Ha a körülmények megengedik, döntsük hátra az üléstámlát. Fogjuk meg a sérültet csípőtájon vagy derékmagasságban, és óvatosan forgassuk el oldalra, hogy a háta jól hozzáférhetővé váljon. Ezután mindkét karunkat csúsztassuk a hónaljai alá, majd biztos fogást alakítsunk ki az egyik ép alkarján: egyik kezünkkel a könyök alatt, a másikkal a csukló felett.

Az alkart vízszintesen szorítsuk a mellkasához, majd egyenes háttal, enyhén behajlított térddel, kontrollált mozdulattal egyenesedjünk fel, miközben magunkhoz húzzuk a sérültet. A művelet során végig figyeljünk a saját testtartásunkra, hogy elkerüljük a gerinc- és deréksérülést. Az így kivitelezett mentés során a segítő - a legtöbb vonszolási eljárással ellentétben - felegyenesedve végzi a mentést, ennek következtében a sérült testsúlyának is jelentős részét cipeli.

A súlypontot határozott mozdulattal húzzuk át az előrehelyezett combunkra, hogy a sérült háta stabilan a mellkasunkhoz támaszkodjon, saját testsúlyunkat pedig vigyük át a szabad lábunkra. Végül kis, kontrollált lépésekkel hátrálva húzzuk a sérültet biztonságos helyre.

Ha többen vannak jelen a helyszínen, bevonhatóak a mentésbe, de mindig egy személy irányítsa a műveletet az összehangoltság és biztonság érdekében. A segítőtárs a sérült lábait térdhajlatnál, a boka felett megfogva segíthet a szállításban.

Fontos, hogy gerincsérülés, sorozat-bordatörés, gerinc-, szegycsont-, mellkas-, medence-, és combcsonttörés, nyílt hasi sérülés esetén, vagy ha be van szorulva a sérült a járműbe, tilos kiemelni, ott kell ellátni. Kivételt képez, vagy közvetlen, elháríthatatlan veszély fenyeget (pl. robbanásveszély). Ilyenkor vizsgálat nélkül, azonnal ki kell menteni.

Fekvőhelyzetből való mozgatás Álljunk kissé terpeszben a sérült feje mögé úgy, hogy az a két lábfejünk között legyen. Lehajolva, nyújtott karral nyúljunk a tarkója alá, és lendületes, de kontrollált mozdulattal ültessük fel (a nyak enyhe előredőlése ebben a helyzetben nem jelent veszélyt). Terpeszállásunkat megtartva csúsztassuk kezünket a nyaktól a lapockák felé, térdeinkkel támasszuk meg a hátát, és stabilizáljuk az ülő helyzetet. Innen már az ülő helyzetre alkalmazott Rautek-fogással folytathatjuk a kiemelést.

Jegyzetek

Kategória:Orvostudomány