bélyegkép| II. Doszitheosz jeruzsálemi pátriárka, a zsinat összehívója és elnöke. A jeruzsálemi zsinat vagy betlehemi zsinat 1672-ben tartott keleti ortodox helyi zsinat volt, amelyet II. Doszitheosz jeruzsálemi pátriárka hívott össze és vezetett. A zsinatot a szakirodalom azért nevezi „betlehemi zsinatnak” is, mert összehívása összefüggött a betlehemi Születés temploma helyreállított bazilikájának felszentelésével; a zsinati akták azonban Jeruzsálemhez és a Jeruzsálemi Patriarchátushoz kötődnek.
A zsinat fő célja az volt, hogy az ortodox egyház nevében elutasítsa azt a kálvinista jellegű hitvallást, amely 1629-ben Genfben jelent meg Kürillosz Lukarisz konstantinápolyi pátriárka neve alatt. A zsinat hat fejezetből álló aktákat, valamint egy tizennyolc dekrétumból és négy kérdés-feleletből álló hitvallási szöveget fogadott el. Ez utóbbi Doszitheosz hitvallása vagy Jeruzsálemi hitvallás néven vált ismertté.
A zsinat a reformáció utáni nyugati teológiai viták nyelvén, de keleti ortodox álláspontról fogalmazta meg az egyház tanítását több olyan kérdésben, amelyeket az ókori egyetemes zsinatok nem tárgyaltak részletesen: a Szentírás és a szent hagyomány viszonya, az eleve elrendelés, a szabad akarat, a megigazulás, a szentségek, az Eucharisztia, az ikonok tisztelete és a halottakért mondott imádság kérdése tartozott ezek közé.
A jeruzsálemi zsinatot gyakran a keleti ortodoxia egyik legfontosabb újkori hitvallási zsinataként tartják számon. Nem tartozik az első hét egyetemes zsinat közé, de a 17. századi ortodox „szimbolikus könyvek”, vagyis hitvallási dokumentumok sorában kiemelkedő helyet foglal el.
Elnevezése, helye és keltezése
A zsinat két elnevezése eltérő hangsúlyt fejez ki. A „jeruzsálemi zsinat” a Jeruzsálemi Ortodox Patriarchátusra és II. Doszitheosz pátriárka elnöki szerepére utal. A „betlehemi zsinat” elnevezés abból ered, hogy az összejövetelt a betlehemi Születés temploma helyreállításának és felszentelésének alkalmával tartották. A szentföldi szent helyek birtoklása és használata az Oszmán Birodalom idején a görög ortodox, örmény és latin katolikus közösségek közötti versengés része volt, ezért a betlehemi bazilika helyreállítása nemcsak liturgikus, hanem egyházpolitikai jelentőséggel is bírt.
A források két dátumot használnak. A Doszitheosz-hitvallás kelte 1672. március 16., Jeruzsálem. A zsinati aktákat több kiadás és összefoglaló 1672. március 20-ára keltezi. Ezért pontosabb úgy fogalmazni, hogy a zsinat 1672 márciusában ült össze, a hitvallási szöveg március 16-ai, az akták pedig március 20-ai dátumot viselnek.
A résztvevők számát a források eltérően adják meg. Schaff hatvannyolc aláírót említ, köztük Doszitheoszt, Nektariosz korábbi jeruzsálemi pátriárkát, több metropolitát és püspököt, valamint orosz részről egy Timótheosz nevű szerzetest. Az orosz Древо ortodox enciklopédia hetvenegy jelenlévő klerikusról ír, görög, arab és orosz résztvevőkkel. A különbség valószínűleg az aláírók és a ténylegesen jelen lévők eltérő számolásából fakad.
Történeti háttér
Ortodoxia a reformáció utáni felekezeti korszakban
A 16–17. században a keleti ortodox egyházak sajátos helyzetben éltek. A görög, arab és balkáni ortodox közösségek nagy része az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt, miközben Nyugat-Európát a reformáció és az ellenreformáció vitái alakították. A római katolikus és protestáns teológusok egyaránt igyekeztek a keleti egyházat saját álláspontjuk mellett tanúként felhasználni, különösen az Eucharisztia, az egyházi hagyomány és a szentségek kérdésében.
A nyugati felekezetekkel való érintkezés nem a jeruzsálemi zsinattal kezdődött. II. Jeremiás konstantinápolyi pátriárka a 16. század végén levelezést folytatott tübingeni lutheránus teológusokkal. A 17. század elején a konstantinápolyi, kijevi, moldvai és havasalföldi ortodox közegben egyaránt szükségessé vált az ortodox tanítás világosabb, nyugati teológiai fogalmakat is használó megfogalmazása.
A zsinat történetét a 19. századi orosz teológus, Alekszandr Gorszkij úgy értelmezte, hogy a keleti egyház egyszerre volt kitéve protestáns és római katolikus értelmezési kísérleteknek. Szerinte a jeruzsálemi zsinat nem valamelyik nyugati fél megrendelésére, hanem a keleti egyház önálló hitvédelmi igényéből született; célja az volt, hogy a keleti egyház saját szavával határozza meg tanítását.
Kürillosz Lukarisz és a neki tulajdonított hitvallás bélyegkép|jobbra|upright=0.9|alt=Kürillosz Lukarisz konstantinápolyi pátriárka ábrázolása|Kürillosz Lukarisz konstantinápolyi pátriárka; neve alatt jelent meg az a kálvinista jellegű hitvallás, amelyet az 1672-es jeruzsálemi zsinat elutasított. A zsinat közvetlen előzménye a Kürillosz Lukarisz konstantinápolyi pátriárka neve alatt kiadott Confessio fidei volt. A latin szöveg 1629-ben Genfben jelent meg. Francia, angol és német fordításai ugyanabban az évben terjedtek el; görög változatát több forrás 1629-re vagy 1631-re teszi, míg a korábbi szakirodalomban 1633-as dátum is előfordul.
A Lukarisz neve alatt megjelent hitvallás tizennyolc pontban fogalmazta meg a keleti egyház állítólagos tanítását, de több tételében nyilvánvalóan református-kálvinista irányú volt. A szöveg a Szentírás önmagában vett tekintélyét hangsúlyozta, a megigazulást a hithez kötötte, az eleve elrendelést a kálvinista tanhoz közelítette, a szentségek számát lényegében kettőre szűkítette, és bírálta az ikonok tiszteletét.
Lukarisz szerzősége kezdettől vitatott volt. Az ortodox apologetikus hagyomány szerint a hitvallás hamisítvány volt, amelyet református körök terjesztettek azért, hogy az ortodox egyházat saját tanításuk tanújaként tüntessék fel. A modern történetírás jelentős része viszont úgy látja, hogy Lukarisz valóban erős református kapcsolatokkal rendelkezett, és a hitvallás legalább részben az ő teológiai tájékozódását tükrözi, még ha a szöveg szerkesztésében vagy kiadásában nyugati református közreműködés is szerepet játszhatott.
A vitatott hitvallást már 1672 előtt több ortodox zsinat elítélte. Kiemelkedőek voltak az 1638-as konstantinápolyi zsinat, amelyet II. Kürillosz Kontarisz vezetett, az 1642-es konstantinápolyi zsinat I. Partheniosz alatt, valamint az 1642-es jászvásári zsinat. A 17. századi ortodox zsinatok sorába illeszkedik a jeruzsálemi zsinat is, amely a korábbi döntéseket összefoglalta és részletes hitvallási formában fejtette ki.
A jászvásári zsinat és Mogila Péter hitvallása
A jeruzsálemi zsinat egyik legfontosabb előzménye az 1642-es jászvásári zsinat volt. Mogila Péter kijevi metropolita latinul írta meg Expositio fidei című ortodox hitvallását, amelyet előbb 1640-ben Kijevben vizsgáltak meg. A kijevi zsinat két ponttal — különösen a purgatórium kérdésével és az eucharisztikus átváltozás időpontjával — kapcsolatban fenntartásokat fogalmazott meg, ezért a dokumentumot szélesebb ortodox egyeztetésre küldték.
A jászvásári zsinat 1642. szeptember 15. és október 27. között ülésezett a moldvai Jászvásáron, Vasile Lupu moldvai fejedelem támogatásával. A zsinaton a kijevi, konstantinápolyi és moldvai ortodox körök képviselői működtek együtt; a görög fordítás és teológiai javítás egyik kulcsszereplője Meletiosz Szirigosz volt. A javított hitvallást 1643-ban a Konstantinápolyi Patriarchátus is jóváhagyta, majd a keleti pátriárkák szélesebb körben elfogadták.
Mogila hitvallása és a jeruzsálemi zsinat között szoros kapcsolat van. Mindkettő a 17. századi ortodox konfesszionális irodalom része, és mindkettő nyugati teológiai terminológiát is használva igyekezett megfogalmazni az ortodox tanítást a protestáns és római katolikus kihívások között. A jeruzsálemi zsinat ugyanakkor több ponton önállóan pontosította és továbbfejlesztette a korábbi hitvallási hagyományt.
II. Doszitheosz jeruzsálemi pátriárka
II. Doszitheosz, világi nevén Doszitheosz Notarasz vagy Szkharpetisz, 1641. május 31-én született az achaiai Arahova vidékén, a Peloponnészoszon. Fiatalon árván maradt, nevelésében nagy szerepe volt egyházi rokonainak és a korinthoszi egyházi környezetnek. 1652-ben diakónussá, 1666-ban Kaiszareia metropolitájává szentelték, majd 1669-ben, mindössze huszonnyolc évesen Jeruzsálem pátriárkájává választották.
Pátriárkasága 1669-től 1707-ig tartott. Működésének egyik fő célja a Jeruzsálemi Patriarchátus intézményi, pénzügyi és teológiai megerősítése volt. Megszervezte a Szent Sír Testvériségét, támogatta a szentföldi ortodox iskolákat, gondoskodott a szent helyek védelméről, és nagy jelentőséget tulajdonított a könyvek, kéziratok és nyomtatványok gyűjtésének.
Vassa Kontouma kutatásai szerint Doszitheosz nem pusztán egyházi vezető, hanem tudatos szerkesztő, forrásgyűjtő és könyvtárszervező is volt. A konstantinápolyi Szent Sír-metokhion könyvtárában, valamint saját utazásai során kéziratokat gyűjtött, másoltatott és mozgatott. A Lukarisz-hitvallás cáfolatához például olyan Lukarisz-homíliák kézirataira hivatkozott, amelyeket saját állítása szerint birtokában tartott, és amelyek szerinte ellentmondtak a vitatott kálvinista hitvallás tételeinek.
Doszitheosz fő történeti műve a jeruzsálemi pátriárkák történetéről szóló Historia peri ton en Hierosolymois patriarcheusanton, amelyet halála után, 1715-ben Bukarestben adtak ki. Művei, levelezése és kiadói tevékenysége alapján a posztbizánci ortodoxia egyik legfontosabb teológus-pátriárkájának tekinthető.
A zsinat összehívása és célja
Doszitheosz már 1670-ben összeállított egy iratot a kálvinista tanok cáfolatára. Az orosz Древо enciklopédia szerint ez a mű, amelynek címe nagyjából „Kézikönyv a keleti, katolikus és apostoli egyházat megrágalmazó kálvini téboly ellen”, a későbbi zsinati hitvallás egyik alapja lett.
A zsinat közvetlen célja az volt, hogy világosan kimondja: a Lukarisz neve alatt kiadott hitvallás nem azonos a keleti ortodox egyház hitével. A zsinat nem egyszerűen egy személyt akart elítélni, hanem az ortodox egyház tanítását kívánta meghatározni azokban a kérdésekben, amelyekben a református és római katolikus viták az ortodoxiát is megszólították.
A kortárs politikai háttérben szerepet játszott a francia diplomácia és a latin katolikus teológiai jelenlét is. Olivier de Nointel, XIV. Lajos konstantinápolyi követe érdeklődött a keleti egyház eucharisztikus tanítása iránt, és a francia katolikus–kálvinista vitákban mindkét fél igyekezett a görög egyház állásfoglalását saját érvei mellett felhasználni. Schaff protestáns egyháztörténész ezért a zsinatot részben római katolikus és francia befolyással hozta összefüggésbe, de maga is megjegyezte, hogy a zsinat nem adott fel sajátosan ortodox tanokat, és nem tett engedményt a pápai primátusnak.
A zsinati akták szerkezete
A Robertson-féle angol fordítás szerint a zsinat aktái a következő címmel kezdődnek: A Shield of Orthodoxy, or an Apology and Refutation, vagyis „Az ortodoxia pajzsa, avagy apológia és cáfolat”. A dokumentum azok ellen irányul, akik azt állították, hogy a keleti egyház kálvinista módon gondolkodik Istenről és az isteni dolgokról.
Az akták hat fő fejezetre oszlanak.
Az első fejezet Lukarisz ortodoxiáját próbálta igazolni, főként konstantinápolyi prédikációiból vett idézetek alapján. A zsinat ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a vitatott hitvallás tételei nem felelnek meg Lukarisz nyilvános egyházi tanításának. A második fejezet azzal érvelt, hogy még ha Lukarisz írta volna is a hitvallást, azt titokban és a keleti egyház tudta nélkül kellett volna kiadnia, tehát nem lehetett az ortodox egyház hivatalos hitvallása. A harmadik fejezet kimondta, hogy egy pátriárka magánvéleménye — még ha valóban az övé lenne is — nem azonos az egyház közös tanításával. Ez a rész fontos ortodox ekkléziológiai tételt fogalmazott meg: az egyház hitét nem egyetlen hierarcha személyes tekintélye, hanem a zsinati és patrisztikus hagyomány tanúsága fejezi ki. A negyedik fejezet a keleti egyház pozitív tanítását védte, és elutasította a Lukarisz-hitvallás kálvinista tételeit.