A Narikala, más néven tbiliszi vár () egy középkori erődítmény Grúzia fővárosának, Tbiliszinek a délkeleti részén, a Kura folyó bal partján, a Szololaki-hegyhát legkeletibb részén fekvő, hosszan elnyúló, magas sziklagerincen. Az erőd két fallal körülvett részből áll, egy meredek dombon, a kénes fürdők és a Tbiliszi Botanikus Kert között. Az alsó udvaron áll a nemrég felújított Szent Miklós-templom. Az 1996–1997-ben épült új templom az eredeti, 13. századi templom helyébe lépett, amely tűzvészben megsemmisült. Az új templom kereszt alaprajzú, három oldalán ajtókkal. A templom belsejét freskók díszítik, amelyek a Biblia és Grúzia történelmének jeleneteit ábrázolják. Az épületegyüttes a főváros egyik legfőbb nevezetessége, és országos jelentőségű műemlék.

Nevének eredete A tbiliszi vár ma széles körben elterjedt „Narikala” elnevezése először a 17. században bukkant fel. Abban az időben minden fontos várnak (Dmaniszi, Gori, Szignagi stb.) volt egy saját narikalája (a perzsa narin-kala szóból, melynek jelentése fellegvár, belső vár), később pedig ez a név már csak kifejezetten a tbiliszi várra ragadt rá. Különböző korszakokból származó grúz és idegen nyelvű történelmi forrásokban Kala, Suriszcihe, Tbiliszi városa, a Vár, Maglacihe és Nari kala néven is említik.

Története Feltételezések szerint a vár helyén ősidők óta létezett település (i. e. 13–12. századi bronztőröket is találtak itt). A régi grúz történelmi források, különösen a Mokcevai Kartliszai (Kartli megtérése) és a Mepeta Ckhovreba (A királyok élete) a tbiliszi vár felépítését a 4. század második felére datálják, és a perzsa uralkodó helytartójának vagy pitiaxjának (a Mokcevai Kartliszai szerint ennek a pitiaxsnak a neve Khram Khuar Borzard) tulajdonítják. A településről szóló legkorábbi írásos emlékek a 4. század második feléből származnak, amikor Varaz-Bakur király uralkodása alatt (kb. 364-ben) erődöt építettek. A 4. század vége felé az erőd a perzsák kezébe került, de az 5. század közepére a kartli királyok visszafoglalták. A Mepeta Ckhovreba beszámolója szerint „a perzsa helytartó építette Tbiliszit a kapuk között, Mcheta váraként”. A Kartlisz Ckhovreba (Grúzia története) egyik változatában a vonatkozó szakasz így olvasható: „A perzsa helytartó építette a tbiliszi kapuk között, Suriszcihe néven, Mcheta váraként”. A mű régi örmény fordítása pedig arról tájékoztat, hogy „felépítették a várat Tbiliszi kapujánál, Mchetával szemben”. Úgy tűnik, hogy a tbiliszi vár egy perzsa pitiaxs székhelye volt, ahonnan ellenőrzést kellett gyakorolnia a Mchetában tartózkodó grúz (kartli) király felett. Ezt ismétli meg Vakusti Batonisvili is, azzal a különbséggel, hogy a „kapuk közötti vár” helyett „Suriszcihének” nevezi. A tbiliszi várat „Maghala cihe” (Magas vár) néven is említi: „...a magas várban van a kupolás Szent Miklós-templom és a király palotája, valamint nagy-nagy és gyönyörű csarnokok.”

A 6. század második felében Tbiliszi megerősödésével együtt nőtt várának stratégiai jelentősége is. Ez a középkori város meghatározó, alapvető védelmi építménye volt. Több évszázados fennállása során számos pusztító ellenséges támadást szenvedett el.

Rosztom király uralkodása alatt (1632–1658) a hídfőtől a Kala-várig falat húztak, így kettéosztva a várost és a várat. Ezt követően jelent meg a „Dabla cihe” (Alsó vár) elnevezés a „Maghla cihe” (Felső vár) ellentéteként. Éppen ebben az időben tartózkodott Tbilisziben Evlija Cselebi török utazó, aki egy némileg túlzó leírást hagyott ránk a várról: „...a nagy vár a Kura folyótól délre... egy meredek sziklára... épült. A nagy vár kerülete hatezer lépés, de régi építésű. A fal magassága hatvan rőf. Hetven bástyája és háromezer pártázata van. A Kura folyóra egy egylyukú víztorony néz le; ostrom idején onnan csillapítják a szomjukat. A falakon belül hatszáz lapos tetős ház található. A kán palotája ebben a várban van. Van mecsete, karavánszerája, fürdője és egy kis piaca... A nagy vártól keletre természetes meleg víz fakad.”

A tbiliszi vár jelentősen megrongálódott 1795-ben, a krtsaniszi csata során. 1796-ban a szaidariak, Parszadan és Sztepane, helyreállították a csaták során lerombolt várfalakat. Miután az Orosz Birodalom annektálta a Kartli-Kaheti Királyságot, a tbiliszi vár elvesztette korábbi jelentőségét. Egy ideig az orosz hadsereg lőszerraktára kapott itt helyet. Az 1827-es földrengés súlyosan megrongálta és lerombolta a vár falait, bástyáit és tornyait, valamint az isztambuli torony nagy részét is elpusztította. Majd 1847-ben, amikor az egyik várépületben felrobbant egy lőporraktár, a Narikala szinte összes építménye, köztük a Szent Miklós-templom is megsemmisült.

Az 1980-as évekre az erődítményből megmaradt a 16. században emelt négyszögletes Isztambul-torony egy része, a Szahtahti toronyerőd masszív vázszerkezete, valamint egyéb, kevésbé jelentős építmények. A Tbiliszi Otar Tkeshelashvili Történeti és Néprajzi Múzeum vezetésével régészeti ásatásokat végeztek a Narikala erődben. 1996–1997-ben kísérleteket tettek a Narikala helyreállítására, többek között újjáépítették a Szent Miklós-templomot, amely a 12. században állt az erőd területén. Romjait az 1967-es ásatások során fedezték fel. Napjainkban a Rike parkból a Kura folyó másik oldaláról felvonó vezet a Narikala erődhöz.

2015-ben a Tbiliszi Fejlesztési Alap városrehabilitációs projektet dolgozott ki a város történelmi negyedének újjáélesztése, valamint a kulturális örökség védelmének a város fenntartható városfejlesztési tervébe való beépítése céljából. A projekt öt tevékenységi területet ölel fel, köztük a „Legrégebbi és legfontosabb történelmi műemlékek helyreállítási és megőrzési programját”, amely magában foglalja a Narikala megőrzési-rehabilitációs projektjét is. Az erődkomplexum felújítási projektjének elsődleges célja a falak szerkezeti szilárdságának biztosítása és az erőd ellenálló képességének növelése a rá leselkedő veszélyekkel szemben. A helyi hatóságok elkötelezettek a Narikala-erőd felújítása mellett, de széles körű és sürgős nemzetközi szakértelemre és támogatásra van szükségük.

Építészeti jellemzői A Narikala a 12–13. és a 17. századi épületek romjainak formájában maradt fenn. Hosszú története során a várat többször is helyreállították és átépítették. Emiatt a falak és a tornyok burkolata meglehetősen tarka.

A tbiliszi vár két, egymással összefüggő fő részből áll. A keleti rész alaprajza négyzet alakú (70 m × 70 m), a nyugatié pedig téglalap (60 m × 20 m). A várfalak vastagsága 1,5–2 méter. A falakat kerek és téglalap alakú tornyokkal, valamint bástyákkal erősítették meg. Viszonylag jobban megőrződött a vár nyugati részén, a legmagasabb ponton emelt úgynevezett „Isztambuli torony”. A vár falaiban két kapu maradványa maradt fenn: az egyik a „Ganja (Gendzse) kapu” néven ismert, amely a jelenlegi botanikus kert felé néz, a másik, nagyobb pedig a vár északkeleti oldalán található. E kapu közelében található a tbiliszi vár legrégebbi, kora középkori, faragott kváderkövekből rakott hatalmas faltöredéke. A vár többi része négyzet alakú grúz téglából és terméskőből épült, gipsz- és mészhabarccsal rögzítve.

A tbiliszi vár fekvése miatt meglehetősen megközelíthetetlennek számított. A viszonylag legkönnyebben járható út nyugatról vezetett fel, ezért a fellegvár ezen az oldalon volt a legjobban megerősítve. A vár vízellátását egy speciális rendszer biztosította, csatornák és egy vízvezeték (akvadukt) révén. Ez utóbbi Joseph Pitton de Tournefort tbiliszi rajzán (1701) is szerepel. A vártemplom Vakusti (1735) és Csujko (1800) térképén is fel van tüntetve.

A 20. század 60-as és 80-as éveiben régészeti ásatásokat végeztek a tbiliszi vár területén, melyek során különféle rendeltetésű középkori épületek maradványait, a régi templom alapjait, valamint kerámiákat, üveget és érméket tártak fel.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Tbiliszi Kategória:Grúzia építményei Kategória:Erődök