Joakim (), születési nevén Ivan Petrovics Szavelov (), Moszkva és egész Oroszország pátriárkája 1674-től haláláig. A moszkvai patriarchátus utolsó előtti pátriárkája volt a szinódusi korszak előtt. Címe így szólt: „Isten kegyelméből Moszkva, egész Oroszország és az északi országok pátriárkája”.

Élete Korai élete A mozsajszki nemesi Szavelov családból származott. 1621. január 6-án született Pjotr Ivanovics Szavelov és Jevfimija Retkina gyermekeként, keresztségben az Iván nevet kapta. Édesapja a cár sólymásza volt. Nagyapja szintén sólymászként szolgált. Három fiútestvére volt — köztük Pavel Szavelov és Timofej Szavelov — valamint két nővére. Nővére, Jevfimija Papina 1688-ban csodás gyógyulást kapott az „Minden Szomorkodók Öröme” Istenszülő-ikon előtt.

Joakim korai pályájáról 1644 előtt nincsenek fennmaradt dokumentumok. Ekkor udvari szolgálatáért birtokokat kapott a Mozsajszki járásban és Beloozero vidékén. 1652-ben a cári udvar egyik tisztségviselője volt. 1649 vagy 1650 körül belépett a rejtár (lovas) szolgálatba Isaac van Bokhoven ezredében, amely főként tisztképző központként működött. 1653 őszén hadnagyi rangot kapott. Nem sokkal később Jurij Gutcov gyalogosezredéhez került. 1654 februárjában az ezred bevonult Kijevbe, ahol helyőrségként szolgált. Márciusban Ivánt kapitánnyá léptették elő. 1655-ben az ezred részt vett a Lengyelország elleni hadjáratokban Ukrajna jobb parti területein. 1655-ben értesült felesége és négy gyermeke hirtelen haláláról, valószínűleg az 1654–1655-ös pestisjárvány következtében. Ezután úgy döntött, hogy elhagyja a világi életet, és szerzetessé lesz a kijevi Mezsigorszki Színeváltozás-kolostorban. 1657 szeptemberében a valdaji Iverszkij kolostor szerzetese, majd hamarosan gazdasági vezetője lett. 1661-ben a kegyvesztett Nyikon moszkvai pátriárka áthelyezte saját Újjeruzsálemi kolostorába. Nem sokkal később a Novospasszkij kolostor kincstárnoka lett. 1664-ben, amikor Pavel archimandrita metropolita lett, Joakimot a Csudov-kolostor archimandritájává nevezték ki. Ezzel közeli kapcsolatba került az udvarral és Alekszej orosz cárral. Augusztus 19-én Pitirim moszkvai pátriárka novgorodi metropolita pappá szentelte. 1672-ben Novgorod metropolitája lett. Egyházmegyéjében egységes egyházi adót vezetett be, megszüntette a világi tisztviselők általi adóbehajtást a visszaélések miatt, és a feladatot a papi elöljárókra bízta.

Pátriárkaságának kezdete 1674. július 26-án a moszkvai pátriárkai trónra emelték. Röviddel hivatalba lépése után nyílt konfliktusba került a cárral: 1674 novemberében letartóztatta és láncra verette a cár gyóntatóját, Andrej Savinovot. A cár végül arra kérte Joakimot, hogy ne vigye az ügyet az egyházi zsinat elé. Joakim korának egyik legbefolyásosabb államférfija volt, aki gyakran közvetített az egymással rivalizáló udvari csoportok között.

Fellépés az óhitűek ellen

Joakim aktívan fellépett az óhitűek és az egyházszakadás ellen. Ehhez kapcsolódik az 1681–1682-es moszkvai zsinat is. Az 1681–1682-es moszkvai zsinat szükségesnek nyilvánította az egyházi és világi hatalom közös fellépését az egyre erősödő „szakadárok” (óhitűek) ellen. A zsinat kérte a cárt, hogy erősítse meg az 1667-es Nagy Moszkvai Zsinat határozatait, amelyek szerint az óhitűeket világi bíróság elé kell állítani. Elrendelték a régi nyomtatású liturgikus könyvek begyűjtését és kijavított kiadásokkal való helyettesítését. Felügyelet alá vonták azoknak a füzeteknek a terjesztését is, amelyek ugyan bibliai idézeteknek tüntették fel magukat, valójában azonban az új egyházi könyveket támadták. A zsinat továbbá kimondta az óhitű remetetelepek, kolostorok, kápolnák és települések felszámolását. Joakim pátriárka ügyelt arra, hogy az óhitűek elleni rendelkezések ne maradjanak puszta papíron. Ennek érdekében növelték a püspöki székhelyek számát, és visszaküldték egyházmegyéikbe azokat a püspököket, akik addig Moszkvában éltek, hogy „imával és tanítással” térítsék vissza az óhitűeket. Külön megbízott hitszónokokat küldött az óhitűek nagyobb központjaiba, és több vitairatot adott ki ellenük. Ezek közé tartoztak például:

„Híradás a csodáról” (1677) „A három ujj összetételéről” (1677) „Tanítás minden pravoszláv keresztényhez” (1682) „Hálaadó beszéd az egyház megszabadításáról a hitehagyóktól” (1683) „Beszéd Nyikita Pusztoszvjat ellen” (1684)

Joakim nevében készült a „Lelki feddés” („Uvet duhovnij”) című nagy terjedelmű polemikus mű is, amelyet az 1682-es lázadás után írtak válaszul az óhitűek kérvényére. A mű történeti és vitázó részből állt: az első Nikon könyvjavításait védte, a második rész pedig tételesen válaszolt az óhitűek érveire ősi könyvekből vett idézetekkel. A szerző valószínűleg nem maga Joakim volt, hanem egy tehetséges vitázó teológus, mivel Joakim személyesen nem számított különösen erős polemistának. Az 1682. július 5-i hitvita során a pravoszláv oldal fő szónoka valójában Afanaszij Ljubimov holmogori püspök volt. Zsófia Alekszejevna régensnő a zsinat kérésére — elsősorban Joakim nyomására — 1685-ben kiadta a „12 cikkelyt”, amelyek világi büntetéseket írtak elő az óhitűek számára.

Joakim kezdeményezte Anna Kasinszkaja szentté avatásának visszavonását is. A szent ereklyéit nyitott koporsóban őrizték, és jobb keze kétujjas keresztvetési tartásban volt, amit az óhitűek a saját hagyományuk igazolásának tekintettek. Az 1677-ben Kasinba küldött bizottság kijelentette, hogy Anna nem tekinthető szentnek, ereklyéi pedig nem méltók tiszteletre. A moszkvai kis zsinat 1677-ben jóváhagyta ezt az álláspontot, törölte nevét a szentek jegyzékéből, és életrajzát hamisnak nyilvánította. Az 1678-as nagy zsinat megerősítette a döntést, valamint elrendelte, hogy az Anna tiszteletére szentelt templomot nevezzék át Mindenszentek templomává.

Egyházszabályozási intézkedések 1675-ben Joakim zsinatot hívott össze Moszkvában. A zsinat kimondta: az egyházi ügyeket kizárólag egyházi bírák tárgyalhatják, világi bírák nem ítélkezhetnek papok fölött, az egyházi adókat papok és archimandriták szedjék be, világi nemeseket csak engedetlen egyházi személyek ellen lehessen alkalmazni.

A zsinat megszüntette azt a gyakorlatot is, hogy vidéki papokat moszkvai panaszok alapján idézzenek a fővárosba, valamint rendezte az egyházi birtokok fennhatóságának kérdését. 1677-ben megszüntették a Kolostori Hivatalt. A görög hagyományhoz igazodó műveltség terjesztésére Joakim támogatásával 1681-ben megalapították a Tipográfiai Iskolát, amely később a Szláv–Görög–Latin Akadémia alapja lett.

Az 1682-es zsinat elutasította azt a cári tervet, amely az orosz egyházat 12 metropolita körzetre és 72 egyházmegyére osztotta volna fel, mivel ez jelentősen csökkentette volna a pátriárka hatalmát. A zsinat csak új püspöki székhelyek létrehozását támogatta. Joakim idején négy új egyházmegye jött létre: a Holmogori, a Velikij Usztyug-i, a Voronyezsi, és a Tambovi. 1686-ban Joakim megszerezte a cári oklevelet, amely megerősítette, hogy a papság nem tartozik világi bíróság alá.

Számos liturgikus könyvet átdolgoztak és újra kiadtak, többek között: „Hatnapos könyv” (1678), „Trebnyik” (1680), „Zsoltároskönyv” (1680), „Általános Menaion” (1681), „Typikon” (1682), „Oktoich” (1683), „Horologion” (1688).

Joakim patriarchátusa alatt került a Konstantinápoly fennhatósága alá tartozó kijevi metropólia a Moszkvai Patriarchátushoz. 1685-ben Gedeon Szvjatopolk-Csetvertinszkij újonnan megválasztott kijevi metropolita Moszkvába érkezett, és hűségesküt tett a moszkvai pátriárkának. 1687-ben Konstantinápolyi pátriárka hivatalosan is elismerte az átcsatolást.

Kapcsolata a politikai élettel

1682-ben palotaforradalom történt: a betegeskedő V. Iván orosz cár helyett öccsét, a fiatalabb Pétert (a későbbi Nagy Péter) kiáltották ki cárrá. A kortársak a fordulat egyik fő szervezőjének Joakim pátriárkát tartották. 1682. június 25-én ő koronázta meg Pétert és féltestvérét, Ivánt (aki társuralkodóként a trónon maradt).

1686-ban kieszközölte, hogy a papokat ne lehessen világi bíróság elé állítani. 1687-ben rendeletet adott ki az egyházmegyék egységes adózásáról. Határozottan ellenezte Ivánék nővére, Zsófia Alekszejevna régensnő koronázási terveit. Az 1689-es politikai válság idején Péter oldalára állt, és vele maradt a Trojice-kolostorban.

Harc a külföldi és nem ortodox befolyás ellen

Joakim ellenezte a nyugati — különösen latin, katolikus — hatásokat az orosz egyházban. Küzdött az orosz kultúra „latinizálása” ellen. Ragaszkodott hozzá, hogy a fiatal I. Péter orosz cár tanítója ne Szilveszter Medvegyev, hanem Nyikita Zotkov legyen. Az 1680-as években Moszkvában elterjedt egy „latin” eredetű liturgikus gyakorlat, amely szerint az eucharisztikus kenyér és bor már Krisztus szavainak kimondásakor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. A görög szerzetes Lihud testvérek ezzel szemben azt tanították, hogy az átváltozás a Szentlélek lehívásakor történik. A vita hatalmas teológiai konfliktussá nőtt. 1689 végén Joakim kezdeményezésére zsinatot hívtak össze, amely kiátkozta az úgynevezett „kenyérimádó eretnekséget”, elítélte Medvegyev „Manna” című művét, és több dél-orosz teológus írását is betiltotta, köztük: Szimeon Polockij, Pjotr Mogila, és Galjatovszkij műveit. 1689–1690-ben a külföldi befolyás elleni fellépés tetőpontjára jutott. Sok nem ortodox vallású embert száműztek vagy kivégeztek. Ennek egyik legismertebb példája Quirinus Kuhlmann német misztikus költő elégetése volt Moszkvában 1689-ben.

Joakim részletes végrendeletet hagyott hátra, amelyben arra kérte a jövő orosz uralkodóit, hogy ne közeledjenek katolikusokhoz, lutheránusokhoz vagy kálvinistákhoz, és ne nevezzenek ki ilyen embereket magas állami tisztségekre. Azt is kérte, hogy ne épülhessenek nem ortodox templomok Oroszországban. I. Péter orosz cár azonban nem követte ezeket az útmutatásokat, hanem folytatta Oroszország nyugatosítását. A pátriárka végül 16 éves kormányzás után, 1690. március 17-én halt meg, és a moszkvai Kreml Uszpenszkij-székesegyházában temették el.

Filmes feldolgozások Viktor Sulgin — Pjotr ifjúsága (1980) Jan Malmsjö — Nagy Péter (1986) Oleg Ljubimov — Раскол (2011) Vaszilij Bocskarjov — Государь (2025)

Szépirodalomi feldolgozások Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj — Péter első (1934) Nyina Moleva — Sofia, az uralkodónő (2000) R. R. Gordin — A sors játéka (2001)

Fordítás

Források Попов М. Г. Материалы для истории патриарха московского Питирима // «Христианское чтение», 1890, сентябрь-октябрь. — С. 489—523 Устинова И. А., Я. Э. 3. Питирим // Православная энциклопедия. — М., 2019. — Т. LVI : Петр Дамиани — Повечерие. — С. 559-563. — 39 000 экз. — . Петрушко В. И. История Русской Церкви. Первый патриарший период (конец XVI—XVII в.): курс лекций. — М.: Изд-во ПСТГУ, 2020. — 460 с. — 1000 экз. — .

Kapcsolódó szócikkek Orosz pátriárkák listája

Kategória:Orosz teológusok Kategória:1690-ben elhunyt személyek