Csernyánszky Mária (Rózsahegy, 1903. július 14. – Budapest, 1998. december 17.) művészettörténész, múzeumi igazgatóhelyettes. A művészettudományok doktora (1978).

Életpályája 1928–1933 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen Gerevich Tibor (1882–1954) vezetésével a művészettörténeti tanszékén tanult; közben Párizsban és Lyonban volt tanulmányúton. A diploma után a Vas utcai kereskedelmi szakiskolában egyéves kereskedelmi szaktanfolyamot végzett.

1933-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztény Régészeti Intézetében készült disszertációjával (Az esztergomi főszékesegyház paramentumai) doktori oklevelet szerzett. 1934. március 23-ától a Magyar Történeti Múzeum – a Magyar Nemzeti Múzeum elődje – Iparművészeti Tára Textilgyűjteményének gyakornoka volt.

1945-től az Iparművészeti Múzeum Textilgyűjteményének vezetője volt. 1947-ben az Iparművészeti Múzeum igazgató-helyettese volt. 1949-ben koholt vádak alapján eljárást indítottak az Iparművészeti Múzeum igazgatója és ő ellene, s mindkettőjüket elbocsátották az intézményből. 1949–1961 között nem publikálhatott. Később megpróbált „személytelenül" tudományos munkát végezni.

1977–1987 között az Iparművészeti Múzeum Adattárában a beérkezett írott és képi forrásanyagok, fotók meghatározásával foglalkozott. 1978-ban lett a művészettudományok doktora.

Születésének 90. évfordulója alkalmából az Iparművészeti Múzeum évkönyvét, az Ars Decorativa 13. kötetét (1993) az ő tiszteletére készítették el.

Munkássága Az iparművészethez, azon belül a textíliákhoz mindvégig hű maradt; az egyházi textíliák kutatása, feldolgozása egész életén át visszatérő feladatot jelentett neki. Feldolgozta a Magyar Történeti Múzeum egyes gyűjteménycsoportjait. Layer Károllyal (1878–1937) és Mihalik Sándorral (1900–1969) együtt régi kis-ázsiai szőnyegekből (1935), a gyűjtemény perzsa szőnyegeiből (1936), majd az Iparművészeti Múzeum selyemszöveteiből (1937) rendezett kiállítást. Ezután a varrott és a vert csipkékkel foglalkozott (1940). Levéltári dokumentumok felhasználásával, újszerű szempontok alapján kutatta a spanyol származású, Pesten letelepedett Valero család munkásságát, kitérve művelődéstörténeti és ipartörténeti kérdésekre is. Az Iparművészeti Múzeum mesterművei (1896–1946) között című francia és angol nyelven is megjelent tanulmányában feldolgozta a kárpitgyűjtemény legreprezentánsabb darabjainak, (pl. a Medici kárpitok Giuochi di putti) keletkezésének körülményeit, vándorlását, ikonográfiáját. Irányítása alatt történt meg az Iparművészeti Múzeum restaurátorműhelyének rekonstrukciója (1946). Elkészítette a Molnár Albert, Németh Lajos (1929–1991), Voit Pál (1909–1988) által szerkesztett Művészettörténeti ABC (1961) textil- és viselettörténeti címszavait. Részt vett az egykori gimnáziumi osztálytársa, Zádor Anna és Genthon István (1903–1969) főszerkesztők irányításával készülő Művészeti Lexikon munkájában (I-IV. 1965-1968); az iparművészeti és a textilművességről szóló cikkeket írta. Bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportja által szervezett Urbaria et Conscripciones forráskiadvány kutatómunkáiba; munkája nyomon követhető a 3. 4. 5. 6. és 7. kötetben (1970-1984). Részt vett az I. (Hunyadi) Mátyás király születésének 150. évfordulója tiszteletére Schallaburgban (Au.), majd Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn 1458-1541 címmel rendezett, nagyszabású kiállításán (1482) munkálataiban.

Művei Régi keleti szőnyegek (Magyar Női Szemle, 4. 1938. 52-60.) A Valero-család a régi Pest művészettörténetében (Tanulmányok Budapest Múltjából IX. Budapest székesfőváros várostörténeti monográfiái 13. Budapest, 1941. 194-213.) Magyar úrihímzésű miseruháink (in: Emlékkönyv Gerevich Tibor születésének 60-ik évfordulójára. Budapest, 1942. 139-151.) Erdélyi szőnyegek (Szépművészet, 5. 1944. 302-309.) Az Iparművészeti Múzeum török szőnyegei a XVI. század elejéről (Magyar Múzeum, 1. 1945. 22-29.) Az első magyar eredetű szövött kárpit (Magyar Múzeum, 2. 1946. 26-29.) Ungarische Spitzenkunst (Budapest, 1962; francia és angol nyelven is) Flandrische Tapisserien im Vorarlberger Landesmuseum (Jahrbuch des Vorarlberger Landesmuseumsvereins, 1968-1969. 1970. 26-38.) Kasein „cum cruce veneciana" (Ars Decorativa, 6. Budapest, 1979. 11-38.) Csipke (in: Régiségek könyve. Szerkesztette: Voit Pál. Budapest, 1983. 328-347.) Magyar reneszánsz főpapok olasz hímzésű miseruhában (Művészettörténeti Értesítő, 34. 1985. 3-4. 145-149.) Iparművészettörténeti áttekintés (in: Szabolcs-Szatmár Megye Műemlékei. Szerkesztette: Entz Géza. I. Budapest, 1986. 207-223.)

Díjai

Ipolyi Arnold-érem (1979) Aranydiploma (1984)

Jegyzetek

Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 https://magyar-iparmuveszet.hu/wp-content/uploads/2024/01/MI_2023_6_WEB.pdf

További információk Zádor Anna: Csernyánszky Mária, a barát szemével. Arcképvázlat (Ars Decorativa, 13. 1993. 9-16.) Cséfalvay Pál: Csernyánszky Mária és Esztergom (uo. 17-22.) Horváth Hilda: Dr. Csernyánszky Mária bibliográfiája (uo. 23-27.)

Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968.

Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek