A Horrorra akadva vagy Horrorra akadva 6. (eredeti cím: Scary Movie) 2026-ban bemutatott amerikai horrorparódia, amelyet Marlon Wayans, Shawn Wayans, Keenen Ivory Wayans, Craig Wayans és Rick Alvarez forgatókönyvéből Michael Tiddes rendezett. A Horrorra akadva‑filmsorozat hatodik része, valamint a Horrorra akadva 5. folytatása és az első két rész utódja. A főbb szerepekben Marlon, Shawn, Anna Faris, Regina Hall, Cheri Oteri, Chris Elliott, Dave Sheridan, Lochlyn Munro és Jon Abrahams. A történet középpontjában Cindy Campbell, valamint barátai Ray Wilkins, Kurta és Brenda Meeks áll, akik újra összeállnak, miután az első filmből ismert álarcos gyilkos ismét felbukkan.
2024-ben jelentették be a „Horrorra akadva” sorozat hatodik részét, még ugyanabban az évben kiderült, a Wayans család is részt vesz a film elkészítésében – ez az első alkalom, hogy a család visszatér a sorozatba, miután a Horrorra akadva 2. (2001) megjelenését követően az eredeti producerekkel fennálló kreatív nézeteltérések miatt távoztak a sorozatból.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2026. június 5-én mutatta be a Paramount Pictures. Magyarországon egy nappal korábban, június 4-én jelent meg az UIP-Dunafilm forgalmazásában. Az előző részekhez hasonlóan általánosságban negatív visszajelzéseket kapott.
Cselekmény Miközben a tinédzser Tuesday Campbell horrorfilmet néz, Szellempofa hirtelen rátámad. Tuesday drogfüggő nővére, Sara és annak barátja, Jack Kirsch megtudják, hogy Tuesday kórházba került; azt gyanítják, a támadás hasonló a 26 évvel ezelőtti eseményekhez. Elmennek meglátogatni Sara elhidegült édesanyját, Cindy Campbellt, aki visszavonult a nyilvánosság elől. Cindy nem hajlandó segíteni nekik, mert szerinte a gyilkos csak ki akarja csalogatni a házból, ez viszont felkavarja Sarát.
A támadásról Tuesday középiskolai baráti társasága is tudomást szerez, köztük Brenda Meeks gyermekei, Brad és Dei, Brad barátnője, Elle, valamint a város seriffje, Greg Phillippe transznemű fia, Jess. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Brenda füves testvére, Kurta. Brenda, akit most már „Mami-nak” hívnak, egy gyülekezetbe jár férjével, Ray Wilkinsszel, aki állítása szerint lemondott homoszexualitásáról.
Sara és Jack a kórházba mennek, ahol Szellempofa megtámadja őket, de sikerül elmenekülniük. Meglátogatják Lüki Gilmore-t, az eredeti Szellempofát, aki ismét mentálisan fogyatékos személyiségé vált. Lüki vonakodva beleegyezik, hogy segít, és újra magára veszi „különleges tiszti” egyenruháját.
A trió és a meggondolt Cindy elmennek Brenda házába, ahol Brenda és a középiskolás társaság elkezdik találgatni, mi lehet az indíték. Arra a következtetésre jutnak, hogy Szellempofa a „rebootquel” megközelítést alkalmazza: visszahozza a klasszikus szereplőket, miközben újakat is bemutat, így az eredeti szereplők mindegyike veszélyben van.
Szellempofa megöli Greget és Jesset. A tetthelyen Gail Hailstorm riporter újra találkozik egykori szeretőjével, Lükivel, és egy kézimunkáért cserébe információt szerez tőle. Szellempofa a kórházban ismét megpróbálja megölni Tuesdayt, de Sara és Lüki épp akkor érkeznek. Sara kimenti Tuesdayt, Lükit pedig a gyilkos megöli. Cindy és Brenda elmennek Saraért és Tuesdayért, de Sara közli, hogy távoznak.
Aznap este Kurta túl sok füvet szív, Szellempofa pedig hipnotizálja, és belekerül egy K-pop démonvadászok-paródiába, ahol a karakterekkel négyesben élvezik egymást. Ezt követően Kurta élő közvetítést tart; Szellempofa megöli a híres vendéget, Kai Cenatot. Szellempofa beépül abba a kísérleti eljárásba, amelynek segítségével Gail újra fiatalnak szeretne tűnni, ezért befecskendezi neki „A szert”, mielőtt megölné alternatív énjét, Tiffany Wilsont a Feketék fehérenből.
Halloweenkor Brenda házában partit rendeznek. Dei éppen hazafelé tart a metróval, de Szellempofát és a vonaton utazókat bosszantja Dei viselkedése, ezért halálra szúrják. Bradet a kertben ölik meg. Cindy ellop egy autót, betör Brenda házába, és John Wickhez hasonlóan harcol a Szellempofák hada ellen. A Szellempofákról végül kiderül, hogy Elle és Jack.
Jack és Elle elmondják, hogy át akarják venni a franchise irányítását a korábbi szereplőktől. Azonban újabb Szellempofák jelennek meg, és megölik őket. Kiderül, hogy ők Anthony Anderson és Shaquille O’Neal, Kurta és Ray kiséretében, akik már a kezdetektől fogva kitervelték a cselekmény végső fordulatát. Anthonyt és Shaquille-t, Kurta és Ray öli meg, mert neheztelnek Cindyre, Brendára, Anthonyra és Shaquille-re, mert azok nélkülük vettek részt a harmadik és negyedik Horrorra akadva-filmben. Cindy emlékezteti őket arra, hogy az eredeti négy főszereplő most újra együtt van, ezzel ráveszi a férfiakat, vessenek véget a gyilkolássorozatnak. Sara és Tuesday örülnek, hogy ők lettek az új „final girls”, és azt javasolják, a jövőben ők legyenek a sorozat főszereplői, a négy barát pedig támogassa őket. Az alap négyes ezután megkötözi őket, és rájuk gyújtják a házat, kijelentve, senki sem veheti át tőlük a franchise-t.
Szereplők Szerep Színész Magyar hangfilm végén feltüntetett stáblista alapján Kurta / Joe Jackson / Tiffany Wilson Marlon Wayans Hevér Gábor Ray Wilkins Shawn Wayans Dózsa Zoltán Cindy Campbell Anna Faris Vadász Bea Brenda Meeks Regina Hall Kéri Kitty Sara Campbell Olivia Rose Keegan Urbán-Szabó Fanni Jack Kirsch Cameron Scott Roberts Kerek Dávid Tuesday Campbell Savannah Lee Nassif Staub Viktória Doofy Gilmore / Lüki Dave Sheridan Háda János Szellempofa (hangja) Karácsonyi Zoltán Gail Hailstorm Cheri Oteri Vándor Éva Brad Meeks Gregg Wayans Kuttner Bálint Elle Ruby Snowber Szalma Lenke Dei Meeks Sydney Park Kanyó Kata Greg Phillippe Lochlyn Munro Czvetkó Sándor Jess Benny Zielke Gáll Dávid Ratchett nővér Kim Wayans Nádasi Veronika Pracli Chris Elliott Szabó Endre Bobby Prinze Jon Abrahams Görög László Underwood ügynök Damon Wayans Jr. Varga Gábor Berger ügynök Heidi Gardner Grisnik Petra Jermaine Jackson Kenan Thompson Bangó Ernest Prime tiszteletes Deon Cole Gémes Antos csapos (cameoszerep) Carmen Electra Oroszlán Szonja Önmaga (cameoszerep) Teyana Taylor Pájer Alma Virág Önmaga (cameoszerep) Kai Cenat Kádár-Szabó Bence Önmaga (cameoszerep) Anthony Anderson Elek Ferenc Önmaga (cameoszerep) Shaquille O’Neal Orbán Gábor
Magyar változat Magyar szöveg: Speier Dávid Hangmérnök: Jacsó Bence Vágó: Sári-Szemerédi Gabriella Gyártásvezető: Hodos Edina Szinkronrendező: Dóczi Orsolya Produkciós vezető: Hagen Péter
A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette el.
A film készítése Elkészítés A 2024 áprilisában megrendezett CinemaConon a Miramax bejelentette, hogy egy új Horrorra akadva-film készül, amelynek finanszírozását teljes egészében a stúdió vállalja, és amelynek producere Neal H. Moritz lesz. 2024 októberében kiderült, a Wayans testvérek – Marlon, Shawn és Keenen Ivory – forgatókönyvíróként és producereként térnek vissza, ami 17 év után az első közös munkájukat jelenti; Együtt írták a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson (2000) és a Horrorra akadva 2. (2001) forgatókönyvét. Mindkét filmet Keenen Ivory rendezte, illetve Marlon és Shawn játszotta benne Kurta, illetve Ray Wilkins szerepét. Rick Alvarezt és Michael Tiddest – miután már más filmekben is együtt dolgoztak Marlonnal – felkérték, hogy az előbbi forgatókönyvíróként, az utóbbi pedig rendezőként vegyen részt a projektben. A filmet Marlon Wayans és Alvarez Ugly Baby Productions nevű produkciós cége gyártotta. Marlon a projektet „rebooquelnek” nevezte, és két tényezőt is megemlített a testvérek visszatérésével kapcsolatban: Bob és Harvey Weinstein producerek bukását, valamint édesapjuk, Howell Stouten Wayans bátorító szavait, aki 2023-ban elhunyt. Marlon és testvérei nem sokkal azután, hogy Jonathan Glickman a Miramax vezérigazgatójává vált, felvette velük a kapcsolatot, és 30 millió dolláros gyártási költségvetéssel támogatta a filmet.
Paródiák 2025 szeptemberében Marlon megjegyezte, hogy olyan közelmúltbeli horrorfilmek, mint a Tűnj el! (2017), a Nem (2022), a Longlegs – A rém (2024), az Eretnek (2024) és a Bűnösök (2025), valamint a Sikoly (1996–napjainkig) és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (1997–napjainkig) filmsorozatok is paródiázhatók lennének, amelyek elsősorban az eredeti film cselekményéhez szolgáltak alapul. A film egyik jelenete utal a Bohócrém karácsonya (2024) című slasher-filmre is, amelyben Felissa Rose és Michael Leavy is feltűnik. A jelenet, amelyben Art, a bohóc Mikulásnak öltözve gyerekekkel együtt egy bevásárlóközpontban látható, eredetileg kivágták, de később cenzúrázva visszakerült a filmbe. A Tűnj el!, a Longlegs – A rém, a Bűnösök, a Sikoly (2022) és a Sikoly VI. (2023) című filmek megjelenését a projekt 2026 márciusában bemutatott előzetesével erősítették meg, a Halloween (2018), a Mosolyogj (2022), a M3GAN (2022), A szer (2024) és a Fegyverek (2025) című horrorfilmekkel együtt, utalva a Péntek 13. sorozatból Jason Voorheesre, A texasi láncfűrészes mészárlás filmsorozatból ismert Bőrpofára, a Mami (2019) című filmből Sue Ann „Ma” Ellingtonra, a Wednesday (2022–jelen) című televíziós sorozatból Wednesday Addams-re, valamint A szívszemű (2025) horrorfilmből a gyilkosra. Emellett paródiát készítettek a 2026-os Michael című filmről is, amelyben Kenan Thompson Michael Jackson testvérét, Jermaine Jacksont alakítja egy ehhez hasonló életrajzi film előzetesében, valamint a 2025-ös K-pop démonvadászok című animációs filmről is, egy animált jelenet formájában. A jelenetet azért tették hozzá, mert Marlon a lányával nézte meg a filmet, miután negatív kritikákat kapott amiatt, hogy a Csúcs című filmje 2025 októberében ugyanazon a hétvégén került a mozikba, mint a Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba – The Movie: Infinity Castle.
Forgatás A forgatás 2025. október 1-jén kezdődött, és november 24-én ért véget. A felvételek elkészítése az atlantai Tyler Perry Studiosban zajlott. A közelmúltban bemutatott Bűnösök, a Fegyverek és a Michael című filmek paródiáinak beépítése érdekében 2026 áprilisában további felvételeket készítettek.
Lehetséges folytatás A film bemutatója előtt Marlon elárulta, hogy a Horrorra akadva esetleges folytatásában a Megszállottság és a Backrooms – Hátsó szobák című filmek paródiái is szerepelni fognak, valamint Melissa Barrera is csatlakozik a stábhoz.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2026 filmjei Kategória:Horrorra akadva-filmek Kategória:Paramount Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:LMBT-filmek