Az ókorban a gyermekkitétel (a latin szó, az 'expōnō' „kiállítani, leleplezni” szóból ered) a mai jog szerint a csecsemőgyilkosság vagy a gyermek elhagyásának egy módja volt (nem tartoznak ide a titokban megölt, pl. kútba dobott csecsemők, ahol sokszor a fiúgyermekeket is megölték), amelynek során a csecsemőket a vadonban (vagy inkább sokszor egy kijelölt helyen) hagyták az „istenekre bízva”", mivel nem volt elég élelem felnevelni őket. Azok sokszor kihűlés, éhezés, állati támadás miatt meghaltak, vagy rabszolga-kereskedők, bordélyház tulajdonosok stb. illetve azok gyűjtötték be őket, akik nem tudtak gyermeket szülni vagy nemzeni.
A sorsuk attól függött, hogy felnevelte-e őket valaki, aki rájuk talált.
A mítoszokban
A gyermekkitételnek ez a formája visszatérő téma a mitológiában, különösen a hősök születésekor.
Néhány példa
Szargon, Akkád királya – a folyóhoz téve. Karna –Vasusena, Anga-Raja, Sutaputra és Radheya néven is ismert, a hindu Mahābhārata eposz egyik főszereplője. Ő Surya (a napistenség) és Kunti hercegnő (később a Pandava királynő) spirituális fia. Születése azután történt, hogy Kunti egy isteni áldást hívott segítségül, hogy próbára tegye annak erejét fiatalkorában; a házasság előtti anyaságával kapcsolatos társadalmi megbélyegzéstől tartva kénytelen volt a csecsemőt egy kosárban hagyni a Gangesznél. a folyóhoz téve. Tang Szancang – egy kitalált kínai buddhista szerzetes és zarándok, aki központi szereplője Vu Cseng-en Nyugat felé című 16. századi regényének. Egy deszkán téve a folyóhoz. Mózes-kosárban a Níluson Ödipusz – a hegyekben téve. Párisz – az Ida-hegy tetején téve. Zál – Szisztán legendás iráni királya, akit a Sáhnáme eposz egyik legnagyobb harcosaként tartanak számon. Ő a szintén legendás iráni hős, Rosztam apja.az Alborz-hegységben téve. Télefosz- Héraklész és Augé fia volt, aki a tegeai Aleosz király lánya volt. Teuthrasz, a kisázsiai müziai király fogadta örökbe, akit aztán követett a trónon. Télephoszt Akhilleusz megsebesítette, amikor az akhájok Trója kifosztására és Heléna Spártába való visszahozatalára indultak a királyságába, majd később Akhilleusz meggyógyította. Ő volt Eurüpülosz apja, aki a trójaiak oldalán harcolt a görögök ellen a trójai háborúban. Télephosz története népszerű volt az ókori görög és római ikonográfiában és tragédiákban. Télephosz neve és mitológiája valószínűleg a hettita Telepinu istentől származik.– a Parthenion-hegyen téve. Atalanté – a Parthenion-hegyen téve. Perszeusz – dobozba zárva a tengerbe vetve anyjával, Danaével. Romulus és Remus – egy kádban téve a Tiberis folyóba.A prostitúció már Róma megalapításába is belejátszik: Tudjuk, hogy Róma megalapítóit, Romulust és Remust nőstény farkas táplálta és nevelte fel. Azonban a nőstényfarkas elnevezés alatt az antik világban az elhagyatott helyeken, erdőkben, réteken stb. csatangoló prostituáltakat értették. A nőstényfarkasról szóló mitológia tehát képletesen örökíti meg Róma alapítóinak származását.
Ez a felfogás annál is inkább helyesnek tekinthető, mert hiszen történelmi adatokból tudjuk, hogy Romulus és Remusnak egy Acca Laurentia nevű csavargó prostituált volt az édesanyja, ki a hagyomány szerint e mesterségével annyi pénzt keresett, hogy megvehette a „Hét Domb” között elterülő réteket és szántóföldeket, ahol fiai később Róma városát megalapították.
Siegfried – egy üvegedényben téve a folyóba. Ken Arok, jávai király – ki van téve a folyónak. Mess Búachalla – ki van téve a vadállatoknak. Otto Rank ezt a témát járja körül A hős születésének mítosza című könyvében. A kitettség, különösen a vízben, „nem többet és nem kevesebbet jelent, mint a születés szimbolikus kifejezését. A gyermekek kijönnek a vízből. A kosár, a doboz vagy a tartály egyszerűen a tartályt, a méhet jelenti; így a kitettség közvetlenül a születés folyamatát jelzi”. Továbbá, Rank szerint ezek a mítoszok testesítik meg a szülő és a gyermek közötti természetes pszichológiai feszültséget. Mindezen történetekben „megvan az a tendencia, hogy a szülőket a hős első és legerősebb ellenfeleiként ábrázolják... Az életveszély, amely így a születés kitettségen keresztüli ábrázolásában rejtőzik, valójában magában a születés folyamatában létezik. Mindezen akadályok leküzdése azt a gondolatot is kifejezi, hogy a leendő hős születése révén valójában a legnagyobb nehézségeket is legyőzte, mivel győztesen meghiúsított minden megakadályozására irányuló kísérletet.”
Az ókori Görögországban
A gyermekkitételt széles körben gyakorolták az ókori Görögországban.Robert Garland, "Mother and child in the Greek world" History Today (March 1986), Vol. 36, pp 40-46Sarah B. Pomeroy, "Infanticide in Hellenistic Greece" in Images of women in antiquity (Wayne State Univ Press, 1983), pp 207-222.Richard Harrow Feen, "The historical dimensions of infanticide and abortion: the experience of classical Greece" The Linacre Quarterly, vol 51 Aug 1984, pp 248-254.https://kharon.hu/docu/2019-1_gradvohl-kitett.pdfNémeth György: A polisok világa. Budapest. 2016. https://mersz.hu/dokumentum/m91apv__76/ Már Arisztotelész is szorgalmazta a torzszülöttek esetében: „Ami a gyermekek kitételét illeti, legyen törvény, hogy egyetlen torzszülöttnek sem szabadna élnie.”(Alternate translation: "let there be a law that no deformed child shall be reared") Politics, Book VII, section 1335b Platón a csecsemőgyilkosságot állami politikaként is védte.
Spártában, Plutarkhosz szerint, a Lükurgosz élete című művében:
Ennek a történeti helyszínnek azonban kevés más irodalmi bizonyítéka van. A helyszínen végzett modern régészeti ásatások pedig csak felnőtt emberi csontokat találtak – valószínűleg bűnözők kivégzésének helyszíneként használták.
Az ókori Rómában
A kitettség rendkívül elterjedt volt, és erkölcsileg elfogadhatónak tekintették az ókori Rómában. Állítólag Romulus alatt keletkezett a lex regia törvény, mely a pater familias számára kikötötte, hogy az összes fiúgyermeket fölnevelje és a lányok közül az elsőszülöttet tartsa meg, a törvény viszont nem engedélyezte, hogy hároméves kor alatti gyermek életét kioltsák, leszámítva a torzszülötteket.A kitevés leggyakoribb helyei a hegyoldalak, az út menti szakaszok és az erdők voltak, másokat vízre tették egy kosárban, Róma városában pedig a Velabrum szennyvízcsatorna vagy a columna lactaria (tejjel, szoptatással kapcsolatos oszlop) voltak a kitevések ismert helyszíneihttps://ujkor.hu/content/gyermekkiteves-es-abortusz-romai-birodalomban A lánygyermekek esetében még gyakoribb volt a királyság és a korai köztársaság idején, és Jack Lindsay szerint „gyakorlatilag soha nem neveltek fel egynél több lánygyermeket”, még a nagycsaládokban sem. p. 97. A tizenkét táblás törvények lehetővé tették bármely jelentősen torz csecsemő kitevését (4. tábla). Appianos ezt írja: „[…] a szegények méltatlankodtak. Végső szegénységbe jutottak, már nem képesek gyermekeiket felnevelni és létfenntartásukat biztosítani.”Appianos: Róma története I.2.238. A gyermekkitevés illeszkedett a római gazdasághoz,és lényeges mértékben hozzájárult a rabszolgák utánpótlásához. Egyiptomból ismertek ápolási szerződések, amelyekben a rabszolgát birtoklók szerződést kötöttek a dajkával, hogy a csecsemők a rabszolgatartókhoz fognak kerülni és később rabszolgák lesznek belőlük.https://ujkor.hu/content/gyermekkiteves-es-abortusz-romai-birodalomban#_ftn2 A szegények támogatására Nerva és Traianus császár bevezette az alimentatiót (élelmezési támogatás), amelynek célja a szegények támogatása és a népességcsökkenés megállítása volt: a szegény fiúk után a családok havonta 16, a lányok után 12 sestertiust kaptak. Az alimenta i. sz. 98 körültől i. sz. 272-ig létezett. Valószínűleg Nerva vezette be, majd Traianus bővítette ki. Célja az árvák és szegény gyermekek támogatása volt egész Itáliában, de sehol máshol, készpénzbevétellel, élelemmel és támogatott oktatással. A program császári ajándék volt, a dák háborúkból származó zsákmányból és a földbirtokosokra kivetett örökösödési adókból finanszíroztak. Ahogy a kereszténység megvetette a lábát a Római Birodalomban, a keresztények arról váltak ismertté, hogy megmentették és felnevelték a kitett csecsemőket.Brierley, Justin (2023). The Surprising Rebirth of Belief in God. Tyndale House Publishers. Később, Nagy Konstantinnal kezdve, a keresztény császárok reformokat kezdtek végrehajtani, amelyek végül a csecsemők kitettségének gyakorlatának végéhez vezettek.Tate, Joshua C. (2008). "Christianity and the Legal Status of Abandoned Children in the Later Roman Empire". Journal of Law and Religion. 24 (1): 123–141. doi:10.1017/S0748081400001958. ISSN 0748-0814. JSTOR 27639134. A ius exponendi (gyermekkitétel joga) i. sz. 374-ig volt érvényben,amikor Valentianus császár betiltotta ezt. Ez egyrészt jelentette a torzszülött gyermekek kitevését, másik része az egészséges gyermek kitevése volt, ha a család nem kívánta őt felnevelni, de így más megtehette. Testi hibával születő gyermek esetén a kitevés a közösséget a szerencsétlenséget hozó prodigiumtól (szörnyűség) szabadította meg, amely természetesen vallási eredetre vezethető vissza.
A kora középkorban
A kora középkorban Európában William Lecky ír történész Az európai erkölcsök története (1869) című műve megemlíti, hogy a csecsemők veszélyeztetése nem volt büntethető a törvény által, nagymértékben gyakorolták, és megbocsátható bűncselekménynek számított. A 8. században többek között Milánóban, Firenzében és Rómában nyitottak talált gyermekkórházakat, hogy csökkentsék a veszélyeztetett újszülöttek halálozását. A 16. századig az egyházi hatóságok felügyelték ezeket a kórházakat.Golden, Richard M. (1996). Social History of Western Civilization. Vol. 2. New York: St. Martin's Press. p. 189. . A kora középkorban a szülők, akik nem akarták felnevelni gyermekeiket, kis díj ellenében kolostoroknak adták őket, ezt a cselekedetet adományozásnak nevezték, és társadalmi feszültségek idején a kolostorok gyakran fogadtak nagyszámú gyermeket. A középkor végére az adományozás ritkább volt, és gyakrabban a kolostor és a gyermek szülei között négyszemközt rendezték. Előfordult, hogy a középkori kórházak a közösség költségén gondoskodtak az elhagyott gyermekekről. Ennek ellenére néhányan ezt megtagadták, mert az elhagyott gyermekek befogadásának hajlandósága növelte volna az elhagyási arányt.<ref>E., Lester, Anne (2007). "Lost but not yet Found: Medieval Foundlings and their Care in Northern France, 1200–1500". Proceedings of the Western Society for French History. 35. ISSN 2573-5012.</rec> A gyermekek elhagyását szabályozó középkori európai törvények, mint például a vizigót törvénykönyv, gyakran előírták, hogy a gyermeket magához vevő személy jogosult a gyermek rabszolgaként történő szolgálatára.The Visigothic Code: (Forum judicum), Book IV: Concerning Natural Lineage Title IV: Concerning Foundlings http://libro.uca.edu/vcode/vg4-4.htm A gyermekek hadseregbe és munkaszolgálatba való besorozása vagy rabszolgasorba taszítása gyakran háború vagy járvány következménye volt, amikor sok gyermek szülő nélkül maradt. Az elhagyott gyermekek ezután az állam, katonai szervezet vagy vallási csoport gyámságába kerültek. Amikor ez a gyakorlat tömegesen történt, azzal az előnnyel járt, hogy biztosította a kulturális és vallási gyakorlatok erejét és folytonosságát a középkori társadalomban.Judith and Martin Land, Adoption Detective: Memoir of an Adopted Child, Wheatmark Publishing, 2011, p. ix
A magyar jogban
A gyermekkitételről részletesen először egy 1712-évi javaslat rendelkezett.Gilányi Eszter: NŐI BŰNÖK A MAGZATELHAJTÁS, A GYERMEKÖLÉS ÉS A GYERMEKKITÉTEL BÜNTETŐJOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE.(4-ik fejezet) In: Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIV. (2006), pp. 91-96
Az arbitraria poena intézménye az ügyben eljáró bíró belátására bízta a büntetés alkalmazását. A bűncselekmény tettese csak az anya lehetett. A szankció mértéke a kitett gyermek további sorsától függött.