Rapatnica

Rapatnica falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 23, közúton 35 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 1, közúton 2 km-re a nyugatra, a Majevica-hegység lejtőin és a Tinja-folyó völgyében, a Slanska-folyó torkolatánál, 180-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_3/tz_3.html Topografska karta Tuzla 426-1-3

Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet eléri a 27 °C fokot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 1000–1100 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák549641Horvát00Jugoszláv110Egyéb213Összesen562654

Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint a település környékén már az újkőkorszakban éltek emberek. Kőkorszaki település maradványait találták a Tinja völgyében, a Gornji Hrgov-i Orman grad lelőhelyen, ahol kőkorszaki és újkőkorszaki kerámiák kerültek elő. A terület korai betelepülését egy késő bronzkori kincslelet is bizonyítja, amelyet 2016-ban Srebrenik területén találtak, és amely megerősíti, hogy a tágabb régió része volt az őskori Balkán kulturális és kereskedelmi folyamatainak. A lelet több mint 150 bronztárgyból állt, amely fegyvereket, szerszámokat, sarlókat, dísztárgyakat és rúdakat tartalmazott.

Középkor A középkorban Rapatnica a jasenicai plébániához tartozott.

Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került és a terület et a Zvorniki Szandzsákba integrálták. A defter egy kataszteri adójegyzék, amelyet az Oszmán Birodalom rendszeresen, nagy gonddal vezetett, szinte a boszniai uralom kezdetétől fogva. A főkönyvek adatokat tartalmaztak a falvakról, a háztartásokról és a háztartások számáról (felnőtt férfiak és özvegyek), valamint a birodalom területén élő etnikai csoportokról. Az egyik ilyen 1533-ból származik, és tartalmazza az első említést, valamint további fontos adatokat tartalmaz Rapatnica faluról. Ezet dolgozta fel Adem Handžić a „Zvornik szandzsák első két deftere (1519-ből és 1533-ból)” című munkájában, valamint Rusmir Djedović a „Srebrenik - történelmi-néprajzi vázlatok” című könyvében. Eszerint 1533-ban Rapatnicában 15 ház volt található, 1900 akcse jövedelemmel, ebből 9 muszlim (7 örökség), 5 nem muszlim (3 örökség), egy pedig az elöljáró háza volt. A jövedelem 1900 akcsét tett ki, mely a Srebrenikben lakó, Ejnebegium topcsinak (tüzérnek) és Juszufnak, Mustafa fiának tulajdonában volt.Adem, Handžić(1986) Dva prva popisa zvorničkog sandžaka (iz 1519. i 1533. godine), Sarajevo, 1986. 209. o.Djedović R., Mutapčić E., Kulenović S. (2007) 'Srebrenik – historijsko-etnografske skice, Srebrenik, 2007. 22-23. o.

A 17. század elején, azaz 1604-ben Rapatnicának 24 muszlim háza volt, 4 örökség és 7 nem muszlim örökség muszlim kézen. A jövedelem 4000 akcsét tett ki, mely főként a gabonatermelésből származott. A faluban 5 malmot is regisztráltak. Sajnos a Jasenicai náhije településeinek 1548-as összeírásából nincsenek adatok Rapatnicáról, de a demográfiai és gazdasági struktúrákban jelentős előrelépés figyelhető meg. Az 1604-es összeírásban a település mellett szerepel Mehmed aga birtokában lévő 301 akcsés Slivanj földbirtok és Cseribasa Haszan 50 akcsés chiflukja is. Egy örökséget korábban Neszuh havadje, azaz hodzsa birtokolt, míg Petar elöljáró legfeljebb 3 örökséget tudott magáénak. A 18. század végén Haszan bejt és fiát, Oszmánt említik Rapatnicában.

A környező falvak településeit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.

A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.

Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Gračanicai járáshoz tartozó településnek 59 háztartása és 209 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 81 háztartást és 492 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 82. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.

A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.

A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.

A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.

A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.

A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt maradt. Az olyan falvak, mint Brda, amelyek a főbb frontvonalaktól távol helyezkedtek el, korlátozott közvetlen harcokkal szembesültek, de a lakosság jelentős része a háború alatt is helyben maradt, bár a térségben menekültek is megjelentek. A faluból számos férfi csatlakozott a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregéhez és több családot közvetlenül érintett a háború.

A boszniai háború alatt a bosnyák ellenőrzés alatt álló Rapatnica egy bosnyák erők által üzemeltetett fogolytábor helyszínévé vált. A rapatnicai ifjúsági központban 1992 május közepétől augusztus közepéig szerb civileket tartottak fogva. A tábort a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregének (ARBiH) katonai rendőrségének tagjai irányítottak. A Srebrenikből és a közeli falvakból, köztük Loparéból elhurcolt fogvatartottakat a főcsarnokban, a mellékhelyiségekben és egy ablaktalan, világítás és víz nélküli alagsorban tartották fogva, ahol kényszermunkával és fizikai bántalmazással néztek szembe. A túlélők beszámolói részletesen ismertetik a létesítményben történt súlyos bántalmazást, beleértve az ököllel és tárgyakkal való verést, a szemkötőkkel és lövöldözéssel szimulált kivégzéseket a rettegés keltése érdekében, valamint a kínzás egyéb formáit. A szemtanúk azonosították az elkövetőket, akik állítólag jelen voltak a helyszín iskolájában és futballklubjában történt számos kihallgatás és erőszakos incidens során. Ezek a cselekmények hozzájárultak a srebreniki háborús események szélesebb körű alakulásához, ahol a bosnyák erők szerb civileket tartóztattak le az etnikai feszültségek közepette a túlnyomórészt bosnyákok által ellenőrzött Tuzla kantonban.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. A háború után folytatódtak a korábban megkezdett fejlesztések, az utak korszerűsítése, vízhálózat fejlesztése, közösségi épületek fenntartása, a vallási és oktatási infrastruktúra bővítése. Ezek jelentős részét nemcsak állami támogatásból, hanem a helyi lakosság és a külföldön élő elszármazottak adományaiból valósították meg.

Gazdaság