A nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeumot 1954-ben alapították a klarisszák egykori, 13. századi eredetű kolostorában Krajské múzeum v Trnave, Regionális Múzeum néven. Az egyik legnagyobb múzeum Szlovákiában, egyaránt gyűjt és bemutat történelmi és természettudományi tárgyakat. Fenntartója 2002 óta a nagyszombati önkormányzat.

Gyűjteményei 2025 júliusában műtárgyból, köztük természettudományi, történelmi és néprajzi tételből álltak. Könyvtára könyvegységből állt. A Nyugat-szlovákiai Múzeum szervezetileg magában foglalja még a nagyszombati Olláh Szemináriumban található Könyvkultúra Múzeumát és a Mikuláš Schneidr Trnavský Zeneházat is. Évente mintegy látogatója van.

Története Az egykori klarissza kolostor épülete 1782-től katonai kórházként szolgált, 1945 után pedig raktárként használták. 1954-ben az épületet az újonnan alapított múzeum kapta meg, amely a több mint egy évszázados nagyszombati múzeumi hagyomány folytatója.

Természettudományi és történelmi szakosztályai 1955-ben jöttek létre. Ugyanebben az évben jelent meg a Nagyszombati Regionális Múzeum Közleményei című kiadvány első kötete. Štefan Cyril Parrák magángyűjtő is múzeumi alkalmazott lett, az ő gyűjteményei képezték a néprajzi és történeti gyűjtemény alapját. Az első kiállítóteret 1957-ben a kerámia-kiállítással nyitották meg a látogatók számára. 1960-ban változtatták a múzeum nevét Nyugat-szlovákiai Múzeumra.

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikk Kelet-szlovákiai Múzeum

Kategória:Nagyszombat Kategória:Szlovákia múzeumai Kategória:1954-ben alapított szervezetek