John Sedgwick hivatásos katonatiszt volt az Amerikai Egyesült Államok hadseregében. Harcolt a mexikói-amerikai háborúban. Az önkéntes hadsereg vezérőrnagyi rangját érte el az amerikai polgárháború során. A vezérőrnagyok közül az ő kinevezése volt rangidős az elesett hadtesparancsnokok listáján, olyan nevek mellett, mint James B. McPherson, Joseph K. Mansfield és John F. Reynolds. Sedgwick háromszor sebesült meg az antietami csatában, miközben hadosztályát vezette a konföderációs állások elleni sikertelen támadásában. A lábadozás ideje alatt kihagyta a Fredericksburgi csatát. Parancsnoksága alatt a VI. hadtest fontos megbízatást teljesített a Chancellorsville-i csata során az Észak-Virginiai Hadsereg megtámadásval Fredericksburgnél és a Salem Church mellett, de Joseph Hooker elvárásainak nem tudott megfelelni és megpróbálta megtenni a vereség bűnbakjának. Sedgwick népszerűségén ez a törekvés megbukott. A Gettysburgi csata első napján hadteste túlságosan távolról volt, kénytelen a csata felé menetelni és nem értek oda a kezdetére időben. Erőit a parancsnok, George G. Meade vezérőrnagy arra használta föl, hogy más hadtestek megroggyant állásait megerősítse, így döntéshozói szerepe nem volt. Sedgwick a Vadon csata során a felvonuló uniós erők hátvédjét képezte, támadásaiban nem volt átütő erő és két dandárját csúfosan megfutamította John B. Gordon vezérőrnagy támadása. A Spotsylvaniai csata harcai során Segdwicket 1864. május 9-én egy Whitworth puskával felszerelt ismeretlen lövész nagy távolságból leterítette. Segdwick egyik utolsó megjegyzése ironikus módon az volt, hogy „Ilyen távolságból egy elefántot sem lennének képesek eltalálni”.

Ifjúsága és tanulmányai Sedgwick a Connecticut állambeli Corwall városában született. Nevét nagyapja után kapta, aki a Függetlenségi háborúban a 14. connecticuti milíciaezred alezredese volt. Két évig tanult a Sharon Academy intézményében, majd 1830-31 között a Cheshire Academy növendéke volt. Ezután két évig oktatott, majd beíratkozott a West Point katonai akadémiájára. Az 1837-ben végző 50 fős évfolyam 24. tanulmányi eredményét érte el, melynek alapján a tüzérségnél kapott hadnagyi beosztást. Floridába vezényelték a szeminol indiánok ellen vívott háborúba. 1838. május 20-án részt vett a Fort Clinch mellett vívott összecsapásban az indiánok ellen. Ezután a Cserokik kitelepítésében vett részt. Kanadában ezalatt felkelések robbantak ki és az elégedetlenség szimpátiára talált az Egyesült Államokban. Sedgwikcet a kanadai határ mellé rendelték, ahol segített a Buffalo városa körül kialakuló békétlenség felügyeletében és elsimításában. 1839. április 19-én előléptették főhadnaggyá. Az elkövetkező négy évet főleg New York állambeli, virginai és rhode islandi helyőrségekben töltötte. Harcolt a szeminol háborúkban és két tiszteletbeli előléptetést szerzett a Mexikói–amerikai háborúban.

Mexikó és a határvidék 1847. március 9-én a hadsereg partraszállást hajtott végre Veracruz közelében és a rá következő húsz napban megostromolta a kikötőt védő várat. Sedgwick részt vett az ostromban, melyet március 29-én győzelemmel fejeztek be. Április 17-18-án harcolt Cerro Gordónál, augusztus 20-án Churubuscónál és szeptember 8-án a Chapultepec kastély elfoglalásában. A contrerasi és churubuscói ütközetet követően címzetes századossá léptették elő, majd a Chapultepeci csata után címzetes őrnaggyá. A mexikói megszállás, majd az aláírt béke után hazatért. A következő négy évet az Egyesült Államok keleti partjának erődjeiben szolgálta le a virginiai Fort Monroe-ban, a new yorki Fort Colombusban és marylandi Fort McHenryben. 1849-ben léptették elő a hivatásos hadsereg századosává. Új beosztása a 2. US tüzérezred A ütegének irányítása volt, ahol James Duncant váltotta fel.

1852-től határvidéki szolgálatra rendelték. 1855 márciusában a hadügyminisztérium létrehozta a 2. lovasezredet, ami megduplázta a rendelkezésre álló lovasság létszámát. Az ezred feltöltéséhez több új lovassági tisztre lett szükség, ezért Sedgwick fegyvernemet váltva a lovassághoz került őrnagyi rangban. A kansasi rend fenntartása érdekében Fort Leavenworthbe rendelték, ahonnét a lovasság el tudta nyomni a vidék polgárháború kitörésével fenyegető harcait a két oldal milicistái között. Ezután 1857-ben a sájenek ellen vezetett megtorló műveletben vett részt. Itt két említésre méltó csatározást vívtak. Az elsőt 1857. július 29-én Solomon's Forknál Kansasben, a második összecsapást a Grand Saline mellett 1857. augusztus 6-án. 1857-58 folyamán részt vett a Utahi háborúban a mormonok ellen. A Utahi háború vértelen műveletnek bizonyult, mivel a mormonok nem tanusítottak ellenállást. 1858-tól 1859-ig a kansasi Fort Rileyban állomásozott. 1859-60 között Sedgwick expedíciót vezetett a kajovák és a komancs indiánok ellen.

1860 nyarán és őszén Sedgwick expedíciót vezetett egy új erőd létesítése céljával a Platte-folyó mentén a mai Colorado állam területén, az akkori Colorado territóriumon. A vasúttól távoli helyre minden utánpótlást magukkal kellett cipelni vagy folyókon felhajózva, vagy szekereken és hátasok segítségével. Noha a készletek jó része sohasem érkezett meg, Sedgwick mégis kényelmes kőépületeken épített fel a hideg idő beállta előtt, hogy embereit megvédje az időjárás viszontagságaitól. 1861-ben a déli államok kiválása után a hivatásos hadsereg tisztjeinek jó része leszerelt és új hazája hadseregében keresett alkalmazást. A magas rangú leszerelők helyére új emberek léptek. 1861. március 16-án Sedgwick alezredessé avanzsált, majd április 25-én elnyerte a 4. lovassági ezred parancsnokságát ezredesi ranggal.

Az amerikai polgárháború A Potomac Hadsereg kialakulása

A polgárháború kitörése idején Sedgwick ezredesi rangban indult vissza a határvidékről Washingtonba és 1860 júniusában érkezett meg. Az első nagy csatát, a bull run-i csatánál nem volt jelen, mert kolerát kapott. Augusztus 3-án kinevezték a Washingtoni katonai hivatal hadseregfelügyelő segédjének. A Potomac Hadsereg parancsnoka, George B. McClellan augusztus 12-én ideiglenesen már egy dandár irányításával bízta meg Segdwicket Washington védelmében. 1861. augusztus 31-én előléptették az önkéntes hadsereg dandártábornokává és a 2. dandár élén Samuel P. Heintzelman vezérőrnagy hadosztályában került. Dandárja a Potomac-folyó Poolesville környéki átkelőit, gázlóit és kompjait védte. Ez nagyjából a virginiai Leesburggel helyezkedett el szemközt. 1862. február 20-án Sedgwicket kinevezték Charles P. Stone vezérőrnagy hadosztályának élére, ahonnét Stone-t koncepciós perre hasonlító eljárással, bebörtönözve mozdították el, formális vádak emelése nélkül.

A Virginia-félszigeti hadjárat A hadosztály 1862. március 1-én indult el Poolesville-ből a Shenandoan-völgyben déli irányba, amit a helyiek „a völgyben felfelé” kifejezéssel szoktak megjelölni. Március 13-án a 101. hadparancs értelmében Sedgwick és Israel B. Richardson és Louis Blenker hadosztályai Edwin V. Sumner dandártábornok II. hadtestének a részei lettek. Sedgwicket a Shenandoah-völgyben érte ennek híre, Charlestown közelében. Március 21-én megkapta az indulási parancsot, ezért Sedgwick visszamenetelt Point of Rockshoz, vasúton Washingtonba utaztatta a katonákat, majd hajóra szálltak, ami a Monroe-erődhöz vitte őket. A II. hadtest teljes erejével részt vett a Virginia-félszigeti hadjáratban, amely egy kombinált tengeri és szárazföldi hadművelet volt a konföderációs főváros, Richmond elfoglalásának céljával. A kihajózás 1862. március 17-én kezdődött és április 4-én szálltak partra. Részt vettek Yorktown ostromában, ahol a feladata a partraszállás után előrehaladó IV. hadtest tartalékának képzése volt. A hadosztály ezután felsorakozott a Warwick-folyó mentén húzódó Warwick-vonalon, amely a félszigetet keresztben szelte át és amely mögött Yorktown volt található. Jobbra tőlük Samuel P. Heintzelman III. hadteste volt található, míg balra Erasmus D. Keyes IV. hadteste. Richardson hadosztálya március 16-án érkezett meg a hajókon.

A vonal áttörése május 4-ig húzódott, de Sedgwicknek nem sok szerepe volt benne. A déliek május 4-én kiürítették a Warwik-vonalat és visszavonultak, így az északiak üres állásokra bukkantak közvetlenül azelőtt, hogy megkezdték volna Yorktown bombázását. McClellan az üldözésükre indította a lovasságot, de május 5-én délután, a Williamsburgi ütközet közben Sedgwick és Richardson hadosztályát az Eltham's Landing-i partraszállás végrehajtására küldte. Sedgwick számára a partraszállás eseménytelenül zajlott le, mert John Newton dandártábornok elöl haladó hadosztálya már kiküzdötte a művelet nyugalmát az ellenállástól. Napoleon J. T. Dana dandártábornok dandárja volt az egyetlen egység a hadosztályból, amely időben elérte az elöl harcoló egységeket, de nem vett részt a harcban, csak a tartalék szerepét játszotta.

Két héttel az óriáis létszámfölény ellenére csak nagy erőlködéssel kicsikart williamsburgi győzelem után Sumner hadteste a szövetségi hadállás közepét képezte. A hadsereg jobb szárnya és centruma a Chickahominy-folyó jobb partján táborozott, míg Heintzelman és Keyes hadteste a bal parton volt. Az esők miatt megáradt folyón Sumner hadteste habozott átkelni. Ezt használta ki Joseph E. Johnston tábornagy, hogy ellentámadást kíséreljen meg a Potomac Hadsereg elszeparált hadtestei ellen. A déli tervek szerint 1862. május 31-én a Seven Pines-i és Fair Oaks-i csatában Benjamin Huger vezérőrnagy, D. H. Hill vezérőrnagy, James Longstreet vezérőrnagy és Gustavus W. Smith vezérőrnagy hadosztályának kellett volna, hogy halálos csapást mérjen a szövetségi balszárnyra. Ebből csak részletek valósultak meg, mert Huger támadása késés miatt nem történt meg. Silas Casey dandártábornok hadosztálya így is nagy veszélybe került a támadás miatt. Casey után Darius N. Couch hadosztálya is bekapcsolódott a harcba, de a déli rohamok nem szűntek meg és hátrálni kényszerültek. Philip Kearny hadosztálya is harcba bocsátkozott. A déli tervekhez képest G. W. Smith hadosztályát William H. C. Whiting dandártábornok irányította és két óra késéssel mozdult meg. Egy akusztikus árnyék miatt a harc hangja nem ért el hozzá, így nem tudták meg, hogy indulni kellett volna. Ha pár perccel gyorsabb, akkor meg tudta volna akadályozni Sedgwick hadosztályát a Chickahominyn való átkelésben, de így ez nem sikerült. Sedgwick átkelt és szilárdan visszavert mindenféle ellene intézett rohamot. A jobbszárny ellen nem lehetett fokozni a nyomást Sedgwick útban levő hadosztálya miatt. Alkonyat körül Johnston a közelből is megnézte a harcot, de szerencsétlenségére jobb vállát golyó fúrta át, a mellkasán pedig srapneltől szenvedett sebet. Helyettese, Smith vette át a parancsnokságot és egy idő után az aránytalan veszteségek miatt leállította a Sedgwick elleni további rohamokat. Így az átkelés és a sikeres ellenállás lényegében a nap döntő mozzanata lett. Másnap Huger megtámadta Richardson éjszaka szintén átkelt hadosztályát, de nem tudta megtörni az ellenállását. Joseph Hooker dandártábornok Longstreet hadosztályát támadta meg. Heves ellenállásra talált, de felsőbb parancsra a konföderációs katonák részben visszavonultak Casey állásaiba részben visszanyomták őket oda és a harc véget ért.

A Hétnapos hadjáratban és az Észak-Virginiai hadjáratban