Pethő Bertalan (Vaja, 1935. október 31. – Budapest, 2020. május 16.) Szent-Györgyi Albert‒díjas magyar pszichiáter, filozófus és fotóművész, egykori MTA köztestületi tag. Tisztelete jeléül a Psychiátria Hungarica szaklap külön emlékszámot jelentetett meg 2021-ben.
Élete Szülei iskolázottak, apja orvos, anyja tanítónő, gyermekkorát részben polgári, részben paraszt környezetben töltötte. A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett. Ezt követően filozófiát szeretett volna tanulni, de tisztában volt vele, hogy Magyarországon (1953-ban) erre hivatalosan nincs mód, így a történelem szakot választotta a debreceni egyetemen. Azonban a Vergilius politikai nézeteiről szóló első év végi dolgozata, melyet saját bevallása szerint hegeliánus zsargonban írt, botrányt váltott ki. A kor szokásának megfelelően nevetséges ürügyekkel (például a corporatio szó használatát fasiszta jelnek vették) elmarasztalták. Menekülésképpen a következő évet már az orvosi szakon folytatta, végül pszichiáter szakvizsgát tett.
Kezdetben Sátoraljaújhelyen, majd a budapesti klinikán dolgozott, akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1985-ben Szentágothai János MTA-elnök klinikaigazgatói posztra jelölte, ám a kinevezése előtt pártvonalról koholt vádat készítettek elő ellene, melyet a végrehajtással megbízott kollégája hozott a tudomására. E fenyegetés hatására otthagyta a klinikát, majd ezt követően magánrendelést kezdett, művészfotókat készített, filozófiát írt, és zenét hallgatott.
Négy gyermeke született, harmadik felesége Vízkeleti Györgyi klinikai pszichológus tanár volt.
Munkássága Csaknem négyszáz szakcikket és harminc kötetet publikált, kétkötetes angol nyelvű filozófiai összefoglaló dolgozata Syllexis címen elkészült, de megjelenése még várat magára. A könyvek közül hét pszichiátriai, köztük egy négykötetes posztgraduális tankönyv, négy fotóalbum, egy nyelvészeti, egy irodalomkritikai tanulmány, a többi filozófiai munka.
Ha életművének kulturális értékét összevetjük a személyét és munkáját illető ismertség, elismertség, elfogadottság, méltánylás mértékével, akkor bizony a respektus enyhén szólva kevés. Pethő Bertalan egyike a legnagyobb magyar filozófusoknak. Ugyanakkor a hozzáértő, szakmai kevesek részéről eddig elmaradt az elismerés. Filozófiában nem könnyű újat alkotni, de Pethő azon kevés filozófus közé tartozik, akik merőben új, korszerű, átfogó, koherens szemléleti rendszert alkottak.
Személyében, gondolkodásában a pszichiátria, a fotózás, a zene és a filozófia szorosan összekapcsolódik, a lét közös nevezőjére kerül. A lét fogalmát Pethő nem fundamentálontológiai értelemben használja, hanem a „Határos Lény”, az ember létezésére, „Átélés-Alany” mivoltának teljességére vonatkozóan. Egész életművét e kérdés köré fonta. Nemcsak filozófiai, hanem szakpszichiátria írásaiban és fotóportré-albumaiban is (Lét-kép; Nehéz hűségben) az emberi lét minőségének ábrázolására törekedett. Filozófiája az emberi lét mélységeit tárja fel, elsősorban aktuális szociálfilozófia. „Határaink szerint filozofálni eszmélkedésem meghatározó élménye volt. Eleinte jelentős mértékben zeneiségből fakadóan és zeneiségből táplálkozva” – írta a 2002-ben megjelent Határjárás I. című kötetének kezdősoraiban.
Serdülőkorától fogva szerette a klasszikus és a modern zenét, zeneszerzőket, de mindenekelőtt Bartókot tisztelte és csodálta. Első kiadott könyvében, a Bartók rejtekútjában a „Bartók-rejtélyt” próbálta megfejteni, beleélve magát a zeneszerző érzésvilágába. A könyv 1979-ben jelent meg, de már pethői színvonalon íródott, és azzal együtt is tiszteletreméltó, hogy szerepelnek benne az akkori politikai rendszer kötelező, de amúgy említésre nem méltó nevei, melyek Pethő életművének tükrében meglehetősen groteszkül, gúnyosan hatnak: Marx, Lenin, Lukács.
A Cantata Profana utolsó sora: „csak tiszta forrásból”, Pethő munkamódszerének és világhoz való viszonyulásának is alapvetése. Első tisztán filozófiai kötete, a Korunk filozófiája első oldalán így ír: „Információhűség mindenekelőtt, legyen ez a jelszavunk! Át kell tekinteni az irodalmat, el kell jutni […] a forrásokhoz, s tartani kell ezekhez magamat. Így lesz.” És valóban így is lett az életmű egészében mindvégig. Már fiatalon csaknem a teljes klasszikus és modern filozófiai irodalmat eredeti nyelven olvasta és ismerte – görögül, latinul, franciául, németül, angolul. És ebben nemcsak szellemi teljesítménye mutatkozott meg, hanem alázata az irodalom, a történelem, a kultúra és az igazság iránt. Tegyük hozzá (az 1960-as, 1970-es évekről van szó), rejtekutakon kellett beszereznie az irodalmat is.
Már az 1960-as évektől írt irodalmi tanulmányokat is, e korábban részletekben megjelent írásait Lét és Irodalom I. címmel 2000-ben adta ki. Olyan magyar irodalmi alkotásokról van itt szó, melyek „leváltak a hamis társadalomról, ha már szembe nem fordulhattak vele” – írja a kötet bevezetőjében. Már ezekben a korai, nem kifejezetten filozófiát tárgyaló írásokban is megjelennek a jellegzetes pethői fogalmak: átélés, határ, internoszeptum, páthikus létmód. Nagyon leegyszerűsítve: az átélés a lét közvetlen belső élményét jelenti, a határ az emberi lét minden irányban fennálló eredendő behatároltságára utal, az internoszeptum a fennálló rendszer (kényszerű és fel nem ismert) keretén belüli „határtalan perspektívával berendezkedő létforma”, a páthikus létmód a környezettel való közvetlen kapcsolat szenvedelmes megélése.
A pethői filozófia saját elnevezése: peratológia. A peratológia (a görög perasz,’határ’, ’vég’, ’cél’ szóból képezve) az emberre vonatkoztatott eredendő behatároltság tana, filozófiája. Pethő peratológiai vizsgálódásaiban ennek a szemléletnek eredetét, megalapozását a megelőző két és félezer év filozófiáinak a lehető legszélesebb áttekintésével, elemzésével adja meg.
A lét kezdetektől fogva a filozófia alapkérdése, metafizika, ontológia, egzisztencializmus gyűjtőfogalmakkal jelölik a létezés megértését célzó filozófiákat. Pethő ontológiai idealizmusoknak nevezi a korábbi lételméleteket, viszont Kant gondolkodástörténeti fordulatot jelentő transzcendentál filozófiáját „a metafizika utáni peratológiai eszmélés első nagy kísérletének” tartja. Pethő filozófiáját az egzisztencialisták közé sorolhatjuk, de nem folytatója valamelyik megkezdett útnak.
Egyedisége elsősorban abból adódik, hogy elkerüli az idealizmust és a metafizikát, továbbá abból, hogy noha alapvetően a korábbi filozófiákra épül, valóban korszerű. A pethői emberkép lényege, az eredendően átmediált Határos Lény. Az eredendő átmediáltság az eszközökre, mint létfeltételekre utaltságunkat jelenti, melyet a metafizikus filozófiák figyelmen kívül hagynak, így jönnek létre emberen és természeten kívüli alapra épített ideológiák. Határ és lét jól ismert fogalmak a filozófiairodalomban, merőben új, pethői koncepció azonban a határ működésre foghatósága, a „Határ mint médium” fogalmának (peratologéma) kidolgozása.
1986-ban pszichiátriai kutatói ösztöndíjjal fél évet filozófiai kutatással töltött Amerikában. Ott szerzett ismeretei fordulópontot jelentettek világlátásában. Megismerkedett a posztmodern művészettel és létállapottal, megtapasztalta a létet betöltő „civilizátumot”. Élményeit és információit (Vay Tamás írói álnéven) A Posztmodern Amerikában című tematikus naplóban adta közre. E könnyeden filozofikus kötet – túl azon, hogy hiteles adatok tömegét tartalmazza – olyan irodalomtechnikai bravúr, melyet talán Thomas Pynchon írásaihoz lehet hasonlítani. Pethő írói stílusát általában a magyar nyelv lehetőségeinek leleményes kihasználása, már-már költői írásmód jellemzi.
A posztmodern kor, vagyis jelen létünk meghatározottsága Pethő filozófiájának központi témája lett. Két antológiát is szerkesztett a témában, a másodikat már Poszt-posztmodern címmel, az irányzat legismertebb nemzetközi és magyar képviselőit vonultatva fel. Pethő felismerte, hogy a posztmodern filozofálás, melynek központjában a nyelv referencialitását megkérdőjelező dekonstrukció áll, önellentmondások sorába keveredik.
Pethő filozófiájának korszerűsége a történelmi, társadalmi események és a tudományos fejlemények szinte naprakész ismeretéből és figyelembevételéből következik. Civilizációra törő öngyilkos akarat – 2001. szeptember 11. filozófiája című 2002-es kötetében a terrorcselekmény peratológiai elemzését végzi el. Megállapítása szerint az öngyilkos akarat forrását az ideologikus gondolkodásban rejlő fundamentum inconcussum (rendíthetetlen alap) mint virtuális mítosz képezi. Azonban Pethő nem nevesíti a konkrét esemény fundamentumát, így az elemzés ideológiák (vallások) tekintetében nyitott marad.
Japánban tett utazása kapcsán a keleti és nyugati mentalitás összehasonlító tanulmányozásába fogott, melyből két kötet született, Japán út/viszony – előzetes a XXI. századból címmel. A központi kérdés itt is az emberi lét, átélés minősége: „Döntő különbségnek azt látom, hogy érvényesüléseiben a japán ember önmagán kezdi a sort, a nyugati ember pedig másokon.” A keresztény és buddhista vallásról pedig: „Kiáltóbb ellentét aligha képzelhető el, mint a maga saját Buddhává válásának felelősségét és terhét magára vállaló és magán viselő ember, és a segélytelenségébe beletörődve a felelősségét más valakire áttoló keresztény ember közötti ellentét.”
Meg kell említenünk Pethő saját határos létét, átélésélményét, közegét, amelyben élt és dolgozott fiatal korától kezdve. Ez a kommunizmus és ideológiája, a marxizmus. Az 1980-as években mélységes titokban valódi marxizmuskritikát írt, melyet későbbi gondolkodói korszakából származó kiegészítésekkel együtt az 1990-es évek végén két kötetben publikált A filozófia híg mosléka címmel. A pejoratív minősítés Engels tollából származik, és történetesen a német filozófusokra vonatkozik. Az alcím: Marxizmus és átfolyásai a posztmodernbe/posztkommunizmusba jelzi a valódi tartalmat. Pethő a marxizmuskritika terén is a legszélesebb körültekintéssel és a rá jellemző igényességgel jár el, valószínűnek tartja, hogy övé az első könyv, mely a marxizmust komolyan veszi. Sommás megállapítása, melyet a tanulmányban kétséget kizáróan bizonyít: formálisan „a marxizmus ideológiai zagyvalék”; titkos tartalmát tekintve pedig: „hatalomra törő aljasság”. Ezekben a kötetekben Pethő leszámol a marxizmussal és a marxista, posztmodern álfilozófusokkal („a posztmodernt a marxizmus ürüléke telíti”), saját filozófiáját pedig úgy folytatja, „mintha marxizmus akár soha nem is lett volna”. https://orszagut.com/tudomany/mintha-marxizmus-akar-soha-nem-is-lett-volna-1690
Közéleti aktivitás 1999-től 22 alkalomból álló társadalomtudományi konferenciasorozatot szervezett a legkiválóbb magyar gondolkodók részvételével, hat konferencia anyaga nyomtatásban is megjelent: Zelei M., Simon A., Janox (szerk.) Hat vita. Platon, Budapest, 2005. 2001-től a Kodolányi János Főiskolán Posztmodernológiai Kutatóközpontot vezetett tíz évig. https://www.kodolanyi.hu/kv/cikk/elhunyt-petho-bertalan-1340 Tudományos munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel ismerték el. 70. születésnapjára emlékkötet jelent meg: Zelei M., Janox, Hajnal V. Cs., Simon A: Határ-kerülés. Pethő Bertalan hetvenedik születésnapjára. Platon, Budapest, 2007.
Tagságai Magyar Ideg-elmeorvosok Társasága, tag 1964-től Magyar Pszichológiai Társaság Orvosi Psychológiai Szekciója, titkár 1969–1980 Magyar Pszichológiai Társaság Tesztbizottsága, tag 1971–1980 Société Médico-psychologique, tag, 1973 Igazságügyi Elmeorvosok Társasága, tag 1975-től International Association of Applied Psychology, tag, 1976 Deutsche Gesellschaft für Medizinische Psychologie und Psychopathometrie, tag, 1978 Magyar Pszichiátriai Társaság (alapító tag, vezetőségi tag 1980–1988) Magyar Pszichiátriai Társaság Orvosi Pszichológiai és Pszichopatológiai Szekciója, elnök, 1980–1988 Pszichiátriai Világszövetség Klinikai Pszichopathológiai Szekció, vezetőségi tag 1983-tól Magyar Pszichiátriai Társaság Tudományos Bizottsága, elnök, 1985–1988