Michael Tiddes amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer.

Leginkább a Hátborzongat-Lak (2013), a Hátborzongat-Lak 2. (2014) és a Horrorra akadva című horrorfilm-vígjátékok rendezőjeként ismert.

Pályafutása Első nagyjátékfilmes rendezése a Marlon Wayans és Rick Alvarez forgatókönyve alapján készült 2013-as Hátborzongat-Lak című horrorfilm-vígjáték volt. A filmet 2013. január 11-én mutatta be az Open Road Films, mindössze 2,5 milliós költségvetésből több mint 60 millió dolláros bevételt hozott.

2014-ben újból Wayans és Alvarez forgatókönyve alapján rendezett, ezúttal a Hátborzongat-Lak 2. című folytatást. Az Egyesült Államokban 2014. április 18-án került a mozikba, szintén az Open Road forgalmazásában: 4 milliós költségvetés mellett 24 millió dolláros bevételt gyűjtött.

Két évvel később egy újabb paródiát rendezett A fekete ötven árnyalata címmel, ismét Wayans és Alvarez írók közreműködésével. Ezt 2016. január 29-én mutatta be az Open Road.

2024 végén felkérték a Wayans-testvérek által készített Horrorra akadva című film rendezésére. Ez a Horrorra akadva-filmsorozat rebootja és folytatása is egyben, a sorozat első olyan része, amelyben a Wayans család is közreműködött, a 2001-es Horrorra akadva 2. óta. 2026. június 5-én mutatták be a mozikban.

Rendezői filmográfia Film Nagyjátékfilm Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Producer 2013 Hátborzongat-Lak A Haunted House 2014 Hátborzongat-Lak 2. A Haunted House 2 2016 A fekete ötven árnyalata Fifty Shades of Black 2017 Naked 2019 Hatos ikrek Sextuplets 2024 Half Baked: Totally High 2026 Horrorra akadva Scary Movie

Rövidfilm Év Cím Feladatkör Rendező Író Vezetőproducer 2007 Crawl Space 2015 #DreamRideLA

Televízió Év Cím Megjegyzések 2010 Fred Figglehorn rendező és forgatókönyvíró (1 epizód) 2011 In the Flow with Affion Crockett rendező (6 epizód) 2013 The Burn with Jeff Ross rendező (4 epizód) 2025 Laugh It Forward rendező és vezető producer (5 epizód)

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai producerek Kategória:New Jersey-iek