A Scream for More a belga dance énekesnő, Kate Ryan debütáló kislemeze, amely első albumáról, a Different című lemezről származik. A dalt Andy Janssens és Kate Ryan írta, a produceri munkát Janssens és Phil Wilde végezte. 2001. február 19‑én jelent meg Belgiumban az Antler-Subway kiadónál. Hazájában a kilencedik helyig jutott a slágerlistán. Nem sokkal később Spanyolországban is kiadták, ahol azonban nem került fel a listákra.
Miután Ryan 2002-ben nemzetközi sikert aratott a Désechantée és a Libertine feldolgozásaival, a dal kissé módosított változatát is megjelentette Európában, ám ez kevés figyelmet kapott. A szám francia nyelvű verzióját is felvette „Mon Cœur Résiste Encore” címmel. 2003-ban az Egyesült Királyságban újra kiadták a Désenchantée‑vel közös dupla A-oldalas kislemezként.
Előzmények A „Scream for More” egy vocal trance dal, amelyet Andy Janssens és Kate Ryan írt, a produceri munkát pedig Andy Janssens és Phil Wilde látta el, akik Ryan első két stúdióalbumán is dolgoztak. A felvétel és a produkció a Soundsational Studióban zajlott, az Adegemben, Belgiumban.
Kritikák John Lucas az AllMusic kritikájában a Different album francia nyelvű változatát „kiemelkedőnek” nevezte.
Számlista CD Single "Scream for More" - 4:00 "Scream for More" (Original Extended Mix) - 7:51 12" Single "Scream for More" (Original Extended Mix) - 7:51 "Scream for More" (Club Dub) - 9:08 "Scream for More" (Orphean Remix) - 6:14 "Scream for More" (D&A Mix) - 5:50 US Maxi-Single "Scream For More" (Radio Edit) - 3:58 "Scream For More" (USA Mix) - 7:50 "Scream For More" (Orphean Mix) - 6:14 "Scream For More" (D&A Remix) - 5:50 "Scream For More" (Club Dub) - 9:08 "Scream For More" (Original Extended) - 7:52 UK 12" Single "Scream For More" (Cor Fijneman Remix) "Scream For More" (Monsoon & Dreamwurx Main Mix) "Scream For More" (Monsoon & Dreamwurx Alternative Mix)
Slágerlista
Heti összesítések Slágerlista (2001–03) Legjobb helyezések
Év végi összesístések Slágerlista (2001) Helyezés Belgium (Ultratop Flanders) 51
Források
Kategória:2001 kislemezei Kategória:Kate Ryan-kislemezek