Amélie-les-crayons (Vienne, 1978, ... − ) francia sanzonénekesnő, zongorista, dalszerző. Amélie Vienne-ben, (Lyon közelében) született.
Pályafutása
Az Amélie-les-crayons egy francia folk- és sanzon együttes, amely aprólékosan kidolgozott élő előadásairól ismert. Előadásaik színházi, illetve kabaréelőadásokra hasonlítanak. Az együttes tagjai az énekesnő, Amélie, valamint három zenész, akik különböző hangszereken játszanak. Bár logikusnak tűnhet feltételezni, hogy a csoport neve Amélie-től, az énekesnőtől és a Les crayons-tól („ceruzák”), a három zenésztől származik, akik kísérik, ez nem a valódi eredete. A nevet mindig is rejtély övezte. Ezt a rejtélyt részben második albumuk címe, az „Et porquoi les crayons? (És miért a ceruzák?”) táplálja, valamint az a tény, hogy a harmadik album zenészei nem ugyanazok, mint az előző albumokon. Felmerült, hogy a ceruzák azokra a ceruzákra utalnak, amelyekkel Amélie időnként a hajába fon. Egy interjúban azonban azt mondta, hogy ez csak utalás Bourvil azonos című dalára.
Amélie nem énekesként képzelte el a csoportot, mivel véleménye szerint az inkább csak rá irányította a figyelmet énekesre.
Élő fellépéseiket aprólékos kidolgozás és rendezés jellemzi, ahol a díszlet, a jelmezek és a karakterek kulcsfontosságú szerepet játszanak. Ez sokkal többé alakítja őket, mintsem egy egyszerű koncert. Többek között használtak előadásaikban egy zongorát, amely kinyílt, hogy virágokat növesszen, és egy másikat, amelyen egy ajtó volt, amelyen keresztül a csoport be- és kilépett a színpadról.
Amélie-nek többszáz koncertje volt Svájcban, Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban, Finnországban, Németországban, Ausztriában és Kanadában − teltházas előadások 2000 óta. A 2021-ben 20 éves fennállása alkalmából új színpadi projekttel állt elő: dalainak adaptációjával készült a Les Doigts de L'Homme (Az ember ujjai) című gypsy dzsessz kvintett. A "La Bergère aux mains bleues" (A kék kezű pásztorlány) című dalból 2024-ben színpadi előadás is készült.
Diszkográfia 2002: Le chant des coquelicots (Et pourquoi les crayons? − „Miért éppen ceruzák?”) 2006: Le tour de la question (DVD) 2007: La porte plume 2009: A l'ouest, je te plumerai la tête (DVD) 2012: Jusqu'a La Mer 2014: Meli Melo 2017: Mille Ponts
Együttese
Amélie – chant, piano Olivier Longre – guitare, mandoline, percussions, clarinette, flûte, glockenbass, glockenspiel Nicolas Allemand – batterie, percussions, violon, piano, chœurs Antoine Amigues – piano, guitares, chœurs, banjo, kora
Díjai 2004: az énekesnő elnyerte a „Bravos du Public” díjat 2007-ben elnyerte a „Charles Cros Akadémia” dalnagydíját
Jegyzetek
Források https://www.allmusic.com/artist/am%C3%A9lie-les-crayons-mn0000329429#biography https://musicbrainz.org/artist/d3024ee7-e318-47ae-9134-ca12d85dd29d https://open.spotify.com/artist/0iJG5Ng0wRA3dI9evB2utW https://www.lyonmag.com/article/9663/musique-interview-d-amelie-les-crayons https://www.last.fm/music/Am%C3%A9lie-les-crayons https://www.ecoledesloisirs.fr/auteur/amelie-crayons https://evene.lefigaro.fr/celebre/biographie/amelie-les-crayons
Kategória:Francia énekesek Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színésznők