Timár Gábor (Budapest, 1967. április 1. – ) okleveles geofizikus, geodéziai és térinformatikai szakértő, szakíró, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora,A Föld alakjának ismerettörténete - az archív térképek georeferálásának geofizikai alapja ferencvárosi politikus és önkormányzati képviselő, blogger.

Családja

Timár György író és Kovács Judit gyermekeként Ferencvárosban született. Édesapja a Gyermek és kora című könyvében röviden említi is. Húga Timár Eszter (1972). Nős, felesége térképész. Három fiúgyermek édesapja.ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék – Timár Gábor

Szakmai pályafutása Az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett 1985-ben, majd felvételt nyert az ELTE földtudományi szakára. Katonai szolgálatát előfelvételisként Lentiben töltötte 1985-86-ban. (Erről később blogbejegyzés született.A lenti laktanya (pillanatképek 1985/86-ból, és a laktanya ma))

1991-ben végzett az ELTE geofizikus szakán,A Geofizikai Tanszéken végzettek névsora majd bekerült az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportjába, ahol előbb tudományos segédmunkatársként, majd tudományos munkatársként dolgozott. Témája elsősorban a műholdas távérzékelés alkalmazásai voltak, e témában fiatal kutatóként OTKA kutatási pályázatot is vezetett. 1997-től foglalkozik folyódinamikai kutatásokkal, elsősorban a Tiszai-alföld tekintetében. 2003-ban védte meg PhD dolgozatát szintén az ELTE-n, melyben geodinamikai okokra vezette vissza, és ezzel megmagyarázta a Tisza árvízlevezető kapacitása évszázados csökkenésének egy jelentékeny részét. Az árvízvédelem, vízgazdálkodás terén 1999-től rendszeresen ír publicisztikákat.

A 2000-es évek elejétől a folyódinamikai vizsgálataiból következően érdeklődése a történelmi és archív térképek georeferálása felé fordult. 2002-től munkatársaival, elsősorban Molnár Gáborral a Geodézia és Kartográfia szakfolyóiratban különféle hazai vetületek közelítő, térinformatikai alkalmazására kidolgozott számítási módszereket publikáltak, melynek nyomán a hazai polgári gyakorlatban használt EOV rendszer több vezető térinformatikai szoftverben implementálhatóvá vált. Az EOV geodéziai dátumával kapcsolatban honlapot tart fenn. Hungarian Datum 1972 A történelmi térképekkel kapcsolatban szerzőtársaival az Arcanum kiadásában georeferált térképeket tartalmazó DVD-sorozatot indítottak, melyet a különféle szakterületek mára széles körben használnak. A Habsburg Birodalom Első és Második Katonai Felmérés 2006-ban, a Harmadik Katonai Felmérés 2007-ben jelent meg szerkesztésükben.

A részben EU-s és központi forrásokból kialakított és az Űrkutató Csoport által működtetett MODIS műholdvevő állomás (az ELTE Lágymányosi kampusz Északi Tömb tetején) képeiből, azok közkinccsé tétele érdekében – főként Kern Anikóval – 2005. februárjától először az Origón kitalálták és megvalósították a Hét műholdképe sorozatot, majd több más internetes portálon rendszeresen írt szerzőtársaival hasonló jellegű rövid cikkeket, melyek egy időszakban igen népszerűek voltak (kb. letöltés/hét). Összességében több száz ilyen rövid internetes ismeretterjesztő cikket Ismeretterjesztő cikkeinek listája jegyez szerzőként vagy társszerzőként.

2007-ben a BME-n geodéziai és térinformatikai szakmérnöki szakon (GPS navigációs ágazat) szakmérnöki diplomát is szerzett. 2008-ban habilitált Országos Doktori Tanács – Habilitáció adatlap Timár Gábor, 2009-ben kinevezték egyetemi docenssé, ugyanez év júliusától átvette az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetését. 2019-ben védte meg akadémiai doktori dolgozatát A Föld alakjának ismerettörténete – az archív térképek georeferálásának geofizikai alapja címmel. 2020. szeptember 1-i hatállyal a köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki. ELTE TTK – Új egyetemi tanáraink 2020-ban

Politikai karrierje

Már fiatal korában, részben családi indíttatásból baloldali érzelmű. Egyetemi hallgatóként MSZMP-tag, majd az átalakuló MSZP-be átlépve a ferencvárosi helyi politikában vállal a kezdetektől szerepet. 1996-tól önkormányzati képviselő, 1998-tól a kerületi MSZP frakcióvezetője, a Ferencvárosi Önkormányzatban előbb a Környezetvédelmi, Közterületi és Közbiztonsági Bizottságvalasztas.hu Timár Gábor, majd Gazdasági Bizottságának elnöke.

Hosszú gondolkodás után – hiszen az MSZP-nek alapító tagja, többször kongresszusi képviselő volt, valamint az Európa parlamenti választásokon az MSZP listáján is szerepeltAZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK 2004. ÉVI VÁLASZTÁSA – MSZP listája és jelöltjei – a politikai irányvonallal már nem tudott azonosulni, ezért 2008 májusában látványosan kilépett a pártjából.Ferencváros alpolgármestere lett Bácskai János fideszes országgyűlési képviselő „Kökény Mihály ébredjen fel!” Magyar Hírlap 2009. június 26., 4. old. A 2010-es önkormányzati választáson nem vállalt szerepet, de 2014-ben ferencvárosi egyéni képviselőjelölt volt az LMP színeiben.Önkormányzati választások 2014. október 12. – Budapest IX. kerület 08. számú egyéni választókerületi önkormányzati képviselő választás eredménye

Jegyzetek

További információk Timár Gábor honlapja Adatai a Magyar Tudományos Művek Tárában Adatai a Google Scholars rendszerben Adatai ResearchGate-en Adatai az ORCID-on Adatai a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi honlapján

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar geofizikusok