Preyer György (Budapest, 1982.) magyar gasztronómiai szakember, kelt tészta és pizzaszakértő, oktató, a hazai újvonalas pizzakultúra egyik meghatározó alakja. A Vegazzi Specialty Pizzeria tulajdonosa és szakmai vezetője, a Pizzalabor pizzás tréningközpont megálmodója, valamint a Magyar Pizza Szövetség (FUPI) egyik alapító tagja. Ismertségét a tésztakészítés biokémiai folyamatait közérthetően bemutató elméleti megközelítésének, széles körű pizzás oktatói tevékenységének, valamint a 2026-ben megjelent Pizzaalkímia című hiánypótló szakkönyvének köszönheti.
Életpályája és munkássága Szakmai pályafutásának korai szakaszát az autodidaktán szerzett mélyreható ismeretek jellemezték, amelyeket később nemzetközi szinten, a szakma elismert mestereivel fejlesztett tovább Olaszországban. Tanult többek között a tradicionális nápolyi pizzakészítő családok harmadik generációs tagjától, Enzo Cocciától, valamint a modern, újvonalas (canotto stílusú) pizzakészítés egyik legnagyobb úttörőjétől, Raffaele Bonettától is. Részt vett egy trénerképzésen a Dallagiovanna malomnál, majd további rövidebb szakmai képzések után a Cuppone, a Sunmix és a Casillo malom hazai márkanagykövete lett.
Szemléletmódjának alapja, hogy a pizzatészta készítését elsősorban egzakt tudományként (kémiai és biológiai folyamatok összességeként), és csak ezt követően kezeli tradícióként.
Alapító-tulajdonosa a budapesti Vegazzi Specialty Pizzeria-nak, amely a főváros egyik első nápolyi pizzériájaként és vegetáriánus pizzériaként vált ismertté. Szakmai tudását a Pizzaalkímia online platformokon (blog, YouTube, közösségi média) és a Pizzalaborban tartott pizza workshopon, és pizzás szakmai tréningeken keresztül adja át a hobbisütőknek, a hobbipékeknek, és a professzionális pizzaiolo-knak egyaránt.
Jegyzetek