Brnjik település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Čelić községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 23, közúton 38 km-re észak-északkeletre, községközpontjától légvonalban 4, közúton 6 km-re nyugatra, a Majevica-hegység lejtőin és a Šibošnica-folyó völgyében, 160-375 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_13/tz_13.html Topografska karta Tuzla 426-4-1 Ez a domborzat automorf és hidromorf talajok keverékét támogatja, olyan elterjedt típusokkal, mint a barna leromlott talajok és a szürkésbarna karbonátos talajok, amelyek a mezőgazdaság szempontjából mérsékelten termékenyek.
A Šibošnica-folyó mellékfolyóival szinte teljes hosszában Čelić község területének közepén folyik, és állandó felszíni vízfolyás jelleggel bír. A Drijenačka és a Piperka folyók Šibošnicában történő összefolyásából keletkezik. A Gnjica folyó Lopar felől lép a község terülerére, és Čelić település alatt húzódik. A Šibošnica folyó Gnjicával együtt a Szávába ömlik. Ezek a vízfolyások befolyásolják a regionális vízháztartást, támogatva az évszakos áradásokat, amelyek gazdagítják a síkvidéki réteket, miközben időnként veszélyeztetik a stabilitást.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet 20-25 °C. A telek mérsékelten hidegek, a hőmérséklet -5- +5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 1000-1100 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de nyáron a havi 100 mm-t is elérheti.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb420Bosnyák416454Horvát21Jugoszláv10Egyéb86Összesen469461
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint a település környéke már az őskorban is lakott volt. A szomszédos Čelićtől északra fekvő dombos területen, a Šibošnica-folyó melletti Dobrovac nevű lelőhelyen őskori település maradványait találták. A kultúrréteg a lelőhelyen 1,30 métertől 2,10 méteres mélységben került elő. Itt két őskori lakóépítmény maradványaira bukkantak. A leletek többsége kerámia, de két szobrocska is előkerült. Mellettük kovakő eszközök, köztük néhány szekerce volt. A leleteket a késő neolitikumi vinča kultúra korai időszakára keltezték.
Középkor A térség a középkori életére utalnak a szomszédos települések máig fennmaradt középkori sírkövei. Ilyen stećakokat tartalmazó lelőhely a Humci településen levő Cirkvice, a Vražićin található Doli és a Lukavicán található Kastel lelőhelyek. Ezek a sírkövek a katolikus egyházi hatóságok által eretnekségnek minősített bogumilok sírkövei voltak és nagy számban találhatók Boszniában. A pápák több alkalommal fordultak a magyar királyokhoz vagy egyházi vezetőkhöz, hogy támogassák a boszniai eretnekek elleni missziót vagy fellépést. Kálmán herceg például, Szlavónia hercegeként több alkalommal érintett volt a bogumilok elleni boszniai hadjáratokban. Ennek ellenére a boszniai egyház egészen a 15. századig fennmaradt. Végül a belső politikai változások és az oszmán hódítás végleg megszüntette a középkori boszniai egyházi struktúrák korábbi formáit és csak a sírköveik emlékeztetnek egykori jelenlétükre.
Az oszmán uralom 1530-ban, miután az oszmánok meghódították ezeket a területeket, a Majevica-hegység teljes területe a Zvorniki szandzsákhoz tartozott, a ma a község részét képező, közeli Visori pedig az egyik náhije központja lett. A török uralom korai időszakában járványok és pestis pusztított ezeken a területeken. Az a tény, hogy közel három évszázad után sem maradtak írásos nyomai a szerb lakosságnak ezen a területen, teret enged annak a feltételezésnek, hogy a lakosság nagyrészt teljesen kihalt, ami nem volt ritka eset Majevicán.
A mai települést a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
Brnjik már az 1533-as török defterben is szerepel, ahol „Brdnjik” néven egyike volt a Koraji náhije 14 falujának. A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, kisebb részben horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó településen 39 háztartást, 174 muszlim és 25 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 76. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
Brnjik számos figyelemre méltó személyiséget adott a második világháború alatti antifasiszta ellenálláshoz, különösen a Népi Felszabadító Mozgalmon (NOB) belül. Satka Nukić (1906–1944), brnjiki lakos a helyi ellenállás szimbólumává vált, miután csatlakozott a megszálló erők elleni partizánakciókhoz. Elfogták és megkínozták, majd 1944 májusában nyilvánosan a 13. SS „Handschar” hadosztály tagjai felakasztották a faluban. Az eseménynek a helyiek is tanúi voltak, és később egy 1985-ben felavatott emlékkúttal emlékeztek meg róla. Egy másik helyi hős Ahmet Kobić (1889–1942) kulcsszerepet játszott a Brčko–Čelić úttól nyugatra fekvő környező muszlim falvakban zajló földalatti tevékenységek megszervezésében. 1942 februárjában Lopare közelében, harcban esett el. A jugoszláv időszakban az ő nevét viselte a Čelići Általános Iskola.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. Kezdetben Čelić szolgált közigazgatási központként, amely Brnjiket és a környező falvakat is magában foglalta, egészen 1963-ig, amikor a települést Lopare községhez csatolták.
Az 1950-es és 1960-as évek földreformja és kollektivizálási törekvései átalakították a helyi mezőgazdaságot, bár a Čelić térségében a konkrét megvalósítások a kisüzemi gazdálkodásra helyezték a hangsúlyt; az 1970-es évekre egy mezőgazdasági szövetkezet működött Čelićben, amely a bogyós gyümölcsök termelésére és feldolgozására összpontosított. Kisebb iparosodás indult meg az 1972-ben megalapított „Frigos” gyárral, amely helyi gyümölcsöket dolgozott fel és a piaci kihívásokra reagált, fellendítve a foglalkoztatást és a gazdasági termelést a régióban az 1980-as években. Az első „Dani jagodastog voća BiH” ("B és H-i Epernapok") rendezvény 1980-ban kiemelte a gyümölcstermesztést, előmozdítva a mezőgazdasági kereskedelmet és a közösségi kapcsolatokat.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
1991-ben Lopare község, amely a mai Čelić község területét is magában foglalta, csatlakozott a Semberije és Majevica Szerb Autonóm Terület közösségéhez. 1991. november 2-án a bosnyák és horvát népek tanácsosaiból, valamint a helyi közösségek tanácsainak és közgyűléseinek elnökeiből álló Ideiglenes Gyűlés úgy határozott, hogy népszavazást ír ki Ratkovići, Brnjik, Vražići, Velino Selo (Čelić), Sitari, Humci, Nahvioci, Šibošnica és Drijenča falvak Lopare községből és Semberije Autonóm Területéből való kiválásáról. A népszavazást 1991. november 17-én és 18-án tartották. A népszavazás eredményeként a lakosság több mint 99%-a a Lopare községből való kiválás és Čelić község megalakulása mellett szavazott. A népszavazás után megkezdődött a Čelić község megalakításának előkészítése. Végül Bosznia-Hercegovina Köztársaság Elnöksége 1994. március 10-én adott ki törvényerejű rendeletet Čelić község megalakításáról.