Detre Örs Hunor (Budapest, 1977. január 4. –) magyar fizikus, csillagász és űrkutató. A NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség (CSA) közös fejlesztésében megvalósult James Webb űrteleszkóp (JWST) egyik tudományos műszere, a Közép-infravörös Műszer (MIRI) európai elektronikai fejlesztési vezetőjeként dolgozott 2008 és 2023 közt. Nevéhez fűződik a hazai űripari utánpótlás-nevelést és tehetséggondozást végző Student Spacelab Network (SSN) , valamint a Magyar Diákműhold Program megalapítása és vezetése.
Családja és származása Nagyapja Detre László akadémikus, csillagász, a Svábhegyi Csillagvizsgáló egykori igazgatója, aki Berlinben Albert Einsteintől és Max Plancktól is tanult. Nagyanyja Balázs Júlia, az első magyar női kutatócsillagász. Édesapja Detre Csaba geológus és filozófus.
Tanulmányai és ifjúkora Felsőfokú tanulmányait a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola villamosmérnöki szakán kezdte meg, de két év után a tudományos pálya felé fordult. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 2004-ben fizikusként végzett, majd 2007-ben csillagász diplomát szerzett.
Egyetemi évei alatt tervezőgrafikusként és mérnökként is dolgozott. Az ELTE számára végzett mérnöki megbízatásai során több évtizedes, informatikailag elavult, de méréstechnikailag értékes tudományos eszközöket korszerűsített, új életet adva ezen műszereknek.
Pályafutása
Korai szakasz Fizikus szakdolgozatát édesapja, Detre Csaba interdiszciplináris kutatási témájához kapcsolódóan, a szupernóvák földi hatásai a perm–triász határon címmel írta. Csillagászati szakdolgozatában már a csillagászati műszertechnika területével foglalkozott, Nagy szögfelbontású optikai csillagászat földi távcsövekkel), címmel, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetében készített. 2008-ban került a heidelbergi Max Planck Csillagászati Intézethez (MPIA), ahol bekapcsolódott a nemzetközi űrkutatás vérkeringésébe.
A James Webb űrteleszkóp (JWST) fejlesztése és tudományos eredményei 2008 és 2022 között a James Webb-űrtávcső, a valaha épített legnagyobb és legösszetettebb űrteleszkóp egyik legkülönlegesebb tudományos műszerén, a közép-infravörös tartományban működő MIRI-n dolgozott. A műszer európai elektronikai fejlesztési vezetőjeként a földi kiszolgáló és tesztberendezések fejlesztését, valamint az űrtávcső elektromos rendszereinek gyártását és tesztstratégiáját koordinálta.
Tizenöt év során lehetősége volt a műszer fejlesztésének és tesztelésének számos más területén is részt venni. A MIRI tesztelési és kalibrációs csapatának szenior elemzőjeként, valamint a Webb tudományos csapatának tagjaként közreműködött a földi majd űri teszt kampányokban. A MIRI üzembehelyezésének idejére az Egyesült Államokba költözött, ahol szakértőként támogatta a beüzemelési tesztkampányt, amiért 2023-ban megkapta a Silver Group Achievement Medal elismerést.
Több mint egy évtizeden át foglalkozott a kriogenikus űrmechanikák karakterizálásával, modellezésével, szimulációjával, aminek köszönhetően a misszió alatt mért - földi adatokhoz képest sokkal kevesebb információ alapján - az adatok teljes kiértékelése lehetségessé vált. Ennek köszönhetően az indítás közben megsérült egyik mechanika orvoslásával a MIRI évekkel tovább működhetett.
A Nancy Grace Roman űrteleszkóp (RST) projekt A Max Planck Csillagászati Intézet (MPIA) mérnökcsapatának tagjaként a NASA következő zászlóshajó-missziója, a Nancy Grace Roman űrteleszkóp (RST) munkálataiba is bekapcsolódhatott. Az infravörös tartományban működő, széles látómezejű űrtávcső elsődleges célja a sötét energia, a sötét anyag vizsgálata, valamint az exobolygók közvetlen leképezése.
Detre később a RST CGI műszerének mechanikai teljesítménytesztjeit vezette, az első prototípusoktól a kvalifikációs fázisig. A korai prototípusok egyes elemeit saját 3D nyomtatóján készítette, ezt a gyakorlati, gyors fejlesztési szemléletet pedig később a fiatalok műszaki tehetséggondozásában is alkalmazta.
Új küldetés: a korai univerzum feltárása
2026-ban csatlakozott a Heidelbergi Egyetem Low Energy Precision Physics (LEPP) kutatócsoportjához. Korábbi, a James Webb-űrtávcsőhöz kapcsolódó munkája a világegyetem első néhány százmillió évének megfigyelését szolgálta, jelenlegi kutatási területe pedig a korai univerzum ennél jóval korábbi időszakának fizikájához kapcsolódik.
A MIRI-hez hasonlóan itt is egy kriogenikus, mintegy 0,5 kelvinen működő kísérleti műszer fejlesztésében vesz részt, amelynek célja a Standard Modellen túlmutató új fizika keresése, valamint az anyag és antianyag közötti kozmikus aszimmetria eredetének jobb megértése.
Oktatás és tehetséggondozás: A Student Spacelab Network Nemzetközi kutatói karrierje mellett kiemelt figyelmet fordít a magyarországi tudományos utánpótlás nevelésére és a STEM (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) területek gyakorlatias népszerűsítésére.
A korábbi, kifejezetten műhold-szimulációs versenyekre fókuszáló CanSatLab kezdeményezés tapasztalataira építve alapította meg a Student Spacelab Network (SSN) elnevezést viselő, országos szintű, nonprofit space-tech, STEM oktatási programot. A hálózat programigazgatójaként célul tűzte ki, hogy az általános iskolásoktól az egyetemistákig bezárólag biztosítson a diákok számára valós mérnöki projekteket, high-tech infrastruktúrát és szakmai mentorációt. Kezdeményezése révén a hazai egyetemi laborok, középiskolák és űripari, müszaki ipari partnervállalatok bevonásával potenciálisan egy közel 90 helyszínből álló támogatói ökoszisztéma létrehozásán dolgozik, amely a diákokat a holdbázis-tervezéstől a CanSat modulokon át egészen a valódi, világűrbe készülő CubeSat kisműholdak megépítéséig segíti.
Díjai és elismerései A James Webb űrteleszkóp MIRI műszerének sikeres fejlesztésében, tesztelésében és világűrbeli beüzemelésében végzett munkásságáért az alábbi kiemelkedő nemzetközi tudományos és űripari elismerésekben részesült: NASA Silver Group Achievement Medal (2024) – A James Webb űrteleszkóp (JWST) beüzemelési csapatának tagjaként, a távcső rendszereinek sikeres világűrbeli élesítéséért. Royal Astronomical Society (RAS) Group Achievement Award (Csoportteljesítmény-díj, 2024) – A Királyi Csillagászati Társaság által a MIRI fejlesztőcsapatának ítélt díj, a műszer tervezése és felépítése során nyújtott kimagasló mérnöki és tudományos teljesítmény elismeréseként. NASA Significant Achievement Award (Egyéni-díj, 2013) – A projekt korábbi fázisaiban nyújtott egyedi fejlesztői és vezetői munkájáért. ESA Significant Achievement Award (Egyéni-díj, 2012) – A projekt korábbi fázisaiban nyújtott egyedi fejlesztői és vezetői munkájáért. Highlights of Hungary jelölés (2024) – A Student Spacelab Network (korábban CanSatLab) laborhálózattal végzett értékteremtő és utánpótlás-nevelő munkásságáért.
Jegyzetek
Források A Student Spacelab Network hivatalos honlapja
További információk
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Élő személyek