A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság ( vagy Srpsko-mađarska republika Baranja-Baja) rövid életű, nyolc napig fennálló bábállam volt, amelyet 1921. augusztus 14-én hoztak létre a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság protektorátusaként, a szerb hadsereg által annektált, de a trianoni békeszerződésben nem a délszláv királyságnak ítélt területen.
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberi összeomlását követően Baranya területe a szerb hadsereg ellenőrzése alá került, s az újvidéki polgári közigazgatás hatáskörébe tartozott. A Kun Béla vezette Magyarországi Tanácsköztársaság 1919 nyarán bekövetkezett bukása után a fehérterror elől Budapestről számosan menekültek Baranyába, ahol Pécs polgármestere, a korábbi bukott hadügyminiszter, Linder Béla menedékjogot adott nekik.
A párizsi béketárgyalásokon Baranyát döntően Magyarországnak ítélték. Ennek a döntésnek a szerbek és a szocialisták nem örültek, és folytatták az agitálást a visszacsatolás ellen. Végül utolsó kísérletképpen 1921. augusztus 14-én egy népgyűlésen Dobrovits Péter festő több ezer ember előtt javasolta egy független állam kikiáltását. Az új ország kormányának élére Dobrovitsot választották. Az új államszervezetet azonban nemzetközileg nem ismerték el. A köztársaság csupán a szerb hadsereg védelmét élvezte, annak baranyai kivonulását követően a Nemzeti Hadsereg vonult be a területre, és ez a köztársaság végét jelentette.
A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság sorsa hasonlít a szlovén dominanciájú, 1919-ben deklarált Vendvidéki Köztársaságéhoz.
Fekvése A köztársaság területéhez tartozott Tolna vármegye déli, Somogy vármegye délkeleti része, Baranya vármegye háromnegyede és Észak-Bácska. Északi határa Barcs–Szigetvár–Orfű–Hosszúhetény–Bátaszék–Baja–Felsőszentiván–Röszke vonala volt. A déli határa megegyezett a mai magyar-horvát, magyar-szerb határral.
Elnevezése A köztársaság hivatalos neve Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság volt. Ez a név utalt a köztársaság fekvésére (Baranya és Baja környéke, vagy más néven Bácska), illetve a népesség etnikai hovatartozására is. A szerb megszállás alatti népszámláláskor azonban a valósnál sokkal több szerb nevet vettek nyilvántartásba.Szűts Emil, 207. oldal
A kikiáltáskor Dobrovits Péter Baranyai Szerb–Magyar Köztársaságnak nevezte az új államot, amelynek neve később több helyen is ebben az alakban fordult elő. Szűts Emil Az elmerült sziget című könyvének is ez az alcíme.
Története Előzmények A szerb megszállás 1918. november 13-án Belgrádban az antanthatalmak részéről Henrys francia tábornok és a szerb Živojin Mišić főparancsnok katonai egyezményt (Belgrádi egyezmény (1918)) írt alá a magyar kormány képviselőjével, Linder Bélával, a háborút lezáró fegyverszünet létrejöttéről. Még aznap megérkezett az első vagon Baranyába és másnap Pécsre, Üszögpusztára.Szűts Emil, 19. oldal Ez feltételezi, hogy már korábban megfogalmazódott a megszállás terve.
November 25-én Újvidéken összeült a Nagy Nemzetgyűlés, amely a szláv lakosságot képviselte. A gyűlés kinyilvánította, hogy Baranya, Bácska és Bánát területek attól fogva nem tartoznak Magyarországhoz. Ez természetesen nem állt összhangban a november 13-ai megállapodással.Szűts Emil, 20. oldal December 4-én új főispánokat neveztek ki a megszállt területeken,Szűts Emil, 24. oldal majd 1919 januárjában új közigazgatást vezettek be Baranyában. Az új közigazgatással a beadványokat is a szerb Nemzeti Igazgatóságnak kellett küldeni, és nem a magyar kormánynak.Szűts Emil, 26. oldal
1919 márciusában egyre erősödtek azok a törekvések, amelyek azt kívánták elérni, hogy Baranya a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozzon. Március 27-én Pélmonostoron nagygyűlésre került sor, melyen a szerb közigazgatás fenntartása mellett foglaltak állást. Április 1-jén kihirdették, hogy az Újvidéki Nemzeti Igazgatóság március 12-én beszüntette a működését, hatáskörét pedig a szerb–horvát–szlovén kormány vette át.Szűts Emil, 43. oldal
Eközben Belgrádban a szerb vezérkari főnök-helyettes, Daniel Kalafatović 1919. március 18-án azt nyilatkozta, hogy baranyai vasutassztrájk bebizonyította, hogy hiba lenne igényt tartani a baranyai területekre, mert "csak erőszakos eszközökkel tarthatnák féken a lakosságot". Ezért a kormánynak azt javasolta, hogy csak a dél-baranyai szerb falvak tartozzanak a délszláv államhoz. Ő azonban nem tudhatta, hogy délszláv delegáció már február 18-án ismertette a nagyhatalmak képviselőiből álló Legfelső Tanáccsal, hogy melyik területeket szeretnék az új államhoz csatolni, de Pécs és Baranya nem szerepelt rajta.
A határ meghúzására 1919. május 12-én, a Külügyminiszterek Tanácsa jóváhagyásával került sor. Júliusban a Drávaköz és a Muravidék elcsatolásáról döntöttek. A délszláv kormány azonban további területek megszerzésére törekedett. A sajtóban több helyen megjelent, hogy Baranyát elcsatolják Magyarországtól, néhány nappal később azonban már csak annyit írtak, hogy a vármegye felét kapják meg a jugoszlávok.Szűts Emil, 49. oldal
1919. augusztus 25-én a békekonferencia legfelsőbb tanácsa kijelölte a végleges határokat, amely szerint Baranya vármegye területének csak egy kisebb részét kívánták elcsatolni Magyarországtól.Szűts Emil, 50. oldal A békekötés még nem történt meg, így a szerbek igyekezték kihasználni a munkások Horthy-rendszerrel való szembenállását, hogy újabb területeket szerezzenek. A bányászoknak gyűléseket szerveztek, hetente többször, több helyen, hogy agitáljanak a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatlakozás mellett. Dobrovits Péter többször felszólalt ezeken a gyűléseken. Felhívta a figyelmet a fehérterrorra, a biztonságra és a tőkés kizsákmányolásra.Szűts Emil, 51. oldal A munkásoknak azonban nem tetszett, hogy elcsatolják Baranyát Magyarországtól, ezért kevesen jelentek meg a gyűléseken.Szűts Emil, 52. oldal
A magyar Tanácsköztársaság után A Tanácsköztársaság bukása után sokan elmenekültek a Nemzeti Hadsereg elől. A szerbek úgy ítélték meg, hogy előnyös, ha egy bizonyos mértékig támogatják a munkásokat és a munkásszervezeteket. Az emigránsok létrehozták – szerb kormányzati szervek jóváhagyásával – a Munkás című napilapot. 1920 januárjában új párt is alakult baloldali politikusokból, a Pécsi Szocialista Párt.Szűts Emil, 63. oldal
1920. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásával Baranya vármegye majdnem teljes területe ismét Magyarországhoz került. Ezzel keresztülhúzták a szerbek és a szocialisták azon tervét, hogy a vármegye a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része legyen.Szűts Emil, 76. oldal A szocialista párt június 11-én az antant védelmét kérte Horthy csapatai ellen, majd három nappal később a Széchenyi téren húszezres tömeg előtt tiltakozott a magyar hadsereg várható bevonulása ellen.
1920. augusztus 29–30-án törvényhatósági választásokat tartottak, melynek során 12 ezer választópolgárból 9100-an szavaztak (minden 20 évnél idősebb férfi szavazhatott). A keresztényszocialisták és a városi polgárság bojkottálták a választásokat. A választás eredményeképpen megújult a törvényhatósági bizottság, melynek elnöke Doktor Sándor lett.Szűts Emil, 88. oldal A közgyűlés megújította a város vezetését, a polgármesteri, a jegyzői és a négy tanácsosi állásra pályázatot hirdettek meg. A polgármesteri pályázatra csak Linder Béla jelentkezett, így ő lett a város új feje.Szűts Emil, 89. oldal
A választások után Linderék tovább építették a kapcsolatot a délszláv állammal, azonban a helyzet bizonytalan volt. Nem volt elég pénz, fegyver. A szerbek nem tudták, mit csináljanak az itteni szocialistákkal, míg otthon üldözték a baloldaliakat.Szűts Emil, 93. oldal December 29-én kiáltványt adtak ki, amelyben kijelentették, hogy a Horthy-rezsim rossz, mivel a fehérterror veszélye továbbra is fennáll, viszont Baranyában a polgárság, a vállalatok és a bankok a helyi vezetőket nem támogatják, ezért lemondanak. Kifejtették továbbá, hogy mit kívánnak elérni a vármegyében.Szűts Emil, 116. oldal
1921 januárjában Rajić Belgrádba utazott, ahol egy konkrét autonómia-tervet terjesztett elő. Visszatérve Baranyába, a helyi szocialisták elutasították ezt a kezdeményezést.Szűts Emil, 120. oldal
Az év nyarán már egyértelmű volt, hogy a szerb megszállás a végéhez közeledik. A bevonulásról szóló tárgyalások 1921 tavaszán kezdődtek meg.Szűts Emil, 133. oldal A tervek szerint a bevonulás irányítását a kaposvári körletparancsnokságról kívánták végrehajtani.
1921. május 29-én megtartották a Pécsi Szocialista Párt I. kongresszusát. A tanácskozás négy napig tartott, és kiderült, hogy a résztvevők nagyon eltérő állásponton voltak, ami miatt személyeskedésekre is sor került. A kongresszus határozatát ennek ellenére meghozták, és kérték a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság kormányát, hogy védje meg Baranyát, amíg Magyarországon nem alakul meg egy számukra elfogadható, véleményük szerint is demokratikus kormány.Szűts Emil, 155. oldal
Július 27-én az érdekelt hatalmak a párizsi külügyminisztériumban letétbe helyezték a trianoni békeszerződés ratifikált példányait, így az életbe lépett, és a magyar kormány hivatalosan is bevonulhatott a megszállt területekre.Szűts Emil, 156. oldal Belgrádban ugyanakkor egyre több kommunistát tartóztattak le, ezért több merényletet is végrehajtottak a kormánytagok ellen. E tény kihatott a baranyai területekre, mivel ott baloldali párt volt hatalmon, és ez kezdett kínossá válni a délszláv kormánynak. Nikola Pašić miniszterelnök augusztus 7-én fogadta Lindert, és megígérte neki, hogy a magyar bevonulás után a délszláv kormány menedékjogot ad az összes politikai menekültnek.Szűts Emil, 158. oldal
Augusztus 9-én a nagyhatalmak Budapesten megtárgyalták a bevonulás időpontját, amit 18–22. közöttre határoztak meg. Másnap Gosset ezredes Pécsre érkezett, akit este felkeresett Herbert András, és kifejezte ellenérzését a bevonulással kapcsolatban. Gosset megnyugtatott mindenkit, hogy a munkásságot nem éri bántódás.Szűts Emil, 163. oldal A városban ennek ellenére sztrájkok kezdődtek a bevonulás miatt. A délszláv kormány azonban még nem foglalkozott a kiürítéssel, így a baranyaiak nem tudták, mi történik a jövőben.Szűts Emil, 165. oldal
A köztársaság kikiáltása bélyeg|Dobrovits Péter a köztársaság elnöke 1921. augusztus 14-én összeült a megszállt területek szakszervezeteinek kongresszusa, „…hogy megtárgyalják a megszállt területek munkásságának gazdasági helyzetét…”. A fórumon a visszacsatolás volt a legfontosabb kérdés. Schmira Károly közvetlenül a gyűlés megnyitása után felszólalt és kifejtette, hogy Pécs kiürítésével „megszűnik az élet”. Egy határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben tiltakozott a kiürítés ellen,Szűts Emil, 167. oldal „…amíg Magyarországon a mai Horthy-rezsimet egy, az októberi forradalom vívmányainak megfelelő, minden üldözéstől és terrorisztikus tendenciáktól mentes demokratikus rezsim nem váltja fel…”
A kongresszus ezt elfogadva megbízta az újonnan megválasztandó szakszervezeti bizottságot, hogy kövessen el mindent a kiürítés elkerülésének érdekében. A további ügyrend megállapítása után megszakították az ülést, hogy a küldöttek részt vehessenek a Széchenyi téren lévő tömeggyűlésen. A város lakosságát a sajtón keresztül már napokkal azelőtt mozgósították:
A sajtó a megjelentek létszámát 15–20 ezer főre becsülte.Szűts Emil, 168. oldal A gyűlés lefolyásáról az egyik résztvevő, Lőrinc Péter visszaemlékezése szolgál forrásul. „Benyomásom szerint az első nagy beszéd elmondója Fekete volt…”. A második szónok Pázmány volt, azonban mivel abban az időben nem volt megafon, kevés ember hallotta a szónok beszédét. „Néhány halkan mondott szó után hirtelen” mindenki a „Fegyverbe!” szót skandálta. A következő szónok Dobrovits Péter volt, aki kikiáltotta a köztársaságot:
bélyegkép|200px|Korabeli újság a köztársaság kikiáltásáról