Darializa Avila Chevalier (Florida, 1993. december 3. –) amerikai politikus és aktivista, a Demokrata Párt és az Amerikai Demokratikus Szocialisták tagja. A párt jelöltje a 2026-os képviselőválasztáson New York 13. kerületében, esélyesnek számít (D+32).
Politikáját tekintve demokratikus szocialista. Támogatja önkormányzati lakások szövetségi támogatását, az ICE beszüntetését, nagy iparágak államosítását, és börtön-abolicionista. Ellenzi a gázai háborút, Izrael támogatását és a deportálás minden formáját.
Élete Dominikai bevándorlók gyermekeként nőtt fel Floridában, családja azt követően költözött az Egyesült Államokba, hogy nagyszülei elmenekültek a Rafael Trujillo által vezetett országból, az ellenállás tagjai voltak. Élt élete során Venezuelában és a Dominikai Köztársaságban is. Fiatalkorának nagy részét Miamiban és Tallahassee-ban töltötte. Egyetemi éveiben költözött New Yorkba, hogy a Columbia diákja legyen. 2016-ban kapta meg diplomáját, majd 2026-ra már doktori tanuló volt a City University of New York egyetemen.
Columbiai évei során a Students for Justice in Palestine egyik szervezője volt, és végzettsége megszerzése után is részt vett tüntetéseken és gyülekezéseken, többek között a gázai népirtás idején is. 2014-ben eltöltött egy nyarat Palesztinában, Náblusz városában.
A politikai életbe közvetlenül 2025-ben lépett be, mikor csatlakozott az Amerikai Demokratikus Szocialisták szövetséghez. Legnagyobb inspirációjának Angela Davist és Asata Shakurt nevezte meg, palesztinai nyara mellett. A 2025-ös polgármester-választáson Zohran Mamdani kampánya egyik szervezője volt. Az év végén bejelentette, hogy elindul a képviselőválasztáson New York 13. választókerületében a szintén demokrata Adriano Espaillat ellen, aki a spanyolajkú frakció vezetője a Kongresszusban, miután a Justice Democrats meggyőzte a kampányolásról. Ugyan áprilisban még 18 pontos hátrányban volt, júniusban megnyerte az előválasztást Espaillat ellen. Ha megnyeri a 2026. novemberi választást, 32 évesen a Kongresszus egyik legfiatalabb tagja lenne. Támogatói között volt Mamdani, Jamaal Bowman és Hasan Piker is, de ellenezte kampányát az intézményes Demokrata Párt és az AIPAC is.
2026. szeptember 24-én letartóztatták New Yorkban, mikor Benjámín Netanjáhú jelenléte ellen tüntetett az ENSZ Közgyűlés előtt.
Jegyzetek
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Amerikai aktivisták Kategória:Amerikai demokrata politikusok Kategória:Amerikai Demokratikus Szocialisták-tagok Kategória:Iszlám hitre áttért személyek Kategória:Floridaiak Kategória:New York állami politikusok