Orientalium Ecclesiarum

Az Orientalium Ecclesiarum a második vatikáni zsinat dekrétuma a keleti katolikus egyházakról. VI. Pál pápa a zsinati atyákkal együtt 1964. november 21-én hirdette ki, ugyanazon a napon, amikor a zsinat elfogadta a Lumen gentium dogmatikus konstitúciót és az Unitatis redintegratio ökumenizmusról szóló dekrétumot is.II. Vatikáni Zsinat: Orientalium Ecclesiarum kezdetű dekrétum a keleti egyházakról, 1964. november 21.

A dokumentum rövid, fegyelmi és egyháztani jellegű zsinati szöveg. Fő célja a keleti katolikus egyházak liturgikus, fegyelmi és lelki örökségének megerősítése, saját hagyományaik megőrzése, valamint az a szemlélet, hogy a latin egyház és a keleti katolikus részegyházak az egyetlen katolikus egyházon belül egyenrangúak. A dekrétum hangsúlyozza, hogy a keleti egyházaknak joguk és kötelességük saját liturgiájuk, egyházfegyelmük és lelki örökségük megőrzése.Orientalium Ecclesiarum, 3–6.

Az Orientalium Ecclesiarum hozzájárult ahhoz, hogy a katolikus egyházon belül erősebben érvényesüljön a keleti hagyományok tisztelete, a latinizáció csökkentése és a keleti egyházak sajátos kánonjogi helyzetének tisztázása. Hatása a későbbi keleti katolikus jogalkotásban, különösen a Keleti Egyházak Kánonjainak Kódexe (Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium, CCEO), 1990-es kihirdetésében is megjelent.II. János Pál pápa: Sacri Canones apostoli konstitúció, 1990; Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium.

Címe és helye a zsinati dokumentumok között

A zsinati dokumentumok hagyományosan latin kezdőszavaikról kapták címüket. Az Orientalium Ecclesiarum jelentése: „a keleti egyházaké” vagy „a keleti egyházakról”. Magyar címe: A II. Vatikáni Zsinat Orientalium Ecclesiarum kezdetű dekrétuma a keleti egyházakról.

A második vatikáni zsinat tizenhat dokumentuma közül az Orientalium Ecclesiarum a rövidebb dekrétumok közé tartozik. Nem a keleti katolikus egyházak teljes dogmatikai vagy kánonjogi összefoglalása, hanem alapelveket és néhány konkrét rendelkezést ad a keleti részegyházak jogairól, a pátriárkák szerepéről, a szentségi fegyelemről, a liturgikus hagyományról és a különvált keleti keresztényekkel való kapcsolatokról.

A dekrétum végleges szavazásán 2110 zsinati atya támogatta és 39 ellenezte. A szöveg elfogadása a zsinat azon törekvéséhez kapcsolódott, hogy az egyház egységét ne a rítusok és hagyományok uniformizálásaként, hanem a hit, a szentségek és az egyházi kormányzat közösségében megvalósuló sokféleségként mutassa be.Giuseppe Alberigo – Joseph A. Komonchak szerk.: History of Vatican II, IV. kötet. Maryknoll: Orbis, 2003.

Történelmi háttér

A keleti katolikus egyházak története különböző egyházi uniókhoz, helyi hagyományokhoz és a keleti keresztény liturgikus családokhoz kapcsolódik. A katolikus közösségben élő keleti egyházak egy része a bizánci, más része az alexandriai, antiochiai, örmény, káld vagy kelet-szíriai hagyományt követi. Ezek a közösségek a római pápával való teljes közösségben élnek, de saját liturgiával, egyházfegyelemmel, naptárral, jogi hagyományokkal és egyházi önkormányzati formákkal rendelkeznek.

A 19. század végétől a pápai dokumentumok egyre határozottabban védték a keleti katolikus hagyományok sajátosságait. XIII. Leó pápa Orientalium dignitas kezdetű apostoli levele 1894-ben bírálta a keleti rítusok indokolatlan latinizálását, és kijelentette, hogy a keleti hagyományok megőrzése az egész katolikus egyház javát szolgálja.XIII. Leó pápa: Orientalium dignitas apostoli levél, 1894. november 30.

A 20. század első felében XI. Piusz, XII. Piusz és XXIII. János pápa alatt több intézkedés született a keleti katolikus intézmények, képzés és jogfejlődés támogatására. A zsinat idején különösen a melkiták, ukrán görögkatolikusok, maroniták és más keleti katolikus képviselők szorgalmazták, hogy a keleti egyházakat ne pusztán „rítusként”, hanem saját hagyományú részegyházakként kezeljék.Orientalium Ecclesiarum, 1.

Szerkezete

A dekrétum 30 számozott pontból áll. A hivatalos magyar szöveg a következő tematikus egységeket különíti el:

Rész Pontok Témák Bevezetés 1 A keleti egyházak intézményeinek, liturgiájának és hagyományainak megbecsülése. A részegyházak, más néven szertartások 2–4 Egység és sokféleség az egyházban; a részegyházak egyenrangúsága; kapcsolatok a szertartások között. A keleti egyházak lelki örökségének megőrzése 5–6 A keleti egyházak joga és kötelessége saját fegyelmük és liturgikus örökségük megtartására. A keleti pátriárkák 7–11 A pátriárkátus intézménye, a pátriárkák méltósága és jogai, nagyérsekek és új pátriárkátusok. A szentségekre vonatkozó szabályok 12–18 A keleti szentségi fegyelem, bérmálás, gyóntatási joghatóság, diakonátus, vegyesházasság. Az istentiszteletről 19–23 Ünnepek, húsvétdátum, szent idők, zsolozsma, liturgikus nyelv. Kapcsolatok a különvált egyházakhoz tartozó testvérekkel 24–29 A keleti katolikusok ökumenikus hivatása és a különvált keleti keresztényekkel való szentségi kapcsolatok. Befejezés 30 A rendelkezések ideiglenes jellege a teljes egység helyreállításáig, imádság az egységért.

Főbb rendelkezései

Egység és sokféleség az egyházban

A dekrétum egyik alapelve, hogy a katolikus egyház egysége nem zárja ki a liturgikus, fegyelmi és lelki hagyományok sokféleségét. A 2. pont szerint a változatosság nem bomlasztja az egységet, hanem kinyilvánítja azt. A 3. pont kimondja, hogy a keleti és nyugati részegyházak egyenrangúak: „a szertartás címén egyikük sem előzi meg a többit”.Orientalium Ecclesiarum, 2–3.

A szöveg a részegyházak közötti kapcsolatokat a közös hit, közös szentségek és közös egyházi kormányzat keretében értelmezi. A keleti katolikus egyházak a római pápa primátusa alatt állnak, de saját liturgikus és fegyelmi örökségüket nem a latin egyház függelékeként, hanem a katolikus egyház osztatlan örökségének részeként kell megőrizniük.

A keleti hagyományok megőrzése

Az 5–6. pont a keleti egyházak saját hagyományainak megőrzését és helyreállítását írja elő. A dekrétum szerint Kelet egyházainak „nem kevésbé, mint Nyugat egyházainak” joguk és kötelességük saját külön fegyelmi rendjük szerint kormányozni magukat. A szöveg arra is felszólítja a keleti híveket és lelkipásztorokat, hogy ha korviszonyok vagy személyi körülmények miatt eltértek volna saját hagyományaiktól, igyekezzenek visszatérni az ősi hagyományokhoz.Orientalium Ecclesiarum, 5–6.

Ez a megfogalmazás a de-latinizáció egyik zsinati alapja lett. A de-latinizáció nem a latin egyház elutasítását jelenti, hanem azt, hogy a keleti katolikus egyházak saját rítusuk, liturgikus nyelvük, ikonográfiájuk, fegyelmük és lelkiségük szerint éljenek, amennyiben azok összhangban állnak a katolikus hittel és saját hagyományukkal.

Pátriárkák és szinódusok

A dekrétum 7–11. pontja a pátriárkátus intézményét tárgyalja. A keleti pátriárka olyan püspök, akinek joghatósága saját területén vagy rítusán belül a püspökökre, papságra és hívekre is kiterjed, a római pápa főségének sérelme nélkül.Orientalium Ecclesiarum, 7.

A 9. pont szerint a keleti pátriárkák jogait és kiváltságait az ősi hagyomány és az egyetemes zsinatok rendelkezései szerint helyre kell állítani. A pátriárkák szinódusaikkal együtt felsőbb hatóságot gyakorolnak pátriárkátusuk ügyeiben, beleértve az egyházmegyék létesítését és püspökök kinevezését a pátriárkai terület határain belül, miközben megmarad a pápa joga az egyes esetekben való közbelépésre.Orientalium Ecclesiarum, 9.

Szentségi és liturgikus rendelkezések

Az Orientalium Ecclesiarum megerősíti a keleti egyházak ősi szentségi fegyelmét. Különösen fontos rendelkezése, hogy a keleti áldozópapok kiszolgáltathatják a bérmálás szentségét olyan krizmával, amelyet a pátriárka vagy a püspök áldott meg. Ez a keleti keresztény gyakorlatban a keresztséggel, a krizmálással és az eucharisztikus részesedéssel egységet alkotó beavatási rendhez kapcsolódik.Orientalium Ecclesiarum, 12–14.

A dekrétum szól a vasár- és ünnepnapi istentiszteleti kötelezettségről, a gyóntatási joghatóságról, az állandó diakonátus helyreállításáról, a vegyesházasságokról, az ünnepek rendjéről, a húsvét megünnepléséről, a zsolozsma végzéséről és a liturgia nyelvéről. A 23. pont a pátriárkát és szinódusát, illetve az illetékes keleti egyházi hatóságot nevezi meg a liturgikus nyelvhasználat szabályozásának felelős hatóságaként, az Apostoli Székhez küldött jelentéssel.Orientalium Ecclesiarum, 15–23.

Kapcsolatok a különvált keleti keresztényekkel

A dekrétum 24–29. pontja a keleti katolikus egyházak sajátos ökumenikus hivatásáról szól. A 24. pont szerint a Rómával közösségben élő keleti egyházak feladata, hogy az összes keresztény, különösen a keletiek egységét ápolják imádsággal, példás élettel, az ősi hagyományokhoz való hűséggel, kölcsönös megismeréssel, együttműködéssel és testvéri nagyrabecsüléssel.Orientalium Ecclesiarum, 24.

A 25. pont kimondja, hogy a katolikus egységre lépő különvált keleti keresztényektől nem kell többet kívánni, mint az egyszerű katolikus hitvallást. A 26–29. pontok a szent cselekményekben való közös részvétel elveit szabályozzák. A dokumentum tiltja a közös szent cselekményt, ha az káros az egyház egységére, tévedéshez való formális csatlakozást fejez ki, vagy botrány, hitbeli eltévelyedés és vallási közömbösség veszélyével jár. Ugyanakkor bizonyos körülmények között engedélyezi, hogy különvált keleti keresztények katolikus paptól a bűnbánat szentségét, az Oltáriszentséget és a betegek kenetét kérjék, illetve hogy katolikusok is kérhessék ezeket olyan nem katolikus keleti papoktól, akiknek egyházában érvényes szentségek vannak, ha a szükség vagy a lélek java ezt indokolja.Orientalium Ecclesiarum, 25–29.

Hatása és utóélete

Az Orientalium Ecclesiarum a keleti katolikus identitás posztkonciliáris megerősítésének egyik alapdokumentuma lett. Hatása nem önmagában, hanem a zsinat többi dokumentumával, különösen a Lumen gentium, az Unitatis redintegratio és a liturgikus megújulást tárgyaló Sacrosanctum Concilium összefüggésében értelmezhető.

A dokumentum elvei a későbbi keleti katolikus jogalkotásban is megjelentek. A Keleti Egyházak Kánonjainak Kódexe 1990-ben önálló keleti katolikus törvénykönyvként szabályozta a keleti katolikus egyházak jogát. A jogfejlődésben általánossá vált az ecclesia sui iuris kifejezés, amely a saját jogú egyházak sajátos autonómiáját fejezi ki a katolikus egyházon belül.

A liturgikus és fegyelmi megvalósítás fokozatos volt. Több keleti katolikus egyházban újraértékelték a latin eredetű gyakorlatokat, előtérbe került a saját liturgikus örökség, a keleti zsolozsma, a hagyományos ikonográfia, a saját böjti fegyelem és a keleti egyházkormányzati formák szerepe. A folyamat azonban egyházanként és régiónként eltérően haladt.

Recepció és kritikák

A dekrétumot a keleti katolikus egyházak többsége és a hivatalos katolikus tanítás pozitívan értékeli, mivel megerősítette a keleti hagyományok egyenrangúságát és elvi alapot adott a latinizáció visszaszorításához. A dokumentum recepciója ugyanakkor több oldalról vitákat is kiváltott.

Tradicionalista katolikus kritikák

Egyes tradicionalista katolikus szerzők, köztük Marcel Lefebvre érsekhez és a Szent X. Piusz Papi Testvérülethez kapcsolódó irányzatok, az Orientalium Ecclesiarum egyes rendelkezéseit a második vatikáni zsinat szélesebb ökumenikus fordulatának részeként bírálták. Kritikájuk főként a 24–29. pontokra, a különvált keleti keresztényekkel való szentségi kapcsolatok enyhítésére és az ökumenikus szemléletre irányul.Marcel Lefebvre: Open Letter to Confused Catholics. Kansas City: Angelus Press, 1986. Ugyanezek a kritikák az OE 20. pontját, a húsvét közös ünneplésének lehetőségét, valamint a 25. pontot is kifogásolták, amely szerint a katolikus egységre lépő keleti kereszténytől nem kell többet kívánni, mint a katolikus hit megvallását. Ezek az értelmezések többnyire a II. Vatikáni Zsinat egész ökumenikus irányával szembeni tradicionalista kritikák részeként jelennek meg.