Rapače település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 5, közúton 9 km-re nyugatra, a Majevica-hegység lejtőin és a Joševica-patak völgyében, 220–340 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_12/tz_12.html Topografska karta Tuzla 426-3-4 A környező falvakhoz hasonlóan dombos, részben mezőgazdasági jellegű terület.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1914Bosnyák26Horvát283311Jugoszláv1510Egyéb4720Összesen502351
Története Középkor Rapače keletkezéséről nincsenek hiteles források. Rapače története valószínűleg a középkorig nyúlik vissza. A település környéke a középkori Só (a mai Tuzla elődje) vonzáskörzetéhez tartozott, amely a sóbányászatnak köszönhetően Bosznia egyik fontos gazdasági központja volt, tehát már az oszmán hódítás előtt is létezhetett, a 15–16. századi oszmán defterek azonban még nem tartalmazzák. A falu határában található a Gradinac nevű lelőhely, amelyet Tuzla község kulturális emlékei közé jegyeztek be. A régészeti kutatások szerint itt legalább két különböző történeti réteg található, ami arra utal, hogy a terület már a középkor előtt is lakott lehetett.
Az oszmán uralom Az oszmánok a 15. század második felében hódították meg ezt a vidéket, mely ekkor a Zvorniki szandzsákban a Memleha-i Zîr náhije (járás) fennhatósága alá került. A náhije keretein belül, mint az alapvető mezőgazdasági tevékenységeket folytatott a település. A későbbi oszmán uralom idején a tágabb Zvorniki szandzsákhoz tartozó Tuzlai náhije részeként működött; mezőgazdasági településként járult hozzá a régió adóbevételeihez.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Dolnja Tuzlai járáshoz tartozó településnek 6 háztartása és 48 római katolikus lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o.1910-ben a Tuzlai járáshoz és Ljepunica községhez tartozó településen 16 háztartást és 102 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően Rapače a szocialista Jugoszlávia része lett. A falu lakosságának többsége továbbra is horvát maradt, miközben sokan Tuzla bányáiban és ipari üzemeiben vállaltak munkát. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Rapače nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek. Ennek ellenére 1992–1993 körül sok család Tuzla felé menekült. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került tartós szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak a horvát fegyveres erők, főként a Hrvatsko vijeće obrane (HVO) soraiban. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.
Gazdaság Rapače gazdasága mindig kis falusi jellegű volt, és erősen kapcsolódott a közeli Tuzla gazdaságához. A helyi gazdaság alapja évszázadokig a szántóföldi növénytermesztés (kukorica, búza, árpa, zab), a gyümölcstermesztés (szilva, alma, körte), a konyhakerti gazdálkodás, és az állattartás volt (főként szarvasmarha, juh, sertés és baromfi). Mára mindez kiegészül a Tuzlára történő ingázással, szolgáltatások és építőipari munkákkal. A helyi idősebb lakosság megélhetésében jelentős szerepet játszanak a külföldön dolgozó családtagok hazautalásai.
Infrastruktúra Rapače infrastruktúrája a Tuzlához való közelség miatt általában fejlettebb, mint a távolabbi falvaké. Bár kis település, a város vonzáskörzetének részeként hozzáfér a legtöbb alapvető közműhöz és szolgáltatáshoz. Rapače aszfaltozott helyi utakon kapcsolódik Tuzlához és a szomszédos településekhez (Bukinje, Brgule, Lipnica). A legtöbb út kétirányú, de keskeny. Az elmúlt években több helyi útszakaszt felújítottak és újraaszfaltoztak Tuzla város beruházásai keretében. A település néhány perc alatt elérhető autóval Tuzla központjából. A vezetékes ivóvíz általánosan elérhető. A csatornahálózat kiépítettsége nem teljes, egyes házak továbbra is egyedi szennyvízelvezetést használnak, ami sok külterületi településen jellemző Bosznia-Hercegovinában.
Nevezetességei A Rapačéban található „Gradinac” régészeti és szakrális lelőhelyet 1988. június 8-án vették fel Tuzla község kulturális műemlékeinek jegyzékébe „C-2” jelzéssel. A lelőhely a III. kategóriába tartozik (a régi besorolás szerint), és két kultúrrétegből áll.
Az itt található Szent Márk kápolna valószínűleg 19. századi építmény. A kápolna környékén mélyedések, gyűrődések és domborulatok formájában jelentkező terepi deformációk voltak láthatók, ami korábbi bányászati tevékenységre utalt. A geodéziai térképeken látható volt, hogy a kápolna közvetlen közelében egykor egy település állt, amelyet a föld alatti bányászati munkálatok miatt kellett kitelepíteni.
Jegyzetek
További információk Tuzla város hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései