A Parádé (eredeti angol címe: Parade) Rachel Cusk brit író 2024-ben a londoni Faber and Faber kiadónál megjelent regénye. Magyarul Dudik Annamária Éva fordításában a Park Kiadónál jelent meg 2025-ben.

A regény 2024-ben elnyerte a Goldsmiths-díjat.

Cselekménye Rachel Cusk formabontó regényében hiába keresnénk egységes központi cselekményt. A könyv négy fejezetből áll. Mindegyik fejezetben egymást váltogatva fut egy – sem időben, sem cselekményes szállal egymáshoz nem kapcsolódó – egyes szám harmadik személyben előadott, valamint egy többes- vagy egyes szám első személyben előadott esemény- és gondolatsor.

A könyv jelentős része a művészet (a vizuális művészetek) világával foglalkozik, a szereplők egy része is művész, akiket – mindegyiket – nevek helyett egy G betű jelöl. Az első személyben előadott fejezetrészek „hétköznapi” szereplői is középosztálybeliek. A fejezetek különálló történéseinek és a művek, alkotói módszerek leírásainak egymásra vonatkoztatását az elbeszélő(k) állandó értelmezései teszik lehetővé. Ezekben a történetekben és reflexiókban központi helyet kap a művészet mellett a női lét kérdése (függőség és szabadság a házastársi kapcsolatban, a művészfeleség, „a nőművészek önszabotállása”, a női művész és a gyerek vállalása, illetve magára hagyása; a gyerekét hatalmában tartó anya stb.).

Fejezetek A kaszkadőr A bába Az ugró A kém

Az első fejezet G festőről szól, aki elkezdett fejjel lefelé festeni, majd a feleségéről aktokat, később vele együtt kettős portrékat készíteni; de még inkább a feleségről és kettejük változó kapcsolatáról szól. Ezt meg-megszakítják egy külföldről „ebbe az idegen városba” költözött nő élményei: sétája alkalmával egy ismeretlen nőtől a fejére mért ütés; több G nevű művész (egy szobrásznő, egy 19. századi festőnő, egy fekete művész) alkotásai; egy kiállításon történt öngyilkosság.

A második fejezet G, a korai lázadóból konszolidálttá vált festőnő művészi fejlődésének, házasságának és kislányukkal való kapcsolatának elbeszélése. Ezzel párhuzamosan, de csak utalásokban bomlik ki egy szigeten („Mann tanyája”) valaha baloldali kommunát létesíteni próbált, de belefáradt, mára magát teljesen elhagyó férfi, és az akaraterős, megbomlott kapcsolatukból a lányukkal együtt kilépő feleség története.

A harmadik fejezetben a két elbeszélő-pozíció csaknem teljesen háttérbe szorul. Egy asztaltársaság beszélgetésének vagyunk tanúi, akik a G-ről szóló konferenciára és műveinek kiállítására jöttek, (G valószínűleg már nem él), néhányan előadást is akartak tartani. (140.) Az eseményt azonban megakadályozta egy öngyilkosság, melyet szemtanúként a múzeum épp megérkező igazgatónője mesél el és vonatkoztat önmagára. A jelenet és leírásának módja (kiállítás a múzeum felső szintjén, átrium, fölötte fények az üvegtetőn, nyitott függőfolyósó, ahonnan a férfi levetette magát) pontosan megismétli az első fejezet azonos jelenetét (23., 28., 122-123.). Az igazgatónő korábban felmondott és egy szigetre fog költözni a lányával. Régi ismerőse, az idősödő tanár (Thomas) is most mondott fel, apja halála után életében először érzi magát szabadnak.

A negyedik fejezet részben G filmrendező életútjának rajza, aki a szigorú nevelés után hamar elhagyta a szülőket, de nem vált lázadóvá. Álnéven készített írásaiban és filmjeiben alkotóként mindig háttérbe húzódott. Csak megfigyelni akart, nem alakítani; csak jelen lenni, amikor történnek a dolgok. Az öccse tvműsorokban rágalmazza a szülőket. Ő is alig bírja elviselni apját, de nem tesz otthon szemrehányást és nem említi a testvére tevékenységét. Csendes részvéttel figyeli anyját a halálos ágyon.

A másik fejezetrész így kezdődik: „Nemrég meghalt anyánk…” Ezúttal sem tudjuk, ki az elbeszélő, és milyen anyáról van szó. Hónapokkal a temetés után az emlékező(k) egy szállodaszoba ablakából nézik a hajnalt, – ezzel a képpel indul és zárul is az utolsó fejezet és a regény. Ebben a keretben felidéződnek, újraértelmeződnek a vele leélt évtizedek. Szinte számvetés ez, és talán meditáció is az anya továbbéléséről halála után a gyerekeiben.

„Bennünk él, ahogy egykoron mi éltünk benne.”

Fogadtatása Az Élet és Irodalom két méltatást is közölt a lap Ketten egy könyvről rovatában. „Ha egy mondatban kellene válaszolni arra a kérdésre, hogy miről szól a könyv, azt lehet mondani, hogy az élet és a művészet/irodalom kapcsolatáról, számos különféle módon, felületen és mélységben.” Majd sorra veszi az „egyszerre sűrű és képlékeny szövetű” könyv témáit, melyek „egyfajta körkörös, spirál formában vannak jelen itt is, ez pedig az olvasót sajátos, a könyv ritmusára hangolódó figyelmi, asszociációs attitűd kialakítására hívja.” A Parádé „fejezetei egytől egyig a művészi identitás mibenlétét, a hasonmás-problematikát boncolgatják” – olvashatjuk a másik recenzióban, amely egyébként a spirál-szerűhöz hasonló jelzővel illeti a könyvet: az író „élettöredékekből építkező ringlispíl-regénye – Parádé (Parade, 2024) – miközben egymásra vetíti a hétköznapi mozzanatokból absztrahált pillanatképeket, (…) beépít a narratívába önreflexív szövegbetéteket is.” Mindkét fenti recenzió – egymástól függetlenül – az első és az utolsó fejezet néhány motívumával foglalkozik részletesebben, a két további fejezetről viszont a címükön kívül nem tesz említést.

Az Ekultura.hu könyvajánlója ellenkezőleg: éppen abból a két fejezetből emel ki – kevésbé elvont jellegű – motívumokat: a szigeten játszódó Mann tanyája részt, melyet a kötet csúcspontjának tart, valamint az értelmiségi asztaltársaság beszélgetését. „Cusk eddig sem a realista történetmesélést fontosnak tartó szerző volt, de ezúttal ezekben a G-kben tényleg elvetett szinte minden konkrétumot.” A cikk írója egyértelműen fogalmaz: a túlságosan formabontó, elvont szövegekkel terhelt regényt nehezen befogadhatónak és az író korábbi könyveinél gyengébbnek tartja.

A Műút portál kritikusa hosszabb cikkben elemzi a könyvet. Hangsúlyozza, hogy a regény nem az élet különféle eseményeit helyezi a középpontba, hiszen „a narratív részleteket rögtön elidegeníti az elvont fogalmi apparátus bevonása révén, és a szöveg nagyrészt ebben az elvont régióban "játszódik"…” Ez természetesen megnehezíti az olvasó számára a befogadást. A cikkíró számára „A Parádé nyelvileg és gondolatilag is legizgalmasabb részei közé tartoznak a képleírások,” és a közölt elemzések magának ennek a kritikának is legérdekesebb részei. Vizsgálódásának egyik központi fogalma a kiazmus, „a szimmetrikusan tükröző ismétlés.” Ez nem csak a képleírásokban jelentkezik, hanem a regény „szerkezete is kiazmikusnak mondható: az egyes részekben egymást váltogató két-két történetszál olyan, mint a kettős spirál, amely mindent odabent kódol, hogy aztán a test külső jegyeiben mutatkozzon meg.” Itt is jelen van tehát jellemzésül a spirál, ami a fenti két méltatásban is előfordul.

Jegyzetek

Források Rachel Cusk: Parádé · Fordította: Dudik Annamária Éva · Park Kiadó, Budapest, 2025 ·

Kategória:A 2020-as évek regényei Kategória:2024 könyvei Kategória:Brit regények