A vazimbák a néphagyomány szerint Madagaszkár első lakói voltak. Bár fizikai megjelenésükről szóló hiedelmek regionális eltéréseket mutatnak, általában az átlagosnál alacsonyabb termetű népcsoportként írják le őket, egyes tudósok szerint ez arra utal, hogy talán pigmeus népcsoportról (és így egy különálló madagaszkári etnikai csoportról) van szó, akik a mai Indonézia szigeteiről vándoroltak át, és i. e. 350–i. sz. 500 közötti időszakban telepedtek le Madagaszkáron. A tudományos bizonyítékok alátámasztják, hogy ebben az időszakban érkeztek meg az első emberi telepesek a szigetre, és számuk később növekedett, de a pigmeus-elméletet még nem bizonyították.

A vazimbákról szóló történetek jelentős elemei a malgasok kultúrtörténetének és kollektív identitásának; ezek a történelmi eseményektől a természetfeletti jelenségekig terjednek, és sokféle hiedelmet és szokást inspirálnak az egész szigeten. Hasonló történetek találhatók más ausztralonéz népek kultúráiban is, például a hawaii menehunékról szóló elbeszélésekben.

Történelem

Madagaszkár első lakói A mai Indonézia térségéből érkező tengeri felfedezők által Madagaszkáron végrehajtott kezdeti letelepedéssel kapcsolatos tények – beleértve pontos időpontját és jellegét is – továbbra is folyamatos vita és kutatás tárgyát képezik. Felvetődött az is, hogy a szigeten több, egymást követő letelepedési hullám volt. Ezen elmélet szerint ugyanabból a délkelet-ázsiai régióból indultak el, ugyanazt a nyelvet beszélték és ugyanaz volt a kultúrájuk. Amikor a második csoport megérkezett, a sziget még ritkán lakott volt, kultúrája és életmódja az első telepesek életmódjából fejlődött ki, tükrözve a külső fenyegetésektől teljes elszigeteltségben töltött évszázadok alatt a helyi környezethez való alkalmazkodást. A népszerű hiedelem szerint a vazimbák nem rendelkeztek kohászati ismeretekkel, sem a rizstermesztéssel, és agyagból készült fegyvereket használtak. Miután a kelet-afrikai bantu nyelvű telepesek a szigetre vándoroltak, és magukkal hozták a zebu-szarvasmarha-tenyésztés kultúráját, a vazimbák állítólag nem a húsukért tenyésztették zebuikat. Ha a többhullámú betelepülési elmélet helyes, akkor az őshonos (első hullámbeli) népesség, akivel a technológiailag fejlettebb második hullámbeli telepesek Madagaszkárra érkezésükkor találkozhattak, történelmi alapot szolgáltatna azoknak a történeteknek, amelyek a Vazimba-társadalmak primitív jellegéről szólnak.

A régészeti kutatások és a szájhagyományok bizonyos mértékben rávilágítanak arra, hogyan élhettek a felvidék ezen korai lakói. Amikor megérkeztek az ősi trópusi hegyvidéki erdőkbe, a vazimbák a „tavy” (vágás-égetéses mezőgazdaság) módszerét alkalmazták, hogy földet nyerjenek a banán, gumós növények, gyömbér és egyéb alapélelmiszerek termesztéséhez. Mézet, gyümölcsöket és ehető magvakat gyűjtöttek, valamint apróvadakra vadásztak az erdőkben. Ahogy népességük növekedett, falvak alakultak, amelyeket először törzsfőnökök, később pedig királyok irányítottak. Úgy gondolják, hogy az uralkodók egy helyi gomba segítségével vörösre festették a hajukat; a vörös szín és a királyi hatalom közötti kapcsolat Madagaszkár számos részén a mai napig fennáll.

Manasse Esoavelomandroso "Afrika központi történelme, 9 kiadás (2025) című művében leírtak szerint az első telepesek, a tompontanyok a dél-közép-madagaszkári kimosyok, a délkeleti antevinanyok, az északnyugati antankoalák és kajembyok, valamint az északkeleti raszikajyok voltak. Szerinte a 8. századra a vazimbák beolvasztották vagy erőszakkal elűzték az első telepeseket, és magukat is tompontany-nak (a föld őrzői) kezdték nevezni. Solofo Randrianja a vazimbákat inkább életmódként írja le, mint etnikai csoportnak. 

A szájhagyomány a vazimbákat aszerint különbözteti meg, hogy állítólag hol telepedtek le a szigeten. A vazimba andrano („a víz vazimbái”) a folyók és tavak mentén, vazimba antety („a föld vazimbái”) feltehetően a legnépesebb csoportjuk volt, és állítólag a központi fennsíkon található Betsziriri-völgy környékén csoportosultak. A vazimba antsingy („a Tsingy-hegység vazimbái”) Madagaszkár nyugati részén, Bemaraha mészkőformációi (tsingy) körüli barlangokban éltek, a hagyomány szerint gyümölcsökkel és az erdők egyéb termékeivel táplálkoztak.

Történelmi felemelkedés és hanyatlás A madagaszkári szájhagyomány első korszakát Vazimba-korszaknak (faha vazimba) nevezik, amely a vazimba nép szigetre való első letelepedésével és a Madagaszkár központi hegyvidéki régiójában – gyakran királynők által irányított – királyságok megalapításával kezdődött. Egyes beszámolók szerint a középső-felföld első vazimba uralkodóját Andriandravindravinának hívták. A hegyvidéki szájhagyomány második korszaka a Vazimba-hegyvidéki királyságok meghódításával kezdődött a merina uralkodók által, amely területet később Imerinának neveztek el. Andriamanelónak (1540–1575) – aki Rangita királynő és Rafohy királynő ősén keresztül maga is félig vazimba volt – (utódjaival, Ralambóval és Andrianjakával együtt) tulajdonítják azt, hogy sikeresen kiszorította a vazimbákat a hegyvidékről a sziget nyugati részébe.Callet, F. Tantara ny andriana eto Madagascar. Académie Malgache, 1908. A hagyományok a vazimbák legyőzését a rizstermesztéshez szükséges további földterületek megszerzésének szükségességével magyarázzák, az archeológiai kutatások pedig ezt a terjeszkedést a 14. századra teszik.

Általánosan elfogadott nézet, hogy az utolsó vazimbákat Andrianjaka uralkodása alatt (1610–1630) megsemmisítették. Jean-Pierre Domenichini azonban elvetve a vazimbák jellegzetes fizikai megjelenéséről szóló történeteket, azt a feltevést fogalmazta meg, hogy a „vazimba” kifejezés inkább kulturális, mint etnikai különbségre utalt, és hogy sokan, akiket ebben az időszakban vazimbának tekintettek, nem haltak ki, hanem egyszerűen úgy döntöttek, hogy asszimilálódnak a győztes merina kultúrába. J. C. Hebert úgy vélte, hogy a merinák szövetséget kötöttek a „föld uraival”, a vazimbákkal, a „vazimba” és a „ziva” közötti hasonlóságokra alapozva. Számos merina és betszileo család szájhagyománya a merinák és a vazimbák ősei közötti vegyes házasságokról szól, és egyes madagaszkáriak azt feltételezik, hogy a vadászó-gyűjtögető mikeák és a vezó halász törzs – mindkettő Madagaszkár nyugati és déli partvidékén koncentrálódik – a vazimbák leszármazottai lehetnek.

A köztudatban Számos legenda és történet kering a vazimba nép fontos alakjairól. A szájhagyomány például egy Ramboamana nevű vazimba nőről és egy Ramboabesofy nevű vazimba férfiról mesél, akiket tompon-tany-nak (a föld urai) neveztek – ők voltak Madagaszkár legkorábbi lakói, akik az Ankavandra régióban telepedtek le. A házaspárnak két fia volt, Rangoromana és Zafihisoky, akiket a legenda a szigetre érkező első zebu-tenyésztőknek tart. Néhány merina a családfáját egy Ndrenavoavo nevű férfiig vagy annak nővéréhez, Pelamanához vezeti vissza, akik az első nem-vazimbák (azaz a második hullámban érkező telepesek) voltak, akik Madagaszkárra érkeztek. Úgy tartják, a Tsirendresaka közelében lévő erdőben vannak eltemetve, sírjukat betsziriry összes vazimbája tisztelte, és cserébe a cirendreszakaik betartanak egy fadit (tabu), amely megtiltja a zebu megölését, tisztelegve a vazimbák azon hagyománya előtt, akik nem ettek marhát.

Madagaszkáron manapság a néphit szerint a vazimbák talán nem is emberek voltak, hanem inkább valamiféle szörnyek vagy gyakran gonosz szellemek, amelyek olyan természeti helyszíneken kísértenek, mint a folyók, sziklák vagy szurdokok. A szájhagyomány szerint a vazimbák körében szokás volt, hogy halottaikat egy előre kijelölt mocsarakba vagy más vízbe merítették, és ezeket a területeket szentnek tartják, olykor zarándokhelyekké és áldozati helyszínekké válnak. A vazimbákat gyakran az átlagosnál alacsonyabb termetűnek képzelik el, bőrük pedig vagy nagyon sápadt, vagy nagyon sötét. A Vazimbákról szóló szörnyűbb leírások természetellenesen megnyújtott arcról beszélnek, nagy ajkakkal, amelyek agyarszerű fogakat rejtettek. A számos hiedelem közül az egyik szerint nem bírják elviselni, ha olyan tárgyhoz érnek, amely sóval érintkezett, és tilos fokhagymát vagy sertéshúst bevinni olyan területre, amelyről úgy gondolják, hogy egy vazimba sírja található ott.

Jegyzetek

Fordítás

Kapcsolódó cikkek

Kalanoro

Kategória:Malgas mitológia