A török elleni harcokkal a Török háborúk Magyarországon c. összefoglaló szócikk foglalkozik.
thumb|Az Oszmán Birodalom 1683-ban csúcsosodott ki, ideértve a Felső-Magyarországi és Erdélyi fejedelemséget, valamint a Kanizsai-, Budai-, Egri-, Temesvári- és Váradi- vilajetet
A török hódoltság a Kárpát-medence területének az Oszmán Birodalom uralma alatt álló része volt Buda 1541-es elfoglalásától több mint másfél évszázadon át, a terület Habsburg irányítás alatt történt felszabadításáig és egyben a Habsburgok általi megszállásáig (1686–1699). A török hódoltsági terület a mai Magyarország területének zömét, valamint a mai Horvátország és Szerbia északi részét foglalta magában (Délvidék). A Temesköz (a mai Szerbia és Románia területén) előbb Szapolyai János Keleti Magyar Királyságához, majd 1552-től a török hódoltsághoz tartozott.
Története Előzmények jobbra|bélyegkép|Török portyázók rabszíjra fűzött foglyokat visznek A Magyar Királyság Nagy Lajos uralkodása alatt az 1360-as évektől kezdett konfliktusba kerülni a feltörekvő Oszmán Birodalommal a Balkánon. A Magyar Királyság több támadó és keresztes hadjáratot vezetett, és számos védelmi harcot vívott a törökök ellen.
A törökök Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdtek betörni a Magyar Királyság területére. Ekkor a király kiépíttette a déli végvárrendszert, és új adó bevezetésével akart pénzhez jutni, amelyből fenn tudja tartani az ország hadseregét. Zsigmond halála után belső trónviszályok voltak Magyarországon. A törökök ezt kihasználva délen és keleten kezdtek betörni az országba. 1441-től Hunyadi János, aki erdélyi vajda és az ország legnagyobb földesura volt, vált a déli határ védelmének irányítójává. 1442-ben a törökök támadást indítottak Erdély ellen. Hunyadi vereséget szenvedett és nagyobb sereget szervezett. Még ebben az évben Szentimrén a magyarok győzelmet arattak a törökök felett. Ebben a csatában Kamonyai Simon Hunyadi Jánosnak öltözött be, hogy őt támadják meg a törökök és ne Hunyadit (a törökök tudták, hogy Hunyadi János nagyon erős harcos, és minden csatában őt támadták).
1440-ben I. Ulászló került a trónra, majd 1443-ban a király és Hunyadi vezetésével megindult a „hosszú hadjárat” a török ellen. Először a török kézen lévő balkáni területeket támadták meg, majd továbbmentek a Balkán-hegységhez, de beállt a tél, emiatt Hunyadi János és I. Ulászló úgy döntöttek, hogy visszafordulnak seregükkel. 1444-ben Várnánál újabb támadást intéztek a török ellen, de az ígért európai segítség elmaradt, ezért a magyarok vereséget szenvedtek. I. Ulászló életét vesztette a csatában, és 1444-ben a még kiskorú V. László került a trónra, Hunyadit pedig kormányzóvá választották 1446-ban. Abban az évben indult balkáni hadjárat a rigómezei csatában – mivel Szkander bég segítsége elmaradt – súlyos magyar vereséggel zárult.
1453-ban Konstantinápoly török kézre került, és a törökök következő célja Nándorfehérvár megszerzése lett. Ez 1456-ban, a nándorfehérvári csatában nem sikerült nekik, ezután hosszú ideig a szultáni főerők nem támadtak Magyarországra.
A Magyar Királyság viselte el az török háborúk terhét Európában a 15. században és sikeresen megállította az oszmán előrenyomulást. 1490-től, Mátyás király halála után a királyi hatalom csökkent Magyarországon, a Fekete sereg feloszlott. Ezzel szemben a 16. századra az Oszmán Birodalom hatalma fokozatosan megnövekedett. Miközben Magyarországot meggyengítette a Dózsa György vezette parasztfelkelés 1514-ben. II. Lajos király (1516–1526) uralkodása alatt a belső ellentétek megosztották a nemességet.
Buda elfoglalása jobbra|bélyegkép|Wolfgang Lazius térképe a Magyar Királyság területéről (1552)
1521-ben Szulejmán szultán megtámadta a meggyengült Magyar Királyságot, a törökök nagy lendülettel támadtak a déli magyar végvárrendszerre. Nándorfehérvár, Magyarország kulcsa és déli kapuja a harmadik nándorfehérvári ostrom során került a törökök kezére, két korábbi sikertelen török ostrom után (1440 és 1456). Ezt követte az ország belseje ellen intézett támadás 1526-ban, amely a mohácsi vereséghez vezetett, a török túlerő legyőzte a magyar hadsereget és II. Lajos magyar király életét vesztette. Ekkor még kivonultak a török csapatok Budáról, és Bécs sikertelen 1529-es ostroma után sem maradt megszálló erő az ország középső részén.
Miután meghalt a magyar király, polgáháborús konfliktus keletkezett az országban, mind a magyar nemesi Szapolyi-ház és mind az osztrák Habsburg-ház igényt tartott az egész királyságra. Szapolyai János magyar király a Keleti Magyar Királyságot uralta, míg a Habsburgok Magyarország nyugati részét irányították. A Habsburgok többször is megpróbálták egyesíteni az egész Magyarországot uralmuk alatt, de az Oszmán Birodalom megakadályozta ezt azzal, hogy támogatta a Keleti Magyar Királyságot. I. János király 1540-ben meghalt, a Habsburg erők 1541-ben ostrom alá vették Magyarország fővárosát Budát, Szulejmán szultán segítséget nyújtott és erői legyőzték a Habsburgokat. A törökök egy trükkel elfoglalták Budát az ostrom során ami az egységes Magyar Királyság felbomlásához vezetett.
Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt: a Királyi Magyarországra, a Keleti Magyar Királyságra (1570-től Erdélyi Fejedelemség), illetve a hódoltság területére. A hódoltság igazgatására létrejött a Budai vilajet.
A török uralom kiterjesztése jobbra|bélyegkép|Török előkelőség (budai pasa) és magyar katona (korabeli metszet, 1617)Rózsa György 1963: Budapest régi látképei (1493–1800). Budapest, 175 No. 76; A következő negyed században a törökök elfoglalták az ország területének 40%-át, amit aztán kisebb-nagyobb hódításokkal tovább bővítettek. A tizenöt éves háború kitöréséig kiterjesztették hatalmukat a Délvidék mellett az Alföld nagy részére és a Dunántúl déli és keleti részére. 1552-ben megalakult a Temesvári vilajet is a megnövekedett terület igazgatására. bélyegkép|Török hadjáratok Magyarországon 1545 és 1592 között
Tizenöt éves háború
A tizenöt éves háború nagy pusztítást hozott a hódoltság területén és a határvidéken élők számára, azonban igazi döntést egyik fél sem tudott kiharcolni. Ekkor jött létre az Egri és a Kanizsai vilajet, valamint a rövid időtartamú Győri is. Az Alföldet és a Partiumot tatárok pusztították, ami kisebb települések sorát törölte el a föld színéről.
Az oszmán hatalom hanyatlása A 17. században az Oszmán Birodalom fejlődése elmaradt a nyugat-európai államok mögött, és a belső nehézségek a magyarországi területeket sem kerülték el. Az adóterhek egyre növekedtek, ugyanakkor az osztrák Habsburgok ereje egyre nőtt. A század végén is még támadott az oszmán hadsereg, de Kara Musztafa török nagyvezír seregének nem sikerült meghódítania a császárvárost, Bécset. Az 1683-as kahlenbergi csata után a Szent Liga igen gyorsan kiűzte a törököket a Hódoltság túlnyomó részéről.
A törökök kiűzése Magyarországról bélyegkép|A török kiűzése Magyarországról 1683-1699 1686-ban Budát visszafoglalták a törököktől, 1687-ben pedig a nagyharsányi (második mohácsi) csata után a magyar országgyűlés elismerte, hogy a magyar korona a Habsburgokra száll. A császári hadseregek viszonylag gyorsan kiszorították a törököket Magyarországról, és Erdélyt is megszállták. Az 1699-es karlócai béke után már csak a Temesköz maradt török kézen. A megmaradt oszmán megszállás alatt álló területeket a Habsburgok által 1716 és 1718 között vívott osztrák-török háború során visszafoglalták, e területek visszafoglalását a pozsareváci béke 1718-as aláírásával ismerték el.
Államszervezet bélyegkép|balra|Török vezír lovon Az Oszmán Birodalom jogrendszere a muzulmán jogon, a saríán, és részben a szultáni jogon, a kánunon nyugodott. Az igen sokféle vallású és szokású nép felett uralkodó oszmán szultánok már igen korán rákényszerültek, hogy a vallási alapú jogot a helyi viszonyokhoz igazítsák. Erre a kánun, a török világi jog szolgált, amely megkísérelte enyhíteni a muszlim és nem muszlim népesség közötti egyenlőtlenséget. Az egész birodalomra kiterjedő jogrend mellett a világi hatalom minden tartománynak külön-külön, a helyi szokásokat figyelembe véve alkotta meg a helyi kánunt, és iránymutatásokat tartalmazott közigazgatási, bíráskodási és pénzügyi kérdésekben. A Budai vilajetnek is volt ilyen helyi „törvénykönyve”, de csak nagyon kevés pontban tért el a birodalmi törvénytől. 62 pontja a különféle adónemeket, piaci helypénzt, bel- és külföldi áruk elvámolásának menetét szabályozza, valamint egyetlen büntetőjogi bejegyzés szerepel benne. A többi kérdésben a vallási jog alapján jártak el.
Az új rendszer bevezetésekor I. Szulejmán az átmenet simábbá tétele érdekében elrendelte, hogy a tartomány őslakosai (bizonyos vonatkozásokban) saját szokásaik és törvényei szerint élhessenek tovább, saját bírájuk ítélkezzen felettük. A szultán Werbőczy Istvánt bízta meg ezzel a tisztséggel, azonban a török elöljáróknak gyorsan elege lett a folytonos panaszkodásból és magyar jogra hivatkozásból, és rövid úton megszabadultak Werbőczytől (állítólag a budai pasa mérgeztette meg). Ezután ezt a posztot senki nem töltötte be.
Közigazgatás bélyegkép|Eger vára a 16. század végén bélyegkép|Magyarország 1572-ben bélyegkép|balra|A belső rendet a janicsárok és a szpáhik tartották fenn bélyegkép|A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területe a török hódoltság korában A törökök a meghódított területeket vilajet nevű közigazgatási egységekre osztották fel, amelyek élén a beglerbég állt. A magyar földön megszervezett vilajetek a következők voltak: Budai (1541-től) Temesvári (1552-től) Győri (1594–1598) Pápai (1594–1597) Egri (1596-tól) Kanizsai (1600-tól) Váradi (1660-tól) Érsekújvári (1663-tól)
Egykorú források 1595-ben Szigetvárt is beglerbégségnek emlegették, 1660 illetve 1663 után pedig vilajetnek nevezték a Várad és Újvár közötti közigazgatási egységeket is.
Magyarországon a legelső és végig a legfontosabb a Budai vilajet volt. Közép-Magyarországon kívül a Bánságot is Budáról irányították. Itt volt a hódoltsági terület központja, melynek élén a budai pasa állt, aki rangban a később alapított vilajetek beglerbégjei felett állt. Ezt mutatta az is, hogy 1623-ig időnként, azután folyamatosan vezíri rangú ember állt a Budai vilajet élén. Ezt követte 1552-ben a Temesvári vilajet, majd sorban a többi.
A vilajeteket szandzsákokra osztották, azokat pedig nahijékre. A szandzsákokat a bégek vezették, a nahijék élén pedig az aga állt. Mivel egy-egy szandzsákot egy-egy vár köré szerveztek meg, számuk a határ közelében nagyobb, biztosabb területeken kisebb volt.
Ezeknek a területeknek jelentős katonaságot és hivatalnoki gárdát kellett ellátniuk. Az egyes egységek főhivatalnokai tanácsadó testületet alkottak (díván). Ilyen főhivatalnok volt például a defterdár (adószedő), a kádi (bíró) és a mufti (törvénytudós, egyházjogász). A belső rendet a janicsárok és a szpáhik tartották fenn.
Bár a kádit elsősorban bírónak tekintik, a középszintű igazgatásban egy sor egyéb feladat hárult rájuk, az adó beszedésétől a hadsereg mozgósításán át a piacok, ipartestületek, építkezések és vallási közösségek felügyeletét is. A budai kádi emellett jelentéseket küldött az udvarba a beglerbégekről, a vilajet népéről és hangulatáról is.
Igazságszolgáltatás A középszintű igazgatás a kádik munkáján alapult, akik egyéb tevékenységeik mellett közjegyzői, jogászi, bírói tevékenységet is végeztek. Általában bírósági körzetenként (kaza) egy-egy kádi működött, aki időnként végigjárta körzetét, vagy kiküldöttjei, helyettesei útján ítélkezett polgári és büntetőperekben egyaránt. Nagyobb központokban akár többen is székeltek, és a nagyobb kincstári birtokokhoz is kirendeltek egy-egy kádit. Kétséges ügyekben a szandzsákonként kinevezett muftihoz fordult tanácsért, aki a nevek nélkül elé terjesztett ügyben fetvát (a muzulmán valláson alapuló véleményt) alkotott.