Az 1970-es évek a magyar zenéjéhez lásd: 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 Ez a szócikk áttekintést ad az 1970-es évek magyar könnyűzenéjéről.
Az 1970-es évek a magyar könnyűzene egyik legfontosabb és legtermékenyebb időszaka volt. A beatkorszak ekkorra lezárult, és helyét fokozatosan átvette a rock, a pop, a progresszív rock, a jazz-rock, majd az évtized végén a diszkó és a modern tánczene. A magyar zenei életet ekkor még erősen meghatározta az állami kulturális rendszer, a rádió és a televízió, de a zenekarok egyre több önálló hangzást és stílust alakítottak ki.
Fontosabb események
A korszak elején még aktív volt az Illés, a Metro és az Omega, de 1971–73 között jelentős átrendeződés történt:
1971-ben megalakult a Locomotiv GT, amely az évtized egyik legfontosabb rockzenekara lett. 1973-ban feloszlott az Illés, ami a beatkorszak végét jelképezte. Az Omega nemzetközi turnékat szervezett, és több országban adott ki lemezeket, ami a magyar rock ritka nemzetközi sikere volt. A Fonográf 1974-ben alakult, és a folk-rock, country-rock irányzatot honosította meg. A Generál az évtized elején vált ismertté, modern pop-rock hangzással. 1970-ben mutatkozott be a Syrius klasszikus felállása, amely a magyar progresszív jazzrock egyik legjelentősebb formációja lett. A zenekar ebben az időszakban alakította ki azt a hangzást, amelyet a szakirodalom később a műfaj nemzetközi élvonalába sorolt. A Syrius 1971-ben több hónapig Ausztráliában turnézott, ahol felvették bemutatkozó albumukat. A lemez 1972-ben jelent meg Magyarországon Az ördög álarcosbálja címmel. A felvételt később nemzetközi szakértők is kiemelkedő jelentőségűnek minősítették, és számos modern producer, dj és zenész használta hangmintaként. A zenekar ausztráliai tartózkodása után a korszak kulturális szabályozása miatt a Syrius már nem kapott rendszeres külföldi turnéengedélyt, így további nemzetközi jelenlétük korlátozott maradt. 1973-ban a Koncz Zsuzsa részére készült Jelbeszéd album szövegei is hatósági vizsgálat alá kerültek. A lemez több dalának szövegét nem engedélyezték megjelentetni, ami jelentős visszhangot váltott ki a magyar könnyűzenei életben. A tiltás és az Illés-együttes körüli konfliktusok együttese hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar 1973-ban befejezze működését. Az 1956-ban emigrált Szabó Gábort a hatvanas évek végére már a világ vezető jazzgitárosai között tartották számon, miközben Magyarországon hosszú ideig csak korlátozottan lehetett róla beszélni. 1974-es első hazalátogatásakor, Pege Aladár közbenjárására, egy alkalmi formációval tévéfelvétel készült vele a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Ugyanekkor rögzítettek egy stúdióanyagot is, amely évtizedekig kiadatlan maradt, és amelyet ma a hazai jazzélet egyik kiemelkedő, legendás felvételének tekintenek.
Kovács Kati 1974-ben a brit Music Week magazin szerint az év kontinentális európai sztárja lett, ami nemzetközi figyelmet irányított rá. A Castlebar-dalverseny előző évi győzelme és az LGT‑vel közös album sikere ekkorra egyértelműen a pályája csúcsára emelte. 1977-ben a Metronóm ’77 volt a hazai popzene egyik nagy fordulópontja: a műsor látványosan jelezte, hogy a diszkó itthon is áttört, Szűcs Judith és a Neoton pedig országos sztárrá váltak. Bár a fesztivált Katona Klári nyerte – nem diszkóval –, ő a következő években a magyar pop egyik legmeghatározóbb szólóelőadója lett. A P. Mobil 1978-as Honfoglalás‑bemutatója a korszak egyik legfontosabb rockpillanata volt: az együttes az Ifiparkban adta elő az első magyar rockszvitet, amely történelmi témát vitt a hazai rockzenébe, és a közönség azonnal kultikus élményként fogadta. Ugyanebben az időszakban a Piramis is csúcsra járt – az Ifiparkban 16 ezres nézőcsúcsot állítottak fel, ami jól mutatja, mennyire erős volt a keményebb, őszinte rock iránti igény a diszkókorszak mellett. A Spions 1979-es nyugatra távozása volt az első nagy magyar punk‑export: a francia emigrációban kiadott kislemezük és az egy évvel későbbi EP simán felvette a versenyt a korabeli nemzetközi new wave‑szcénával. Bár külföldön jelent meg, igazi hatását itthon fejtette ki, amikor visszaszivárgott a magyar undergroundba – ebből nőtt ki az URH, az Európa Kiadó és a Kontroll Csoport újhullámos világa.
A hetvenes évek eleje világszerte a szupergrupok időszaka volt, és ez a tendencia a magyar könnyűzenében is megjelent. A hazai mezőny átalakulását leginkább a Locomotiv GT létrejötte jelezte, amelynek tagjai az Omegából, a Metroból és a Hungariából érkeztek. A zenekar új irányt képviselt a magyar rockzenében, és meghatározó szereplője lett az évtizednek. A korszakban további jelentős formációk is megjelentek, köztük a Taurus és a Skorpió, amelyek szintén a modern rockzenei törekvésekhez kapcsolódtak. A hetvenes évek magyar könnyűzenéjének egyik központi együttese az LGT volt, amely az évtized meghatározó részében aktív és jelentős hatású maradt.
Az Omega és a Bergendy-együttes Delhusa Gjonnal (felső sor), Cserháti Zsuzsa és Máté Péter (alsó sor)
1972-ben jelent meg a Bergendy-együttes első, teljes egészében dalokat tartalmazó nagylemeze, amely a korszak egyik legmodernebb hazai kiadványa lett. A zenekar ekkorra már hosszú ideje működött, és több nemzetközi vendéglátózenei tapasztalattal rendelkezett. A felállás az évtized elejére stabilizálódott, és ez jelentősen hozzájárult a Bergendy hangzásának kialakulásához. Az 1972-es album a soul és a funk elemeit ötvözte, és a magyar könnyűzene történetében az egyik első olyan kiadvány volt, amely ezekhez a műfajokhoz szorosan kapcsolódott. Bár korábban is születtek hazai soul‑jellegű próbálkozások (például az Atlas vagy a Bajtala‑Trió), a Bergendy 1972-es lemeze a korszakban különösen korszerűnek számított.
A 70-es évek elején még mindig óriási tömegeket vonzottak a táncdalfesztiválok. Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Kovács Kati ekkor váltak országos ikonokká. A fesztiválok egyben a kultúrpolitika eszközei is voltak: itt lehetett „biztonságos” popzenét mutatni a nagyközönségnek.
A Tessék választani! 1977-es műsorában Nagy Feró még a diszkó felé próbált fordulni, és a Beatrice ekkor egy kifejezetten könnyed, táncos hangulatú dallal lépett fel. A csöves korszak előtti, korai Beatrice ebben az időszakban még nem a későbbi keményrockos, lázadó stílusát képviselte, hanem a műsor elvárásaihoz igazodva egy diszkós, popos számot adott elő. Feró a színpadon azt énekelte, hogy „Gyere, kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene!”, ami jól mutatja, hogy a zenekar ekkor még a korszak divatjához próbált alkalmazkodni, mielőtt 1978-ban végleg átálltak a keményebb rockra és kialakult a Beatrice legendás csöves identitása.
1973 : Miskolci rockfesztivál
1973 nyarán Miskolcon, a Diósgyőri stadionban rendezték meg azt a nagyszabású könnyűzenei eseményt, amely a korszak egyik legjelentősebb hazai rockfesztiválja lett. A rendezvényen a magyar könnyűzene vezető előadói és zenekarai léptek fel, és a fesztivál a kor fiatal közönségének egyik fontos találkozási pontjává vált. A programot nagy érdeklődés kísérte, ugyanakkor a rendezvényhez több rendőrségi intézkedés és konfliktus is kapcsolódott, amelyek később a korszak kulturális légkörének jellegzetes példáivá váltak.
A rendezvényt a Diósgyőri stadionban tartották, ahol a korszak meghatározó zenekarai és előadói léptek fel. A fellépők között volt az Illés együttes, amely ekkor már a beatkorszak utolsó éveit élte, valamint több olyan formáció, amely a magyar rockzene új irányait képviselte. A fesztivál célja az volt, hogy országos szinten bemutassa a hazai könnyűzenei mezőny sokszínűségét.
Rendőrségi jelenlét és konfliktusok A rendezvény idején a hatóságok jelentős erőkkel voltak jelen, ami a korszak kulturális szabályozásának megfelelő gyakorlat volt. A közönség részéről több alkalommal élénk reakciók kísérték a fellépéseket, és a fesztivál hangulatát időnként rendőri intézkedések befolyásolták. Az Illés-együttes egyik fellépése során Bródy János egy színpadi megjegyzést tett a rendőrség jelenlétére. A hatóság ezt követően eljárást indított ellene, amelynek idejére Budapesten kellett maradnia, azaz nem hagyhatta el a fővárost. Ez az eset a korszak egyik legismertebb kulturális konfliktusává vált, és hozzájárult ahhoz, hogy az Illés körüli feszültségek tovább erősödjenek.
Szörényi Levente – Utazás: a borító körüli események és a lemez hatása
Az Utazás Szörényi Levente első önálló nagylemeze, amely 1974-ben jelent meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gondozásában. A kiadvány az Illés-együttes feloszlása utáni időszak egyik legfontosabb magyar pop-rock albuma lett, és jelentős szerepet játszott Szörényi szólópályájának elindításában. Az "Utazás" megjelenése fontos szerepet játszott a magyar könnyűzene 1970-es évekbeli átalakulásában: A lemez stílusa – folkos, akusztikus, pop-rock elemekkel – meghatározta a később alakuló Fonográf együttes zenei irányát.nA kiadvány a korszak egyik fontos példája lett arra, hogyan alakult át a magyar pop-rock a beatkorszak után. A borító körüli hatósági beavatkozás pedig jól tükrözte a kor kulturális szabályozási gyakorlatát, amely a könnyűzenei kiadványokra is kiterjedt.
A borító eredeti változata és a hatósági beavatkozás
A lemez eredeti borítóján Szörényi Levente ágyban, párnák között fekve látható, elrévedő tekintettel. A kép fölött egy női szempár jelent meg, pillangószárny-szerű grafikai formában. A szempár Szyksznian Wanda tervezőé volt, a fotókat pedig Huschit János készítette. A borító megtekintése után Aczél György kábítószeres utalást vélt felfedezni a kompozícióban, és telefonon jelezte kifogásait Erdős Péternek. Más források szerint (Nádori Péter, az MHV kiadói osztályának vezetője) a borító megjelenését Barna Andrásné, a minisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője állította le, aki Bors Jenőt értesítette arról, hogy a „drogos, hippi borítóval” nem jelenhet meg az album.Csatári Bence: Nekem írod a dalt - A könnyűzenei cenzúra a Kádár-rendszerben. Jaffa Kiadó, 2017. 126. old.
A lemez 1973 karácsonya előtt rövid időre mégis kikerült a boltokba, de néhány órán belül visszavonták, így az eredeti borítós kiadásból kevés példány maradt fenn. A kiadó ezután új borítót készíttetett, amelyet Bányai István tervezett. Az album „A” oldalára Szörényi egy hatodik dalt is írt Hidd el, ez Ő címmel, de ezt Erdős Péter nem engedélyezte. A felvétel később, 2001-ben jelent meg a Fonográf Használat előtt felrázandó című ritkaságokat tartalmazó válogatásán.
A dorogi hanglemezgyár története, és jelentősége
A dorogi üzem felépítése előtt Magyarországon a hanglemezeket Budapesten, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) központi telephelyén a Kábelgyárban préselték. A gyártás elavult gépsorokon zajlott, és gyakran nyersanyaghiány akadályozta az előre megtervezett példányszám előállítását, vagy egyes lemezek megjelenését. A minőség ingadozó volt, különösen a 60-as évek elején. A nyersanyaghiány oka részben az volt, hogy a PVC-t és a lemezgyártáshoz szükséges adalékokat importból kellett beszerezni, és KGST-elosztás nem mindig biztosította a megfelelő mennyiséget. A Hungaroton emiatt sokszor késve tudott megjelentetni albumokat, és a gyártási kapacitás nem tudta követni a növekvő keresletet.
Az 1960-as évek és 1970-es évek elején a kapacitás és a hanglemezpiac jelentősen bővült. Megerősödött a komolyzenei felvételek iránti igény, így az export erősödött, a popzenei kiadványok száma nőtt, a rádió és televízió hatására a kereslet megemelkedett. A megrendezett táncdalfesztiválok hanganyagai megjelentek kislemezen, és válogatás lemezeken is A Hungaroton a világ komolyzenei élvonalának közelében volt (pl. Liszt-, Bartók-, Kodály-felvételek), de a gyártási kapacitás nem volt elég ahhoz, hogy a nemzetközi megrendeléseket időben teljesítse.
A Dorogi hanglemezgyárat 1976-ban helyezték üzembe. Ez volt a magyar hanglemezgyártás történetének egyik legfontosabb fejlesztése.
Betiltott vagy korlátozott együttesek a 70-es években