Rajk Júlia, születési nevén Földi Júlia magyar politikai aktivista, Rajk László felesége. Miután férjét 1949-ben koholt vádak alapján kivégezték, elszántan küzdött az áldozatok nyilvános politikai és jogi rehabilitációjáért, élete utolsó évtizedeiben pedig a kialakuló demokratikus ellenzék egyik kulcsfigurájává vált.
Életpályája Szülei Kecskemétről származtak, onnan költöztek a fővárosba, ahol a Ferencvárosban, a Kinizsi utcában telepedtek le. Alsó-kispolgári, római katolikus szellemben nevelték gyermekeiket. Édesapja, Földi István (1873–1941) szobafestő- és mázolósegédként, édesanyja, Szabó Mária otthon dolgozó varrónőként tartotta el a családot.
A házaspár négy gyermeke közül Júlia volt a legfiatalabb. Két nővére, Margit és Erzsébet mellett született egy bátyja is, aki azonban kisgyermekként meghalt. A család szűkös anyagi körülményei ellenére a szülők törekedtek a lányok taníttatására: Júlia különböző tanulmányi ösztöndíjak segítségével végezte el a polgári, majd a kereskedelmi iskolát.
Az 1930-as években Párizsban élt, és részt vett a Nemzetközi Vörös Segély munkájában. A második világháború elején tért vissza Magyarországra. 1941-ben, Budapesten, fogva tartása alatt ismerkedett meg Rajk Lászlóval, és futárként szolgált közte és az akkor illegalitásban működő Magyar Kommunista Párt között. 1946-ban házasodtak össze. Ekkortól a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) főtitkáraként, majd elnökeként dolgozott. 1949 májusának végén Rajk Lászlót – aki ekkor külügyminiszter volt – a Rákosi-diktatúra politikai tisztogatásának részeként koholt vádakkal letartóztatták. Bár a vizsgálatot a háttérből Rákosi Mátyás mozgatta, a letartóztatás idején a belügyminiszteri tisztséget Rajk korábbi barátja, Kádár János töltötte be.
Rajk Júliát egy héttel később szintén letartóztatták, és 1950 márciusában öt év börtönbüntetésre ítélték. Öt hónapos fiukat, Lászlót, árvaházba vitték, valószínűleg a Lóczy Lajos utcai csecsemőotthonba, ahol a „Kovács István” nevet adták neki. Később Júlia nővérének családja örökbe fogadta „Györk István” néven.
1954 júniusi szabadulásakor a Györk Lászlóné nevet kellett viselnie, mivel a rezsim a Rajk név eltörlésére törekedett. A következő hónapban a fellebbviteli bíróság elé járult, ahol azonban kiderült, hogy a per dokumentációja és archívuma eltűnt; a hiányzó iratokat a lehető legnagyobb mértékben rekonstruálni kellett, ami végül 1955 júliusában – bizonyítékok hiányában – a felmentéséhez és a rehabilitációjához vezetett. Miután újra felvette a kommunista párton belüli kapcsolatait, 1955 augusztusában sikerült visszaállítania tagságát. Ezzel egy időben a Belügyminisztérium új vezetése vizsgálatot indított a Rajk-per ügyében; a figyelembe vett új elemek között szerepelt Rajk Júlia tevékenysége és a kapcsolati hálójával folytatott informális kommunikációja is, ami komolyan veszélyeztette a Rákosi-féle hivatalos verziót. Rajk Júlia a tárgyalás felülvizsgálata során „Györk Lászlóné” néven tett vallomást, de mindent megtett, hogy a férjezett nevével írja alá a vallomásait. 1955 novemberében Rajk Lászlót számos vád alól felmentették, de továbbra is gyanú alatt maradt. Az eredménnyel elégedetlen Rajk Júlia kihallgatást kért a Kommunista Párt Központi Bizottságától, és december elején sikerült is elérnie egy találkozót, amelyről nem maradt fenn írásos feljegyzés.
Férje rehabilitációjára irányuló munkája részeként, és a nyilvános temetési szertartás eléréséért, 1956. június 18-án beszédet mondott a Petőfi Körben. Amikor a rehabilitációs bizottság anyagi kártérítést ítélt meg neki, a befolyt összeget a Magyarországon akkor újra megnyíló népszerű egyetemeknek adományozta. Szeptember 27-én értesült arról, hogy férje holttestét – három másik áldozatéval együtt – megtalálták, és az azonosítást követően október 1-jén egy szűk körű, kizárólag a pártra korlátozódó szertartás keretében eltemetik. A hatóságokkal folytatott feszült tárgyalások után – amelyek során azzal fenyegetőzött, hogy bojkottál minden olyan szertartást, amely el van zárva a nyilvánosság elől – Rajk Júlia elérte, hogy a temetést nyilvános ceremónia keretében rendezzék meg, olyan intézkedésekkel, amelyek lehetővé teszik a munkások számára is az eseményen való részvételt.
Rajk Lászlót 1956. október 6-án temették el a budapesti Kerepesi temetőben. Rajk Júlia, valamint Nagy Imre 300 000 fős felvonulást vezetett. Az esemény előjátéka volt az 1956-os forradalomnak. Rajk Júlia az események kezdetén Berlinben tartózkodott, és csak november 2-án tért vissza Budapestre. Nagy Imre az új tájékoztatásügyi miniszter, Losonczy Géza mellé osztotta be munkatársnak. Amikor a szovjet hadsereg november 4-én elfoglalta a várost, Rajk Júlia fiával együtt a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, és politikai menedékjogot kért; a Nagy Imre-csoport több tagjával együtt a romániai Snagovba vitték. 1958-ban szabadult. Ezt követően Nagy Imre rehabilitációjáért küzdött, részt vett az első olyan civil szervezet megalapításában, amelyet 1951 óta Magyarországon engedélyeztek (egy kutyavédő egyesületben), valamint kiállt az abortuszhoz való jog mellett.
Aktivizmusa mellett nyugdíjazásáig a Magyar Országos Levéltárban dolgozott. 1981-ben hunyt el Budapesten rákban.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Magyar kommunisták Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek