Konzervatív kereszténység, más néven konzervatív teológia vagy teológiai konzervativizmus a kereszténységen belüli felekezeteken átívelő irányzat, amely a történelmi, ortodox doktrínákhoz és hitvallásokhoz való hűséget hangsúlyozza. Képviselői ragaszkodnak a Biblia tekintélyéhez, a csodák és Krisztus testi feltámadásának történelmi valóságához, élesen szembehelyezkedve a teológiai liberalizmussal és a progresszív kereszténységgel.
A vallásszociológusok megkülönböztetik a teológiai konzervativizmust a politikai konzervativizmustól. Bár a történelem során gyakran szövetkeztek politikai pártokkal, a teológiai konzervativizmust alapvetően a doktrinális folytonosság és a történelmi hitvallásokhoz való ragaszkodás határozza meg, nem pedig a politikai hovatartozás.
Hitvalló teológia és a népegyházi nominalizmus kritikája A konzervatív kereszténység egyik legfontosabb sajátossága a teológiai liberalizmus mellett a „népegyházi nominalizmus” (névleges kereszténység) éles kritikája. A klasszikus népegyházi (Volkskirche) modellben, különösen az európai államegyházi rendszerekben, az egyháztagság gyakran pusztán kulturális, nemzeti vagy társadalmi hagyományokon alapul, a személyes hitbéli meggyőződés megkövetelése nélkül. A teológiai konzervatívok ezzel szemben a személyes megtérést, az evangéliumi elköteleződést és a történelmi hitvallások (pl. Westminsteri hitvallás, Heidelbergi káté) szigorú megtartását, azaz a hitvallási kötelezettséget (confessional subscription) hangsúlyozzák.Hart, D.G. Defending the Faith: J. Gresham Machen and the Crisis of Conservative Protestantism in Modern America. Johns Hopkins UP, 1994.
A fősodrú felekezetek liberalizálódása és intézményi kiszorítósdi A 19. és 20. század során számos fősodrú (mainline) protestáns felekezet teológiailag liberalizálódott. Ez a folyamat különösen ott gyorsult fel, ahol az egyház államegyházi vagy kivételezett társadalmi státuszban volt, és a mindenkori politikai hátszél a modernizációs, a társadalmi normákhoz alkalmazkodó liberális irányzatokat támogatta a hagyományőrzőkkel szemben.Dorrien, Gary J. The Making of American Liberal Theology. Westminster John Knox Press, 2001.
A fősodrú protestáns egyházak liberalizálódása során az egyházvezetések gyakran a széleskörű társadalmi elfogadottságra, a modern kultúrához való alkalmazkodásra és a doktrinális mozgástér (latitudinarianizmus) kiszélesítésére törekedtek. William J. Weston és George Marsden vallásszociológusok és egyháztörténészek rámutatnak, hogy ebben a folyamatban az egyházi hatalmat birtokló „lojális centrum” a teológiai pluralizmus és a látszólagos intézményi egység fenntartását mindennél előbbre valónak tartotta.Weston, William J. Presbyterian Pluralism: Competition in a Protestant House. University of Tennessee Press, 1997. Weston szociológiai elemzése rámutat, hogy az egyházi intézményrendszert uraló "lojális centrum" a konfliktuskezelés során a pluralizmust és a kompromisszumot preferálta a szigorú doktrinális fegyelemmel szemben.
Ebből fakadóan a felekezeteken belül éles ellentétek alakultak ki: a történelmi hitvallásokhoz szigorúan ragaszkodó, az eredeti tanításokat számonkérő konzervatív kisebbséget a hivatalos egyházvezetés kényelmetlennek, a belső békét megbontó tényezőnek, sőt schizmatikusnak (szakadárnak) bélyegezte. D. G. Hart és Marsden elemzései rávilágítanak arra az ismétlődő mintázatra, miszerint a fősodrú egyházak a konzervatív ellenállás letörésére jellemzően nem nyílt teológiai vitákat folytattak, hanem az egyházkormányzati (egyházjogi) és adminisztratív gépezetet használták fel a konfesszionalisták elnyomására és marginalizálására.Marsden, George M. Understanding Fundamentalism and Evangelicalism. Eerdmans, 1991.
Ez az adminisztratív elnyomásra és a hitvalló kisebbség intézményi kiszorítására épülő globális jelenség számos esetben egyházszakadáshoz vezetett. Ennek egyik leginkább kutatott példája az amerikai presbiteriánusok (PCUSA) 1920-as és 30-as évekbeli krízise. Amikor J. Gresham Machen és konzervatív szövetségesei a hitvallási fegyelem helyreállítását követelték a terjeszkedő liberalizmussal szemben, a mérsékelt-liberális egyházvezetés fegyelmi eljárást indított ellenük. Machent nem a teológiai nézetei miatt, hanem adminisztratív ürüggyel, „engedetlenség” és „egyházkormányzati lázadás” vádjával függesztették fel és zárták ki, ami végül a konzervatívok kivonulásához és a szigorúan hitvalló Ortodox Presbiteriánus Egyház 1936-os megalapításához vezetett.Hart, D.G. Defending the Faith: J. Gresham Machen and the Crisis of Conservative Protestantism in Modern America. Johns Hopkins UP, 1994. Hart kifejti, hogy Machen felfüggesztése stratégiailag adminisztratív és fegyelmi eljárásként zajlott az egyházi engedelmesség megsértése miatt, kifejezetten elkerülve az eredeti hitvallási és teológiai alapelvekről szóló közvetlen vitát.
Magyarországi vonatkozások: Ébredési mozgalmak és a kommunista diktatúra A hitvalló, teológiailag konzervatív kereszténység és a politikai hátszéllel megtámogatott hivatalos egyházvezetés közötti feszültség a magyar egyháztörténelemben is markánsan jelen volt, aminek legélesebb példáját a kommunista diktatúra korszaka szolgáltatta. A pártállam az Állami Egyházügyi Hivatalon (ÁEH) keresztül a hivatalos egyházi hierarchiát saját politikai céljainak rendelte alá, amit a „békepapi mozgalom” és a kollaboráns, teológiailag kompromisszumkész „szolgáló egyház” teológiájának kikényszerítésével ért el.Földváryné Kiss Réka. Egyházüldözés és egyházpolitika a kommunista diktatúra idején. Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), 2015.
Ezzel a teológiailag felpuhult, a nominalizmusba hajló hivatalos vonallal szemben a protestáns „ébredési mozgalmak” (pl. Bethánia CE Szövetség, Soli Deo Gloria) és a hitvalló keresztények képviselték a lelki és teológiai konzervativizmust. Mivel ezek a csoportok a bibliai hitvallásokhoz való ragaszkodást és a hitelességet mindennél előbbre valónak tartották, a kommunista hatalom és a lojális egyházvezetés a legfőbb veszélyt látta bennük.Majsai Tamás. A református egyház és a pártállam. Kálvin Kiadó, 1993. A hitvallókat és a konzervatív ébredési vezetőket szisztematikusan marginalizálták, kiszorították az egyházi közéletből és a parókiákról, gyülekezeteiket betiltották, sokukat koncepciós perekben bebörtönözték.
Ez a felekezeten belüli megosztottság és kiszorítósdi nem kizárólag a kommunizmus sajátossága volt. Egyháztörténészek rámutatnak, hogy a rendszerváltás után is megfigyelhető maradt – a globális trendekhez hasonlóan – az a jelenség, hogy a fősodrú, a társadalmi elvárásokhoz vagy a mindenkori állami/politikai irányvonalhoz alkalmazkodó egyházvezetések sok esetben hátratételben részesítik és marginalizálják azokat a lelkészeket és hívőket, akik szigorúan ragaszkodnak a történelmi hitvallásokhoz és a konzervatív teológiai elvekhez.
Ennek a jelenségnek, valamint a fősodrú egyházakon belüli teológiai és egyházfegyelmi felpuhulásnak az egyik modern intézményi válasza volt a magyar nyelvterületen a független Közép- és kelet-európai Református Presbiteriánus Egyház megalakulása. A felekezet önmeghatározása és alapításának oka a fősodrú egyházakkal szembeni hitvallási és fegyelmi elkülönülés volt. Ez a felekezet jelenleg a klasszikus, hitvallásos konzervatív kereszténység egyik leginkább kifejezett intézményes képviselője a Kárpát-medencében, amely a történelmi reformátori iratok (például a Westminsteri hitvallás) szigorú megtartását és a globális konzervatív presbiteriánus hálózatokkal (pl. a J. Gresham Machen által alapított amerikai Ortodox Presbiteriánus Egyházzal és az ICRC-vel) való szoros testvéregyházi kapcsolatot tekinti identitása alapjának.
Jegyzetek
Kategória:Keresztény teológia