Živinice Donje település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 11, közúton 15 km-re délre, községközpontjától légvonalban 3, közúton 4 km-re nyugatra, a Spreča-folyó völgyének peremén, a Konjuh-hegység északi előterében, 220-250 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1311Bosnyák16371884Horvát950260Jugoszláv2364Egyéb11674Összesen30702223
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint Živinice tágabb értelemben vett térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A városi történeti összefoglalók szerint a mai Živinice városi települése valószínűleg csak a 18. században alakult ki, miközben a környező falvak ennél lényegesen régebbiek. Ezt a környék középkori erődítései és a stećak-nekropoliszok is jelzik. Živinice Donje ebbe a régebbi falusi települési övezetbe tartozik. A jelenlegi falut azonban nem tudjuk egyelőre biztosan visszavezetni egy konkrét középkori oklevélben szereplő településnévhez.
A 18. századra már egyre világosabban kirajzolódik a későbbi Živinice városának településmagja. A település növekedését a helyi utak és a Tuzlához való közelség segítette. Az oszmán korszak végére már létezett az a települési struktúra, amelyből a későbbi város fejlődött ki.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz tartozó Živinice településnek 59 háztartása és 323 római katolikus, Živinice Turske településnek 175 háztartása és 812 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Živinice községhez tartozó Živinice Katoličke településen 133 háztartást, 614 római katolikus, 21 ortodox keresztény és 4 muszlim lakost, Živinice Turske településen 218 háztartást, 1051 muszlim, 2 ortodox keresztény és 1 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A két település közül Živinice Katoličke tekinthető a mai Živinice Donje elődjének. A település neve a 20. században többször változott. A jugoszláv statisztikai helységnév-változások hivatalos összesítése szerint 1955-ig: Živinice Katoličke, 1955-től: Živinice Donje a neve.
A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Živinice a második világháborúban nem egyszerűen „német megszállás alatt álló város” volt, hanem a Tuzla környéki kelet-boszniai hadszíntér egyik fontos pontja, hiszen itt találkozott a Tuzla–Živinice–Kladanj útvonal, a vasút és a Konjuh felé vezető hegyvidéki térség. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok középpontjába. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. 1943-ban a környéken alakult meg az ún. Zeleni kadar (zöld káder), egy helyi muszlim fegyveres alakulat. Ennek sajátossága az volt, hogy tagjai közül sokan nem akartak az usztasa alakulatokba belépni, inkább saját falvaik közelében maradtak fegyveresen.
Živinice történetének egyik legjelentősebb háborús eseménye volt, hogy 1943. október 10-én Živinicében alakították meg a NOVJ (Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg) 27. hadosztályát. Ez azért jelentős Donje Živinice szempontjából, mert a település közvetlenül a hadosztály működési területén feküdt, és a Živinice–Kladanj–Konjuh térség ekkor már komoly hadműveleti zóna volt.
1944-ben a harcok még intenzívebbé váltak. 1944. július 2-án a partizánok a Tuzla–Živinice vasútvonalon aknával felrobbantottak egy német szerelvényt. A jelentés szerint a németek mintegy 25 halottat és 30 sebesültet veszítettek. 1944. szeptember 14-én Živinice térségében 112 katona dezertált a 13. SS-hegyi hadosztályból („Handschar”) és átállt a partizánokhoz, konkrétan a 27. hadosztály 16. muszlim dandárjához. Másnap, 1944. szeptember 15-én, a 27. partizánhadosztály egységei elfoglalták Živinicét. A települést ekkor csetnik alakulatok védték. 1944. szeptember 17-én a partizánok ismét elfoglalták Tuzlát, és ettől kezdve a Tuzla–Živinice térség a kelet-boszniai partizánmozgalom egyik fontos területévé vált. 1944 őszén Živinicében megalakult a Živinički bataljon, amelyet a 18. kelet-boszniai horvát dandárból kivált harcosokból szerveztek. Feladata a helyi rend fenntartása és a németekkel, usztasákkal, csetnikekkel, valamint a „zöld káder” fegyvereseivel való harc volt. A térség felszabadításában több partizánegység vett részt, köztük a XV. Majevica, XVI. muszlim, XVIII. horvát-kelet-boszniai, valamint krajinai, vajdasági és szerb egységek. A helyi emlékezet szerint a Živinice körüli harcokban a helyi partizánok mellett Tuzla, Kladanj, Birač, Ozren, Srebrenik, Majevica és más körzetek harcosai is részt vettek.